Az Állami Számvevőszék tavaly áprilisban megjelent tanulmánya szerint „a kormányok a cigányság integrációjára a becsült adatok szerint 1996 és 2006 között összesen mintegy 120 Mrd Ft-ot fordítottak”, beleértve a különböző uniós forrásokból lehívható pénzeket, de nem számítva az alanyi jogon járó egyéb juttatásokat, mint például a családi pótlékot és a különböző szociális segélyeket. A független grémium megállapítása szerint a szóban forgó 120 milliárdnak csupán tíz százaléka jutott el valóban a roma felzárkóztatási programokig, a többi a cél szempontjából eltűnt. Hol, kinél, hogyan? Egyelőre talány.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a 2005–2015 közt meghirdetett Roma Integráció Évtizede Program a romák társadalmi integrációjának meggyorsítása érdekében jött létre. A kilenc kelet-európai ország kormányfője által 2003 júliusában deklarált intézkedéscsomag négy kiemelt területen vállalta a fejlesztést: az oktatás, egészségügy, a lakhatás és a foglalkoztatás mutatóinak javításában. A cselekvési tervezetek által beharangozott össztársadalmi diskurzus, az önkormányzatok, egyházak és oktatási intézmények bevonása még mindig késik. Egyelőre csak a jól hangzó antiszegregációs és esélyegyenlőségi tanulmányok születtek, miközben a cigányság többsége a lét peremén vegetál.

A történelem szekerén

A rom ungrok, vagyis a magyar cigányok a XV. század elején érkeztek tömegesen a Kárpát-medencébe. Bár azt a szót, hogy tolerancia, a középkori viszonyokra vetíteni anakronizmus, mégis, a cigányok ebben az időben békében élhettek, letelepedésüket nem erőltették. Sőt több uralkodónk, köztük Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar király a cigánykaravánok számára oltalomlevelet állított ki. A felvilágosult abszolutizmus idején Mária Terézia és II. József nevéhez cigányokra vonatkozó törvények is fűződnek. A cigányság letelepítését célzó intézkedések ebben az időben azonban kudarcot vallottak, csak kevesen vállalták közülük a földműves életet. Ám a cigányok legtehetségesebbjei, mint például Bihari János, zenei talentumuk révén szereztek hírnevet maguknak: már a XVIII. században őket illette meg a cigányok között a legnagyobb megbecsülés.

A századforduló előestéjén a cigányság letelepedett, az 1893-as népszámlálás szerint 275 ezren éltek a Nagy-Magyarország területén. A XX. század történelmi viharai őket is megsebezték, de helyzetük nem javult a Kádár-korszak alatt sem. A pártállami politika ugyanis kizárólag szociális problémának tekintette a cigánykérdést. A földosztásból csaknem teljesen kimaradtak, a cigányzenészeket, a cigánytársadalom egyetlen igazán sikeres tagjait mint a burzsoá világ maradványait hosszú időkre elhallgattatták.

Bár az 1960-as években bevezették a KMK-t, vagyis a közveszélyes munkakerülés intézményét, így a cigányok szezonális, alacsony képzettséget igénylő munkához jutottak, ám a hagyományos foglalkozásaik elsorvadtak. Nem hozott megoldást a 60-as években indított cigánytelep-felszámolási program sem. A romák ugyan kedvezményes kölcsönt kaptak a lakásvásárláshoz, de tömeges beköltözésük után a falvak ingatlanjai leértékelődtek. A cigányság nagyrészt ma is olyan településeken él, ahol hiányzik az alapvető infrastruktúra, a falu nyújtotta lehetőségeket pedig nem tudják kihasználni. Az elmúlt húsz évben világossá vált, hogy a cigányság egyike a rendszerváltás nagy veszteseinek.

Megoldási képletek

Hogy pontosan hány roma él hazánkban, a mai napig titok. Kemény István A magyarországi cigány népesség demográfiája című munkájában közöl viszonylagos becsléseket; 2003-ban készült felmérésében ötszázalékos hibahatárral 570 ezer főre adja meg a hazai roma lakosság lélekszámát. A szakértők és kisebbségi szervezetek szerint a reális szám azonban legalább nyolcszázezer fő. Talán kevesen tudják, hogy a romák nyelvi és kulturális szempontból is erősen tagoltak. A rom ungrok, a magyar anyanyelvű cigányok alkotják a legnagyobb csoportot, arányuk több mint hetven százalék a cigányságon belül, s bár többségük asszimilálódott, a tudatosabbja megőrizte identitását. A romanit beszélő oláh cigányok aránya húsz százalék körüli, míg a harmadik csoport az ország délnyugati régiójában élő beás, vagyis teknővájó cigányság, akik egyfajta óromán-archaikus nyelvet beszélnek, arányuk nagyjából tíz százalék.

