Eljött a százszor bátrak ideje
Mateusz Morawiecki, Matteo Salvini és Orbán Viktor budapesti találkozója idegességet keltett Brüsszelben. Mert felderengett egy új konzervatív politikai szövetség körvonala, amely nem kevesebbre készül, mint az értékeit, szavazóit, nemzeteit elhagyó uniós Néppárt leváltása. Fricz Tamás politológussal, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadójával beszélgettünk.
– Hogyan jutott odáig az európai kereszténydemokrácia, hogy átálljon a balliberális oldalra?
– A Néppárt már rég nem az, mint amelyik önmagát jobbközép pártcsaládnak nevezte, és kiállt a keresztény értékrend, a nemzeti szuverenitás, a hagyományos családmodell mellett. Wilfried Martens egykori belga miniszterelnök 1990-től haláláig, 2013-ig vezette a Néppártot. Ő nem engedte, hogy a pártcsalád eltérjen ettől az iránytól, és gesztusokat tegyen az Európában és a nyugati világban egyre dominánsabban fellépő balliberális ideológiának. Halála után azonban megváltozott a helyzet, főként azért, mert a Néppárton belül fontos szerepet játszó CDU–CSU meghatározó alakja, Angela Merkel kancellár egyre inkább engedett a balliberális pártoknak. Amíg 2010-ben még elutasította a multikulturalizmust, 2015-ben már a Willkommenskulturt, vagyis a migránsok szinte korlátlan befogadását és integrálását kezdte hirdetni. Közben az Európai Parlamentben a néppárti és a szocialista frakció is szorosabbra fűzte az együttműködést. A balliberális, globalista ideológiai tábor hálózatos formában elfoglalta a médiát, a kulturális és tudományos intézmények vezetését, háttérben az őket pénzelő és támogató, globális pénzügyi elittel, melynek egyik fontos eleme a Soros Györgyhöz köthető alapítványi világhálózat. Ez a tábor behálózta a Néppártot is, főleg a nyugat-európai néppárti politikusok ma már szinte versenyeznek abban, melyikük felel meg inkább a balliberálisok ideológiai elvárásainak. Ideértve az Európai Egyesült Államok gondolatát, a kereszténység háttérbe szorítását, az LMBTQ-csoportok iránti érzékenységet, a hagyományos családmodell elvetését, a klímahisztériát és természetesen a migránsbarát politikát.
– Eddig nem hoztak átütő sikert a szuverenista kezdeményezések. Most mekkora erő koncentrálódhat az alakuló jobboldali politikai családban?
– A Fidesz kilépése a Néppártból kopernikuszi fordulatot jelenthet az Európai Parlament, illetve az unió történetében. Először is tisztázódhatnak az erőviszonyok, amelyeket eddig éppen a Néppárt hiteltelen középen állása tett homályossá. A Fidesz kilépésével markánssá válik a föderalista-balliberális, illetve a nemzeti-konzervatív világkép közötti ellentét. A Néppárt egyre inkább elveszíti majd jobbközép, kereszténydemokrata jellegét. Ebben, úgy látom, Markus Söder bajor miniszterelnök is partner lesz. Rossz irányba tereli az ezeréves, hagyományosan jó bajor–magyar viszonyokat, és belesimul a balliberális mainstream katyvaszába. A másik oldalon pedig a nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket valló pártok is közelebb kerülnek egymáshoz, aminek első nagy mozzanata volt a Morawiecki–Salvini–Orbán-találkozó. A Budapesti Szellem jegyében a mostani, Néppárttól jobbra álló pártfrakciók, mint a Konzervatívok és reformerek, az Identitás és demokrácia, szorosabb szövetségre léphetnek, és nem kizárt, hogy később kilép a Néppártból a szlovén, a horvát és a bolgár konzervatív párt is, csatlakozva az új szövetséghez. A Fidesz bátor lépése követhető modellé, példává vált.
