Elmegyógyintézetbe került a fiatal, aki merényletre készült Magyarországon
Letartóztatta a bíróság azt a fiatalt, aki társaival a sajtóhírek szerint október 23-ára tervezett fegyveres merényletet. A férfit hétvégén fogták el, alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével gyanúsítják. A fogvatartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki – ismerteti a Magyar Nemzet.„Az ügyészség indítványa alapján harminc napra elrendelte a bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akit egy külföldi társhatóság jelzése alapján a Terrorelhárítási Központ közreműködésével vett őrizetbe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda”
– közölte a Magyar Nemzet megkeresésére a Fővárosi Főügyészség és a Fővárosi Törvényszék. Hozzátették: a fogvatartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. A döntés nem végleges, mivel a védelem fellebbezett.
A Magyar Nemzet emlékeztet, a fiatal férfit alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettével gyanúsítják, amelyet a törvény öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget.
A nyomozás egy külföldi társhatóságok jelzése alapján indult meg, a terheltet a Rendőrség a Terrorelhárítási Központtal közös, szakszerű műveletben fogta el. Az ügyben több gyanúsított van, ők nincsenek letartóztatva. A lap információi szerint a letartóztatott gyanúsított nemrég lett nagykorú, a többiek még tizennyolc év alattiak.
A további részletekről a Magyar Nemzet oldalán olvashatnak.