– A rom ungrok és a beások a munkán keresztül mindig is kötődtek a többségi társadalomhoz, az oláhok azonban egészen másfajta erkölcsiséget képviselnek a cigányságon belül. A mindenkori hatalom, és a többségi társadalom is homogénnek tekinti a hazai cigányságot, sőt a cigány kultúra intézményrendszere sem tesz e tekintetben különbséget a romák között, hol ott e három népcsoport más hagyományt, értékrendet hozott magával magyarországi betelepedésekor – mondja Raduly József kultúrpolitikus, aki szerint a mindenkori kormánynak e kulturális különbségeket is figyelembe kellene vennie a felzárkóztató programok, módszerek kidolgozásánál. – A cigányság felemelkedését új munkahelyek teremtésével lehetne elérni: képzésekkel, átképzésekkel, közhasznú foglalkoztatással. A jó szakmunkások képzése elengedhetetlen, hiszen a cigány kézművességnek történelmi hagyományai vannak – magyarázza Raduly.

A számok drámaian tükrözik a szakértő véleményét, hiszen a foglalkoztatottsági mutatók szerint a munkaképes romák csupán húsz százalékának van állandó munkahelye, amely után rendszeresen adót is fizet. A többség viszont tartós munkanélküliként a létminimum alatt él. De iskolázottság tekintetében is lemaradásban vannak, a cigányság mindössze tizenhat százaléka jut el a szakmunkás-bizonyítvány, három az érettségi, és csak alig több mint egy százalék a diplomáig.

– Fő cél, hogy a cigány fiatalok konvertálható tudásra tegyenek szert, s tanulmányaik során a készség-képesség módszer kapjon nagy szerepet. A cigány értelmiségnek vissza kellene térnie a közösségébe, s ezt akár szolgálati lakással, letelepedési támogatással kellene segíteni. A kollégiumok alapítása mint az értelmiségi műhelyek bölcsője szinten elengedhetetlen. Az egészségügyben a prevencióra, a szűrésekre kell nagy hangsúlyt fektetni, fejleszteni az egészségügyi kultúrát, amelyhez pedig az emberhez méltó lakhatás biztosítása a nélkülözhetetlen. De vissza kell adni a cigányság kulturális autonómiáját, és ki kell építeni ennek intézményrendszerét – vázolja a legsürgősebb tennivalókat a roma kultúrpolitikus.

Szűk közösségben csodát tenni

Ezt tartja az egyik legfontosabb lépésnek dr. Nagy Attila szociológus, a cigány integrációs kérdéseket feldolgozó Hídszerepek című tanulmánykötet egyik szerkesztője is.

– Arra kell törekedni, hogy a romákból kinevelődjön egy identitását és önállóságát megőrző, hagyományait és származását vállaló értelmiségi réteg, amely képes utat mutatni a többiek számára. Ehhez azonban elengedhetetlen a minél korábbi szocializációs alap, amelyhez elengedhetetlen az óvodai és általános iskolai oktatásban jelen lévő roma származású pedagógusok képzése, és a tanárképzésben részt vevők számára az elemi cigány népismeret oktatása.

Az elkötelezett pedagógusokat felkutatni a legnehezebb, a jó szándékot pedig nehezíti, hogy a szakemberek sokszor ellenszélben dolgoznak.

Mint például a Révkomáromban tanító Varjú Katalin, aki rájött arra, hogy a környékbeli cigány gyerekek olvasás- és írástanulásának egyik gátja anyanyelvi különbségekből adódik. Az általuk használt lovári és beás nyelv egyes hangjai a magyarban nincsenek meg, így az eltérő artikulációs bázis már a kezdetekkor gondot okoz, ezért a pedagógus úgy gondolta, először a hangokra kell megtanítani e gyerekeket, hogy később eredményesen lehessen dolgozni velük. Varjú Katalinnak pedagógiai elveiért keményen meg kellett harcolnia: először a romák bizalmáért, később azért, hogy bebizonyítsa, az általa felállított modell nem csodaszer, de működik. A folyamatos magyarázkodás végül felőrölte az erejét, és sok más pedagógushoz hasonlóan otthagyta a szakmát.

Nagy Attila szerint a hátrányok csökkentésében a felekezeti iskoláknak is jóval nagyobb szerepet kellene szánni, ahelyett, hogy fokozatos pénzelvonással fenyegetné őket a liberális oktatáspolitika. Az egyházi fenntartású intézményekben ugyanis még működik a szülők, tanárok és gyermekek közti összhang, amelynek az egységes erkölcsi-etikai normarendszer az alapja, ahogyan az a felismerés is, hogy a gyermek a szülővel együtt fejleszthető.

