– Tíz év után most először csökkent Magyarországon a szegénység – állította Gyurcsány Ferenc még a választási kampány előtt, amivel jócskán felbőszítette az ellenzéki pártokat. Most viszont mintha a kormány is beismerné, nem tud mit kezdeni az egyre reménytelenebbül elszegényedő tömegekkel. A széles társadalmi felháborodást heteken át tartó ígéretsorozattal próbálja csillapítani a kabinet. A segélyezés szigorítása, a személyi csőd lehetősége, a kamat maximalizálása után most az ingyenhitellel kecsegtető szegények bankja került terítékre.

Megalapozatlan ötletek

Furcsa lenne, ha Magyarország Bangladestől, a világ egyik legnyomorúságosabb országától venne át szociális módszereket, de úgy látszik, lassan erre a szintre is leér a magyar társadalom. Innen származik ugyanis a „szegények bankja” koncepciója, amelyet Tóbiás József frakcióigazgató szerint mielőbb honosítania kellene a kormánynak. Merthogy „valamilyen módon küzdeni kell a Magyarországon megjelent szociális kiszolgáltatottság vámszedőivel”.

A legszegényebbeknek szóló bank megvalósításáért egyébként Muhamad Junusz két évvel ezelőtt Nobel-békedíjat kapott. A világ egyik legszegényebb országában – ahol 40 százalékos a munkanélküliség, s a lakosság 83 százaléka él napi két dollárnál kevesebből – ugyanis sajátos dacszövetséggel tette hitelképessé a legelesettebb rétegeket. A fizetésképtelen emberekből ötös csoportokat képezett, amelyek közösen feleltek a tagok egyikének folyósított hitelért, sőt a többiek csak akkor juthattak pénzhez, ha az illető már visszafizette az összeget. A csoport nyomása csodát tett. A nehéz sorsú emberek 90 százaléka teljes pontossággal törlesztette a részleteket. S az átlagosan 150 eurós (35 ezer forint) hitellel fordítottak sorsukon. Azóta a szegény ázsiai országokban 7,5 millió ember kapott segítséget a hálózaton keresztül.

A koncepcióból a magyar kormány annyit tartana meg, hogy itt is nullaszázalékos vagy ahhoz közeli kamattal kölcsönöznék a pénzt a rászorulóknak. Ahogy Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter mondta: az ügyfelektől szedett díjnak csupán a kezelési költséget kell fedeznie. A pénzt a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványon keresztül terítené a kormány, s a méltó szereplők kiválasztásába az önkormányzatokat is bevonnák. S a biztosabb törlesztés érdekében az érintetteknek a közmunkaprogramokban is részt kéne venniük.

Bár az elképzelés kevésbé elrugaszkodott, mintha egy-egy faluközösség tagjainak kellene a visszafizetést garantálni, jó pár irreális pontja ennek is van. Kapásból hiányzik például a hitelezés beindításához szükséges több tízmilliárd forint – ha például egymillióan igényelnek 50 ezer forintot, az 50 milliárdos tőkeigényt jelent. Gyenge pont a garancia hiánya is, vagyis hogy mi kényszerítené az embereket a felvett összeg visszafizetésére. Ráadásul a kormány sokadszor becsüli túl a közmunkában rejlő lehetőségeket. Már két évvel ezelőtt is bejelentették, hogy 2007-től csak azok kaphatnak segélyt, akik hajlandók részt venni az önkormányzatok közmunkaprogramjaiban.

A közmunka-lehetőségek hiánya – sőt a közmunkát egyre kevésbé támogató kormányzati politika – miatt azonban az önkormányzatok egyszerűen nem tudták biztosítani a szükséges munkalehetőséget.

A valóság semmibevétele azonban mintha már zökkenőt sem okozna a különböző kormányzati tervekben. Két héttel ezelőtt például a személyi csőd intézményrendszerét emlegették. Ahol a hitel egy része elengedésének az lenne az ára, hogy személyi csődbiztos irányíthassa az illető életvitelét.

Zuhanó társadalom

A kormányzati elképzelések viszont annyiban megalapozottak, hogy valóban nő a kilátástalan anyagi helyzetben lévők száma Magyarországon. Gyurcsány Ferenc két évvel ezelőtti állításával szemben ma már afféle vadnyugati világ tárul fel vezető szocialista politikusok nyilatkozataiból. Ahogy a képviselőcsoport egyik közleménye fogalmazott: tenni kell valamit a szegényeken élősködő falusi uzsorakamat ellen. A borsodi, szabolcsi, vagy épp a békési régióban komplett falvak élnek úgy, hogy a segély kimerülésével uzsorások fedezik a megélhetést a hónap közepétől. Ami aztán el is viszi a következő havi segély nagy részét.

Nem jár jobban a szegény ember, ha az úgynevezett pénzügyi szolgáltatókhoz fordul. Ezen intézmények jellemzően azoknak hiteleznek, akikkel a bankok szóba sem állnának. Cserébe viszont kamataik súrolják az uzsora szintjét. Az úgynevezett gyorskölcsönök THM-je 250-400 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy egyéves futamidő esetén a felvett összeg közel dupláját kell visszafizetni. Épp ezért szerepel a javaslatok között a kamatplafon bevezetése is (Lengyelországban ezt a jegybanki alapkamat négyszeresében határozták meg, ami most Magyarországon 26 százalékot jelentene).

