A hazai ellenzéki pártok fontosnak érezték, hogy megszólaljanak Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása kapcsán. Az alábbiakban sorra vettük az elnöki vizittel kapcsolatos értékelésüket. 

MSZP: Orbán tájékoztassa a közvéleményt, hogy pontosan mi hangzott el a tárgyaláson

Az MSZP elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a közvéleményt és a pártokat, pontosan mi hangzott el a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán.

Molnár Gyula arra hivatkozott, hogy a kormányfő és az elnök rendkívül rövid és „kevéssé informatív” sajtótájékoztatót tartott találkozójuk után ahhoz képest, ami a megbeszélésen történhetett.

A szocialista politikus a sajtótájékoztatón elhangzottakra úgy reagált: 2016-ban és 2017-ben megváltozott a világ, de ebben a helyzetben hibás és bűnös lépés lenne elszakadni egy erős szövetségtől. Magyarország az elmúlt évtizedekben politikai, kulturális és földrajzi értelemben ugyanis egy erős szövetségnek, az Európai Uniónak volt a részese, és továbbra is ebben a szövetségben kell keresnie a helyét – tette hozzá.

Orbán Viktorra utalva kijelentette: az az ember, aki 28 éve „elzavarta az oroszokat” Magyarországról, ma visszaengedi őket, „ráadásul nem is a spájzba, hanem egyenesen a kasszához, ráadásul a kasszának inkább a kifizetési oldalához”.

A keleti nyitás nem járhat együtt a nyugati zárással – mondta Molnár Gyula, aki előbb oroszul, majd magyarul hozzátette: lehetünk barátok, kell tudnunk együttműködni, de új alapokon. Ha egy európai állam túlságosan közel engedi magához Oroszországot, akkor könnyen úgy járhat, mint Ukrajna – mondta zárásként.

Jobbik: Magyarországnak közvetítenie kellene a Nyugat és Oroszország között

A Jobbik szerint Magyarországnak közvetítő szerepet kellene betöltenie a Nyugat és Oroszország között. 

Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt parlamenti képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatását.

Kiemelte ugyanakkor, szerintük Orbán Viktor miniszterelnök nem mondott igazat, amikor azt állította, Magyarországon kívül álló tényezők vezettek az Oroszország elleni európai szankciókhoz. Gyöngyösi Márton szerint ugyanis a kormányfő Brüsszelben rendre megszavazza azok meghosszabbítását, miközben egyedül a Jobbik állította a kezdetektől, hogy a szankciók ellentétesek a magyar nemzeti érdekkel.

A Jobbik politikusa példaként említette, hogy a szankciók több milliárd eurós károkat okoztak a magyar gazdaságnak, elsősorban az agráriumban.

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor pincsinek állt vagy demencia sújtja

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint Magyarországnak az „orosz politika által veszélyeztetett” Európa mellé kell állnia az éppen zajló nagy világpolitikai átalakulásban.      

Az ellenzéki párt vezetője csütörtökön, az Orbán-Putyin találkozót követően tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Orbán Viktor 2007-ben még arról beszélt, hogy keleten csak alávetettség és kiszolgáltatottság várna az országra.

„Elborzadva látom, hogy Orbán Viktor vagy pincsinek állt, vagy súlyos politikai elbutulás, demencia sújtja” – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc szerint „Magyarországnak végtelenül romlott miniszterelnöke van.” „A meggyőződés, a tisztesség semmi, a hatalom minden” – tette hozzá.   

A volt kormányfő szerint a politikai pragmatizmusnak nem kellene egyenlőnek lennie az önfeladással és az elvtelenséggel. „Orbán Viktor elárulja a magyarok történelmi érdekét, elárulja a Nyugatot” – mondta, megjegyezve, nincs az az orosz befektetés, ami feledtetni tudja Oroszország ukrajnai agresszióját, vagy „bocsánatossá teszi az önkény uralmát”.

Gyurcsány Ferenc emellett szólt arról is, hogy Magyarországnak nem áll érdekében a paksi atomerőmű bővítése, ezért mindent meg kell tenni annak leállításáért, hasonlóan az Oroszországgal szembeni embargó fenntartásához.

LMP: Orbán Viktor elárulta a nemzetet

Az LMP szerint Orbán Viktor gázért, valamint vélt vagy valós gazdasági előnyökért elárulta a nemzetet a Vlagyimir Putyinnal folytatott csütörtöki budapesti találkozóján.

Az ellenzéki párt külpolitikai szakszóvivője a magyar kormányfő és az orosz elnök megbeszélésére reagálva újságírók előtt azt mondta, a miniszterelnök nem a nemzeti érdeket, hanem a saját és a köreihez tartozók gazdasági érdekeit képviselte.