– A felekezeteken belüli egyenlőség érzése megteremti a hátrányos helyzetű gyermekek egyenrangúság-érzését is – magyarázza a szociológus.

Ezért is különösen tragikus a modellértékű, több mint egy évtizedes működés után főként anyagi okok miatt megszűnt Collegium Martineum története, amely a roma származású gyermekek tehetséggondozását tűzte ki célul. A Mánfán működő intézmény a Pécs környéki kistelepüléseken élő, esetenként nyelvi nehézségekkel is küzdő cigány tanulók ellátását és ösztönzését vállalta, és segítette őket beilleszkedni a környékbeli középiskolákba, így a többségi társadalomba. A katolikus egyház segítségével 1996-ban létrejött intézet fenntartására és módszertani fejlesztésére azonban nem jutott még néhány tízmillió forint sem, így 2008 szeptemberében végleg megszűnt.

– Pedig elengedhetetlen, hogy a már iskolakezdéskor leküzdhetetlen hátrányokkal bíró roma gyerekek segítséget kapjanak – mondja Péterfi Rita szociológus, a Hídszerepek című könyv társszerkesztője. – Ennek első terepe az olvasás, illetve ezzel párhuzamosan a helyi könyvtárak fejlesztése, hiszen ezekben működnek klubok és szakkörök, melyek hatékonyan segítik az iskolai munkát. A könyvtárak által szervezett nyári táborok pedig a rendszeres és változatos napi tevékenységek mellett a gyerek ellátásáról is gondoskodnak, levéve ezzel a szülő válláról a napi étkeztetés terhét – mondja a szakember.

Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a Szociális, Ifjúsági és Családügyi Bizottság alelnöke az egyik legnagyobb problémának azt látja, hogy az elmúlt hét évben a szabad demokrata–szocialista kormányok a valós problémák feltárása helyett tabukat állítottak fel. Ezért a Fidesz első feladata kormányra kerülése esetén a roma integrációs pénzek felülvizsgálata lenne, s meggyőződésünk, hogy a liberálisok vesszőparipája, az integrált oktatás és a nyakló nélküli segélyezés rendszere is mind felülvizsgálatra szorul.

– A nagy szólamokkal meghirdetett szocialista felzárkóztató programok éppen a kormányzati döntéseken csúsztak el: a kistelepüléseken élő cigány gyerekek integrációja azért bukott meg, mert a kis helyi iskolákat, óvodákat bezárta a liberális oktatáspolitika, és a jóval messzebb lévő oktatási intézménybe a cigány anyák nagy többsége már nem vállalta a gyerekek beíratását – érvel a politikus, aki szerint a segélyezés rendszerét ugyancsak felül kellene vizsgálni.

Igaz, sokan rászorulnak a segélyekre, de a hátrányos helyzetűek nagy részét egyszerűen leszoktatták a munkáról. Az Orbán-kormány idején jól elkülöníthető volt a segély a munkával szerezhető jövedelemtől, akkor megérte dolgozni. A szocialisták ezt az arányt a segély javára fordították, ami nem motivál munkavállalásra.

A politika sodrában

A polgári kormány a roma fiatalok felemelkedésének esélyét az oktatásban látta azért, mert az átlagosan alacsony iskolai végzettség az, ami elsősorban konzerválja a cigányság problémáit. A családi pótlék kifizetését a gyermek iskolai oktatásban való rendszeres megjelenéséhez kötötték, ehhez különböző felzárkóztató programokat csatoltak, mert nemcsak a tanuláshoz való jogot kívánták biztosítani, hanem a szülők munkához juttatását és az egészséges lakókörnyezet megteremtését is. Az Orbán-kabinet hosszú távú programcsomagja nem a segélyek osztogatásán, hanem az átképzéseken, az oktatáson és a roma kultúra támogatásán alapult.

A komplex intézkedéscsomag egyik legfontosabb pillére a kistelepüléseken megtalálható intézmények normatívájának kiegészítő támogatása volt azért, hogy biztosítsák a falusi óvodák és iskolák fenntartását. Mivel a roma lakosság túlnyomó része ma is ilyen kistelepüléseken él, a helyben maradást garantáló oktatási intézmények kulcsszerepet játszanak a roma oktatás, a tankötelezettség betartása és a szülőkkel való kapcsolattartás szempontjából.

Létrehozták a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány keretében az úgynevezett Mentorprogramot a hátrányos helyzetű, alsó tagozatra járó cigány gyerekek számára, illetve a középiskolára koncentráló Arany János Tehetséggondozó és Kollégiumi Programot, azzal céllal, hogy a kistelepülések tehetséges diákjai bekerüljenek, és bent is maradjanak az oktatásban. Ez utóbbi, bár folyamatos forráselvonásokkal, de ma is működik. A több lépcsőből álló roma ösztöndíjprogram is a polgári kormány nevéhez fűződik, ezt a Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány, és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány (Macika) felügyelte.

