A háromszéki honatya – aki négy évvel ezelőtt hatalmas szerencsével, a szavazatok kosárból való visszaosztásával lett szenátor – még szeptember 24-én iktatta a beadványát, a szenátus társadalmi és gazdasági bizottságánál pedig október negyedikén került rá a beérkezést jelző pecsét – ismerteti a Maszol.ro.

Hirdetés

A beadványban – amelyet Neagu hét további AUR-os politikussal írt alá – a kezdeményező azt szeretné, ha a Bálványos helységnevet lefordítanák, mert az „idegen”, a románok Balvanioșnak ejtik.

A beadvány szerint alaposan elmélyedt a témában, ugyanis nyelvileg, formailag és történelmileg is „ízlelgeti” a Bálványos szót, és arra a következtetésre jut, hogy jó lenne, ha a helyi románok, valamint a helységbe érkezők által is használt Bălvănișre fordítanák le.

A szenátor megjegyezte, Romániában Bálványos az egyetlen, ami nincs román nyelvre lefordítva, jóllehet még német neve is van, Bad Götzenburg.

„Ha van német és magyar neve, akkor nem látja akadályát, hogy román is legyen, mindenki szíve joga szerint használná a sajátját”

– fogalmazott a szenátor.

Korábban írtuk

A kezdeményező a Bălvăniș szónak is utána nézett a román értelmező szótárban (DEX), és szerinte az oszlopot, farönköt- és törzset egyaránt jelenthet. Nem zavartatja magát, hogy a Bálványos magyarul mit jelent, azt viszont szóvá teszi, hogy a térképészetben is a magyar szót használják. Elmondása szerint a Román Tudományos Akadémiának még 2022-ben volt egy olyan ajánlása, hogy a parlament a Bálványos helyett használja az általa ajánlottat is.

A Bálványosfürdőtől négy kilométerre található Bálványos Resort szálloda tulajdonosa, Szarvadi Loránd a Maszol.ro portál megkeresésére azt közölte, bár az 57. életévét tapossa, mégsem hallotta, hogy valaki Bălvănișnek nevezné a helyet, a románok inkább a Balvanioșt használják. Nem kifogásolná, ha románul úgy neveznék, de a szenátor hozakodásával nem ért egyet, mivel Mehedinți megyében van egy Bâlvănești, a Bánságban pedig Balvaniște – így eléggé zavart okozna a névváltoztatás. Azt is közölte, hogy a Romániai Gyógyturizmus Szövetség elnöke, Nicu Rădulescu is jelezte: ők sem értenek egyet a kezdeményezéssel.

Daragus Attila polgármester tömören szégyenteljesnek nevezte a szenátor ügyködését. „Mi és mások is 50–60 éve dolgozunk azon, hogy Bálványos egy ismert név legyen, egy brandet építettünk köréje. Elég csak az innen származó szabadegyetemet említenem, vagy a különböző gasztronómiai fesztiválokat. Más nyelvekre lefordították már a gulyáslevest vagy a kürtőskalácsot, és mindannyian tudjuk, hogy mi lett az eredmény” – nyilatkozta.

A további részletekről a Maszol.ro portálon olvashatnak.