Elmaradt a csoda
Érdektelenség, a régi időket idéző maffiamódszerek és a magyar jelöltek zaklatása jegyében zajlott le az előre hozott parlamenti választás Kárpátalján. Így aztán hiába várták, nem történt csoda, és a magyarság kijevi képviselet nélkül maradt. Ebben a helyzetben a kárpátaljai magyarságnak az anyaország lelki és konkrét támogatásával kell megtalálnia a hangot Kijevvel.
Nem sikerült a kárpátaljai magyarságnak áttörést elérnie és képviselőt juttatnia az ukrán parlamentbe az előre hozott parlamenti választáson. Az is kevésnek bizonyult, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) végre letette a fegyvert, és együttműködési megállapodást kötve közös jelölteket indított a magyarlakta körzetekben. Mivel azonban a munkácsi járásban 13, az ungváriban 16, a beregszásziban pedig 33 százalék a magyarok aránya, a sikerhez az ukrán szavazók támogatása is kellett volna. A magyar jelöltek, Tóth Miklós (UMDSZ), Barta József, a KMKSZ alelnöke és Brenzovics László elnök nagyjából az etnikai arányoknak megfelelő eredményt hozták, ám ez nem volt elég a győzelemhez.
A leginkább a támadások kereszttüzében álló Brenzovics László annak ellenére lett második, hogy a rá adott szavazatok valamelyest elmaradtak a magyarság részarányától, míg a magyarok voksai Tóth Miklósnak a harmadik, Barta Józsefnek pedig a negyedik helyhez voltak elegendőek. Listán itt is az elnök Volodimir Zelenszkij pártja, a Nép Szolgája dominált, egyéni jelöltjei számára azonban túl nagy falatnak bizonyultak a kárpátaljai hatalmasságok. A részvételi arány (41,16 százalék) országos viszonylatban ebben a régióban volt a legalacsonyabb.
Az etnikai arányok és a kampányban a magyar kisebbségre a korábbinál is erőteljesebben nehezedő nyomás ismeretében tehát kisebb csoda lett volna, ha magyar jelölt bejut a radába, tanulság azonban így is akad bőven. Már csak azért is érdemes levonni a megfelelő következtetéseket, mert kijevi képviselet híján egyértelműen nehezített pályán kell majd a jövőben érvényesíteni a magyarság érdekeit. Ez már a mostani kampányban is érződött, hiszen a magyar összefogás jelöltjei Kijev és a helyi oligarchák miatt is össztűz alatt álltak.
A hatóságok rendőri intézkedésekkel igyekeztek megfélemlíteni a magyar választókat. Miközben egyes ukrán jelöltek nyíltan pénzt osztogattak a voksokért, és lépten-nyomon megsértették a választási törvényt, a hatóságok a magyar indulókat vegzálták. Maszkot viselő fegyveres rendőrök törtek rá például otthonában Rezes Károlyra, az UMDSZ megyei képviselőjére, Brenzovics László kampánymegbízottjára azzal az ürüggyel, hogy szavazatokat készül vásárolni. Hamis állításokat tartalmazó szórólapokkal igyekeztek lejáratni a KMKSZ elnökét, akivel szemben még egy hasonló nevű, munkanélküli strómant is indítottak. Emellett a külügyminisztérium a szeparatizmus megjelenését látta a KMKSZ hetilapjának szavazásra buzdító címlapjában, ahol piros-fehér-zölddel ábrázolták a magyar jelöltek körzeteit. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat ezután az ország területi egysége elleni támadás vádjával eljárást is indított a szövetség ellen. A sort folytathatnánk.
