Nyilvánosságra került az Út a győzelembe elnevezésű országjárás egyik, a szervezőknek szóló levele, amelyben a Tisza Párt elnökének az igényeit sorolják fel. A levél szerint Magyar Pétert meg kell védeni az esetleg kérdezni merészelő újságíróktól – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből..

Hirdetés

„Pétert érkezése előtt védeni kell a riporterek és propagandisták elől láncban. Akinek nincs önkéntes mellénye, annak biztosítsatok!„

– áll a levélben. Az írás kitér arra is, hogy az eseményen jó képeknek kell készülniük, ezért az utcafórum részvevőit egy kupacba kell összeterelni. 

„Figyeljetek nagyon arra, hogy a kezdés előtt 50 perccel össze legyen terelve a tömeg, hogy tudjanak a fotós kollégák jó vágóképeket készíteni”

– írják. 

Magyar Péternek emellett az eseményen szüksége van egy sátorra is, ahol meg tud pihenni az eseményt követően. A szervezők még azt is megadták, hogy az aktivistáknak milyen rágcsát, vizet kell biztosítaniuk a pártelnöknek – olvasható Elek Tamás újbudai Fidesz alelnök Facebook bejegyzésben.