– Hol áll a többi ország? Szlovákia nemhogy nem csatlakozott, de ott liberális, föderalista elmozdulás történt az utóbbi időben…
– Egy ilyen jelentős politikai fordulathoz idő kell. Első körben a közép- és kelet-európai nemzeti és szuverenista pártok csatlakozására lehet számítani, és nyilván az olyan kemény nyugat-európai pártokra, mint például az Alternatíva Németországnak vagy a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés. Szlovákia jelenleg sajnos kormányválságról kormányválságra bukdácsol, ott az előre hozott választás sincs kizárva… Remélem viszont, hogy a V4-en belül a cseh miniszterelnök, Babiš pártja is megtalálja az utat az új, szuverenista szövetség felé. A cél az, hogy a globalista-liberális politikai táborral szemben létrejöjjön egy alternatív fősodrú tábor, amelyhez érdemes és fontos csatlakozni azoknak, akik eddig nem láttak más megoldást, mint alávetni akaratukat a balliberálisoknak és a Néppártnak.
– Kérdés, hogy maga az egyszerű, képviselet nélkül maradt nyugati képes-e még lázadni, vagy elfogadja az uniós elit irányítását.
– Az Eurostat felmérései szerint az unió lakosainak többsége már rég nem bízik az EU alapintézményeiben, elsősorban nemzete tagjának érzi magát, és csak másodsorban európai polgárnak. De kétségtelen, hogy a nyugat-európaiak erősen megfertőződtek már a multikulturalizmus, a genderelmélet és a globalizmus szellemével, míg Közép- és Kelet-Európa polgárai ettől szerencsére mentesek maradtak, bár már Lengyelországban és Magyarországon is erősödik a szélsőliberális ideológia, főleg a nagyvárosi fiatalok körében. A huszonnegyedik órában vagyunk ahhoz, hogy legalább Európa keleti felében megőrizzük a hagyományos keresztény és nemzeti értékeinket és életformánkat.
– Morawiecki azt mondta, Európa szét van verve. Salvini szerint pedig eltűnnek a szabadságjogok… Milyen konkrét programmal fordíthatna ezen az új politikai család?
– Idén konferenciasorozat kezdődik az unióban Európa, illetve az EU jövőjéről, itt állítólag szabad és demokratikus vita zajlik majd. Ez kitűnő alkalom arra, hogy az új politikai szövetség világosan kifejtse az európai közvéleménynek, milyen alternatívát kínál a migránsbarát, multikulturális és LMBTQ-létmódokkal szemben.
– Végső lehetőségként szóba jöhet az unióból való kilépés is, vagy csak egyetlen cél van, a reform?
– Az unióból való kilépés csak a legutolsó forgatókönyvként jöhet számításba, egyébként minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy radikális reformokkal átalakítsuk azt az államszövetséget, amelyik válságról válságra bukdácsol, többszörösen bizonyítván, hogy a föderális modell működésképtelen. A mind szorosabb unió elve helyett át kell térni a minél lazább unió elvére, a nemzetállamok szuverenitásán és a tagállamok közötti valódi egyenrangúságon alapuló, elsősorban gazdasági együttműködésre. Ha ez nem következik be, és marad a központi hatalmak fölénye, diktált és erőszakolt értékrendje, akkor valóban újra kell gondolni mindent.
– Eközben támad az ellenfél. Jourová asszony szerint beteg a magyar demokrácia, Tusk úgy látja, a renitens trió Putyin tenyeréből eszik. Petry Zsolt kapusedzőt pedig kirúgták a Herthától, mert őszinte volt… Fél a másik oldal egy reneszánsztól?
– Megszólalt náluk a vészcsengő, látják a szuverenista tábor öntudatra ébredését és azt, hogy már nem fogadja el az alávetett szerepet. Sőt, visszatámad. Ezért kétségbeesett politikai háborúba kezdett a föderalista oldal, végső csapást próbál mérni a másik táborra, mielőtt az fölénybe kerülne. Kard ki kard! Ez a sorsdöntő időszak következik.
– Megkapja e Brüsszel azt a segítséget, amit Joe Bidentől remélnek a balliberálisok?
– Megegyezik Joe Biden, illetve a nemsokára helyébe lépő Kamala Harris alelnök és a brüsszeli elit értékrendje. Az új amerikai kormány természetesen támadni fogja a szuverenista országokat, elsősorban bennünket és a lengyeleket, de már vannak szövetségeseink, és a közép-európai együttműködés egyfajta védőhálót jelent számunkra. Folytatnunk kell, amit elkezdtünk. Ady írja A Tűz csiholója című versében, hogy „Csak akkor születtek nagy dolgok, / Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni, / Százszor bátrak és viharvertek”. Legyünk ilyenek!