A program keretében rászoruló roma fiatalok jutottak ösztöndíjhoz: míg 1999-ben 1700 pályázó között 34 millió forintot osztottak szét, 2002-ben már 24 ezer pályázatot bíráltak el és 504 millió forintot szántak e célra. A hosszú távra tervezett intézkedéscsomagokat a polgári kormány elgondolása szerint az 1999-ben megalakult Cigányügyi Tárcaközi Bizottság fogta volna össze, amely azonban a sikeres programok nagy részével együtt a szocialista kormányok áldozata lett.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az említett bizottság helyett „2006 őszén a romák érdekeinek eredményesebb kormányzati érvényesítése érdekében a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság megszüntetésével egyidejűleg egy új konzultatív, döntés előkészítő fórum, a Roma Integrációs Tanács (RIT) jött létre”. Miután pedig rádöbbent a kormány, mégis szükség volna az intézkedések összehangolására, 2008 májusában a kancelláriaminiszter felügyeletével újraalakult a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság.

Kinek az érdeke?

A kormányváltást követően Medgyessy Péter meghirdette a romákra kiemelten vonatkozó „jóléti rendszerváltást”, de nem történt más, mint az előző ciklusban indított roma programok egy részének elsorvasztása. A miniszterelnök-cserét követően a hangsúly a cigány népességet célzó oktatási felzárkóztatás helyett a romatelepek felszámolására került. A 2003-ban létrejött esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszteri poszton Lévai Katalin feladata lett volna a program koordinálása, amely azonban kudarcba fúlt: a majd nyolcszáz cigánytelepnek csupán öt százalékát sikerült megszüntetni.

A romatelep-felszámolási program egyébként baljós árnyként kísérti a szocialistákat, idén ugyanis a gazdasági helyzetre hivatkozva zárolták a roma program folytatására előirányzott egymilliárd forintot.

A szocialista kormányok ugyanakkor létrehoztak más, milliárdos költségvetésűnek szánt programokat is, a támogatást nem a származás, hanem kifejezetten a hátrányos helyzet alapján ítéltek volna oda. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium indoklása szerint ennek az oka, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulónak csak fele roma származású, így más forma esetén a hasonlóan rászorulók kimaradnának a támogatásokból. Az oktatási integrációs programok, mint például a Biztos kezdet, a Tanoda, az Utolsó padból és az Útravaló mérhető eredménye azonban máig igen csekély.

A 2003-ban útnak indított Utolsó Padból program keretén belül – ami az alaptalanul fogyatékosnak minősített gyermekek normál tantervű általános iskolákba való visszahelyezését tűzte ki célul –, 2100 gyermeket vizsgáltak meg, amelyből 222- en kerültek vissza a hagyományos oktatásba.

A 2003-ban modellkísérletnek induló Biztos Kezdet Program célja a hétévesnél fiatalabb gyermekek egészségügyi, gyermekjóléti és szociális támogatása volt. Az óvodai ellátás kiegészítéseként megalkotott modell alapja a napközbeni felügyeletet is ellátó, úgynevezett Gyermekházak létesítése.

A kistelepüléseken létrehozott intézmények szolgáltatásait a tavalyi év végéig körülbelül 3000 gyermek vette igénybe, sokan közülük nem is állandó, csak ideiglenes jelleggel. Ennek fényében érthetetlen, hogy az új forma helyett miért nem a helyi bölcsődék, óvodák megtartását szorgalmazzák az illetékes szervek, hiszen a keretből jó néhány ilyen intézmény megmenthető, a lakosság egy része pedig helyben tartható lenne. Ehelyett 2010-ben 6,2 milliárd pályázati forrást különítettek el újabb, az érintettek számához képest csekély létszámú Gyermekházak létrehozására.

A hátrányos helyzetű gyermekek továbbtanulására létrehozott úgynevezett tanodákra pályázati pénzekből több mint egymilliárd forintot költött a kormány. A pénzt 67 különböző civil, egyházi és önkormányzati szervezet kapta meg, ennek ellenére a tanodák jelentős része mára meg is szűnt. A program idén jár le, az idei 1,3 milliárd forintos pályázati keret azonban még idén lehívható a pedagógiailag szinte teljesen hatástalan intézményekre. Eközben a már bejáratott, és sikeresen működő Arany János Tehetséggondozó Program forrásainak egy részét a válságra hivatkozva zárolták, ahogy Mentor-program újraindítása is hasonló indoklással akadozik.

Farkas Anita, Szentei Anna