Ungár Péter a magyar miniszterelnököt bírálva közölte: Orbán Viktor nem vette figyelembe azt a nemzeti érdeket, hogy ki kellene állnia a szomszédos Ukrajna területi integritásáért. A Magyarország energetikai függetlenségének szükségességét hangsúlyozó szakszóvivő azt is kritizálta, hogy Orbán Viktor az energetikai kérdésekben „teljesen befeküdt az orosz álláspontnak”, miközben a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződést sem mondta fel.

Olyan hihetetlenül megalkuvó volt a magyar miniszterelnök, hogy már „azon sem lepődnénk meg, ha Havas Szófiát vagy bárki mást konzulnak nevezne ki” – mondta Ungár Péter az 1956-os forradalmat „horthysta provokációnak” nevező szocialista politikusra utalva.

Párbeszéd: Orbán Viktor az orosz nemzeti érdekeket szolgálja ki

Orbán Viktor miniszterelnök és pártja az orosz nemzeti érdekeket szolgálja ki Magyarország érdekei helyett, és a Jobbik is ugyanezt teszi – mondta a Párbeszéd szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Tordai Bence szerint a magyar nemzeti érdekeket az szolgálná, ha minél gyorsabban csökkentenék, vagy megszüntetnék Magyarország energiaellátási függőséget Oroszországgal szemben. Ehhez képest Orbán Viktor egy lépést sem tett ebbe az irányba – fűzte hozzá.    

A szóvivő szerint Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor tárgyalása során semmilyen, a magyar érdekeknek megfelelő előrelépés nem történt, az orosz elnök látogatásának egyetlen célja az volt, hogy Putyin bebizonyíthassa: egy európai uniós és NATO-tagállamban királynak kijáró tisztelettel fogadják, ezzel demonstrálva, hogy „betette a lábát az ajtóba”.    

Tordai Bence hazugságnak mondta azt az állítást, ami szerint 6,5 milliárd dollár veszteség érte volna Magyarországot az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók miatt, szerinte ennek nagyjából a tizede, amit a magyar kivitel veszített a korlátozásokkal.

Az Együtt a füttyögéssel volt elfoglalva

Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatása ellen tiltakozott az Együtt szervezésében több mint háromszáz ember csütörtök este Budapesten; az ellenzéki párt képviselői szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin szövetsége zsákutca.

A Markó utca és a Bajcsy-Zsilinszky út találkozásánál megtartott demonstráción a tüntetők hosszasan fütyültek, mikor az orosz elnök konvoja a távolban elhaladt.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke azt hangsúlyozta: az Országházban „nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint Vlagyimir Putyinnak”, „Orbán Viktor szégyene, hogy (…) egy ilyen embert fogad”. Úgy fogalmazott, Szíriában „milliókat üldöztek el” az orosz bombák, és Ukrajnában is rengeteg ember „életét keseríti meg az orosz elnyomás”.

Szelényi Zsuzsanna országgyűlési képviselő hangsúlyozta, pártja szerint Magyarország akkor van biztonságban, ha a Nyugathoz tartozik. Hozzátette: amikor Putyin politikája ellen tiltakoznak, valójában „Orbán Viktor rezsimje” ellen tiltakoznak; Putyin politikája és látogatása „provokáció” Európa és a magyar függetlenség ellen.

Juhász Péter, az Együtt alelnöke azt mondta, az Együtt alternatívát fog kínálni a jövő évi választásokon, „nyitott társadalmat a bezárkózó rendőrállam helyett”.

Fodor Gáboréknak csak egy közleményre futotta

A Magyar Liberális Párt szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök mindent megkapott „a hajbókoló magyar vezetéstől”, amiért csütörtökön Budapestre látogatott, miközben a számára kényes kérdések nem kerültek szóba.

Fotó: MTI/Marjai János, archív

Az ellenzéki párt MTI-hez eljuttatott közleményében a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök Budapesten folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón elhangzottakra reagált.

Azt írták: Orbán Viktor ismét támadta az Oroszország elleni szankciókat, ócsárolta a nyugati országokat és támogatta nemcsak az Ukrajnát, hanem a Lengyelországot és a balti államokat is elkerülő gázvezetékek építését, újfent elkötelezte magát a Paks 2 beruházás mellett, továbbá Putyinnal közösen Ukrajnát hibáztatta a kiújult kelet-ukrajnai harcok miatt.

A Liberálisok szerint a találkozón az igazán fontos kényes kérdések nem kerültek szóba: nem szembesítették az orosz vezetést a szélsőjobboldali szervezetekkel fenntartott titkosszolgálati kapcsolatokkal, a dezinformációs kampányt folytató orosz híroldalakkal, vagy a kelet-ukrajnai harcok kiújulásával.

MTI, demokrata.hu