A statisztikák a létminimumhoz, vagy az úgynevezett „segélyezési küszöbhöz” viszonyítják a szegények számát. A KSH szerint Magyarországon a háztartások 28 százaléka él a létminimum (egy főre vetítve 66 ezer forint) alatt. A gyermekes háztartásoknál azonban már 41 százalék ez az arány, ezen belül a három- vagy többgyermekesek körében pedig 60 százalék. Ami egyúttal azt jelenti, hogy hazánkban a gyerekek mintegy fele a létminimum, ötöde pedig a segélyezési küszöb alatt él, vagyis olyan családban, ahol az egy főre eső jövedelem nem éri el a 28 500 forintot.

A KSH objektív mutatói mellett a Tárki a relatív szegénységről közöl évről évre felméréseket. Vagyis arról, hogyan alakul az egyes társadalmi rétegek egymáshoz viszonyított jövedelmi aránya. Legutolsó, 2007-es jelentésében a szervezet érdekes kétoldalú következtetést fogalmazott meg. 2003–2007 között csökkent a leggazdagabbak és a legszegényebbek közti jövedelemkülönbség. Ez azonban az utolsó két évben lefelé nivellálódással valósult meg. A számok nyelvén: 2003-ban a társadalom leggazdagabb tizede átlag 7,2-szer annyi pénzt vitt haza, mint a legszegényebb tized. 2005-re ez 6,5-szörösre, 2007-re 6-szorosra csökkent. Míg azonban 2003–2005 között a szegényebb rétegeknek adott juttatások (közalkalmazotti béremelések, 13. havi nyugdíj, családipótlék-emelés) következtében csökkent a különbség, 2005–2007 között inkább a fölsőbb rétegek jövedelemzuhanása miatt. A Tárki így fogalmaz: „a társadalompolitikai intézkedések egy irányba hatottak: előbb az alsó-középrétegek jövedelmi pozícióját javították, majd a felső-középrétegek pozícióját rontották”. Azt ugyanakkor ez a szervezet is elismeri: abszolút számban mérve több szegény van, mint két évvel ezelőtt. Az akkori 12 százalékról 12,5 százalékra nőtt azok száma, akinek jövedelme nem éri el a társadalmi középérték 60 százalékát (az OECD módszertana ezeket tekinti szegénynek). Egy másik kutatás pedig arra figyelmeztet: ha a jövedelmekből kivesszük a segélyek összegét, 39,4 százalékra nő a szegények aránya. Talán inkább a fölső-középrétegek lecsúszásának, mint a szegények számának növekedése eredményezi, hogy lassan nőni kezd a bedőlt hitelek aránya. Ma a bankok háromszor annyi problémás hitelt tartanak számon, mint négy évvel ezelőtt.

Hiányzó munkahelyek

Valójában sokszor egymásnak is ellentmondanak az elmúlt hetekben megszellőztetett kormányzati ötletparádé egyes elemei. A személyi csőd intézménye vagy a THM maximalizálása legfeljebb a középrétegeknek, esetleg az alsó középrétegeknek nyújthatna segítséget. Hiszen az igazán szegényekkel – akik, mint láttuk, jövedelmük alapján majd négymillióan vannak – nem állnak szóba a pénzintézetek. Az uzsorásokat pedig nem fogja érdekelni, hogy a törvény mennyiben maximalizálja a kamat mértékét. A szegényeknek valójában csak a „szegények bankja” nyújthatna segítséget. Szándékosan nem írjuk azt, hogy megoldást, mert a nyilvánosságra került elképzelésekből nem világos, mi garantálná a visszafizetést. A bármiféle munkalehetőség híján vegetáló vidékeken ugyanis honnan tudna valaki pénzt szerezni a törlesztéséhez? Különösen, hogy az állam nem képes olyan fenyegető erőt felmutatni a vadnyugati viszonyokhoz szokott adósok számára, mint amit a végrehajtók tudnak. Bangladesben a kis összegű kölcsönökkel a szegények bankja jellemzően kézműipari tevékenység elindítását tette lehetővé a legelesettebbek számára. Magyarország azonban nem Banglades – nálunk sokkal magasabb a kisvállalkozásokat sújtó adóteher, szegény vidékeken gyakorlatilag nincs esély a gazdaságos működésre. Az ötletparádé negyedik eleme, a segélyek szigorítása pedig már-már szóra sem érdemes.

Mint láttuk, a magyar társadalom közel 30 százalékát a segélyek tartják úgy-ahogy a szegénységi szint fölött, ennek reformját választások előtt nyilvánvalóan nem fogja megkockáztatni a kormányzat. Bangladesben a szegények bankja által folyósított összegek tíz százalékának visszafizetésénél mutatkoztak problémák. Bár a rendszer magyarországi honosításából nyilvánvalóan nem lesz semmi, érdemes eljátszani a gondolattal: Borsodban vagy Szabolcsban vajon a pénz hány százalékát fizetnék vissza? A „szegények bankja” önmagában nem áll meg a lábán, csak akkor, ha munkahelyteremtő lépéseket is tesz hozzá a kormányzat.

Kárász Andor