Hogy milyen tanulságokat lehet mindebből levonni? Kezdjük talán a legfontosabbal. A 2017 után a kisebbségek jogait sértő oktatási, majd a nyelvtörvény miatt folyamatosan romló magyar–ukrán viszony nehéz helyzetbe hozta a kárpátaljai magyarságot. Miközben az ukrán sajtó a Krím útján járó szeparatistákként, a Vlagyimir Putyinnal jó viszonyt ápoló Orbán Viktor bábjaiként mutatja be a magyarság vezetőit, a rá nehezedő represszió még inkább Budapest felé fordítja a helyi közösség tekintetét. A magyarok jelentős része a többségi társadalommal szemben határozza meg magát, és Kijev, valamint Budapest nemzetpolitikájának együttes hatásaként még inkább elfordul az ukrán közélettől. Ez a kiábrándultság, mint ahogy a szavazásokon hagyományosan csekély részvételi arány is mutatja, az egész Kárpátalját jellemzi, ám a magyar apátia rontja az érdekképviselet hatékonyságát is.
A két ország kapcsolatainak javulása változtathatna ezen, ám ennek előfeltétele az erőszakos ukránosítás politikájának a megváltozása. Egyelőre azonban hiába van Volodimir Zelenszkij kezében a hatalom, nem igazán világos, hogy mit akar vele kezdeni. De ha még hajlandó lenne is helyreállítani a kisebbségek megnyirbált jogait, akaratának érvényt is kellene szereznie, ami elképzelhetetlen az állam működésének megerősítése nélkül. Az előkészületben lévő magas szintű magyar–ukrán találkozó segíthet, hogy kimozduljon a helyzet a holtpontról, ám áttörésre rövid időn belül aligha lehet számítani. Addig is tudatosítania kell magában a kárpátaljai magyarságnak, hogy az anyaország kiáll mellette, segíti támogatásokkal is, ám minden problémáját nem oldhatja meg.
Elengedhetetlen tehát, hogy tárgyaljon Kijev és a kárpátaljai magyarok. Ebben minden valószínűség szerint partner lesz Ihor Bondarenko kárpátaljai kormányzó, ám a lényegi kérdések magasabb szinten dőlnek el. Nem erősíti a magyar érdekek érvényesítését a kijevi képviselet hiánya mellett az sem, hogy – mint a választások eredménye is mutatta – az ukrán hatalom számára nem megkerülhetetlen a magyar közösség. Az lenne, ha a tömbben élő etnikai közösségek határait figyelmen kívül hagyva nem szabdalták volna fel még korábban a magyar többségű választókerületet. Ennek hiányában a magyarság arra szorul – az egyéni körzetek ismételt eltörlésével és a listás választási rendszer visszaállításával még inkább –, hogy valamelyik nagy párt helyet adjon neki a parlamentben. Erre most a Nép Szolgája nem mutatott hajlandóságot, de elkerülhetetlen, hogy a kárpátaljai magyar szervezetek szorosabbra vonják a kapcsolatot a hatalmi párttal, amely egyébként a magyarokkal összefogva biztosan megszerezhetett volna két egyéni kerületet Kárpátalján.
De ha már a tanulságoknál tartunk, semmiképpen sem szabad elmenni amellett, hogy lehetett volna jobban is mozgósítani a magyar szavazókat. Ez pedig nem magyarázható a közösségre nehezedő nyomással. Sőt! Sokkal inkább azzal – persze az olyan objektív okok mellett, mint az elvándorlás –, hogy későn kezdték a kampányt a magyar szervezetek. Még rosszabb, hogy kevéssé hatékonyan érték el a jelöltek a nem magyar szavazókat. Ebben ugyan nem segített a magyarellenes médiakampány, ám az sem, hogy a magyar szervezetek kivártak, és nem sorakoztak fel az elnökválasztáson Volodimir Zelenszkij mögé.
Hiba volt. Mint ahogy nem lehet ukrán szavazókat szerezni azzal a kampányüzenettel sem – főleg a jelenlegi hangulatban –, hogy a kijevi képviselet hiányával a Magyarországról érkező támogatások kerülnek veszélybe. Egy szó, mint száz, az anyaország lelki és a gyakorlatban is megnyilvánuló támogatásával a háta mögött a magyarságnak nyitnia kell Kárpátalja többi etnikuma felé is, mint ahogy az is elengedhetetlen, hogy megtalálja a hangot Kijevvel.
