Húsz éve, 1988. augusztus 28-án munkatalálkozót tartott Aradon Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, miniszterelnök és Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia elnöke. A találkozóról a szeptember 4-én megjelent New York Times így írt: „Még a hivatalos magyar sajtó is elismerte: sok magyar elkeseredéssel vette tudomásul, hogy Mr. Grósz képtelen volt engedményeket kicsikarni Mr. Ceausescutól.”

2008. november 16-án Gyurcsány Ferenc tett hasonló utat, ezúttal észak felé. Az eredményről azonban ma is megállapíthatjuk: Mr. Gyurcsány képtelen volt engedményeket kicsikarni Mr. Ficótól. Igaz, ezúttal keménykedett egy kicsit a magyar miniszterelnök, a találkozó hozadéka azonban semmivel sem több, mint annak idején Aradon. A szlovák kormány, nagyrészt belpolitikai megfontolásokból továbbra is éles magyarellenes politikát visz, és a magyar kormánynak szemlátomást még ötlete sincs arra, hogy hogyan szegüljön ezzel szembe. Mikor Ján Slota, a kisebbik szlovák kormánypárt elnöke visszatérően úgy emlegette a magyar külügyminisztert, hogy „az a kócos asszony”, Göncz Kingának mindössze annyi volt a válasza, hogy megfésülködött. A hivatalos szlovák politika rendszeresen rúg egyet a magyarokon, és ez minden következmény nélkül marad.

Szégyenpír ég Magyarország arcán, és a magyar kormányfőnek erre mindössze annyi a válasza, hogy meghívatja magát a határ túloldalára, és ott teringettézik és enyjebejnyézik egyet, majd bármiféle kézzelfogható eredmény nélkül hazajön.

Hosszú folyamat eredménye mindaz, ami most történik velünk, sok tényező játszik ebben szerepet. Ideje szétbontani az összekuszálódott szálakat, és világossá tenni, kinek mi mindebben a felelőssége.

Legelőször is szögezzük le: amit a Nemzeti Őrsereg nevű, egyértelműen nyilas húrokat pengető maskarába bújt bohócalakulat művelt két héttel ezelőtt Királyhelmecen, az nem bátor hazafias kiállás volt, hanem súlyos támadás a magyar érdekek ellen. Ekkora lehetőséget a szlovák politikusok még soha nem kaptak arra, hogy a felelősséget, legalább saját közvéleményük előtt Magyarországra hárítsák – és nem is hagyják ki a ziccert. Ez a két tucat agy nélküli operett-náci bizonyára nem fogja fel tettei következményeit, ez azonban nem menti fel őket akár a hazaárulás vádja alól sem. Magyarországon demokrácia van, a hülyeség nem büntetendő, károsnak azonban attól még káros marad.

Ez azonban csupán tünet, a bajok gyökere azonban nem itt van. Hanem ott, hogy Magyarországot két, történelmi léptékkel röpke pillanatnak számító ciklust leszámítva 1947 óta olyan politikai erő kormányozza, amely tökéletesen alkalmatlan a nemzeti kérdések megválaszolására. Olyan garnitúra van hatalmon, amely lassan egy évszázada az úgynevezett proletár internacionalizmusra szocializálódott, a nemzet fogalmával nem tud és nem is akar semmit kezdeni.

Tulajdonképpen unikum ez a magyar politikuscsapat, még a szocialista viszonyok között is. Az közismert, hogy a szovjet internacionalizmus mögött valójában kőkemény orosz nacionalizmus húzódott, de bőven akadtak nacionalista kommunisták más országokban is. Nem véletlen, hogy a szovjet blokk széthullása után a legtöbb országban volt kommunista pártvezetők játszották ki a nacionalista kártyát – gondoljunk Milosevicre, Iliescura vagy Meciarra.

A magyar kommunisták, majd a belőlük kifejlődő szocialista elit azonban minden nemzeti ügyben vaknak és süketnek bizonyult. Mellbevágóan egyértelmű példája ennek Medgyessy Péternek az a gesztusa, hogy 2003 februárjában Budapesten együtt ünnepelte Erdély elszakítását Nastase román miniszterelnökkel. A Kempinski dísztermében koccintani még akkor is képtelen dolog, ha valami bonyolult diplomáciai játszma elemeként került volna rá sor, de ennél rosszabb a helyzet: Medgyessy és tanácsadói fel sem fogták, mit tettek. Talán még ma sem értik.

A kettős állampolgárság elutasítása már Gyurcsány lelkén szárad. És ezzel a nemmel hogyan lehetne hitelesen képviselni a határon túli magyarok érdekeit? Ők sem hisznek benne, és az ottani többség sem.

Valamit látnunk kell: az autókra ragasztott sok Nagy-Magyarország-matrica, a Trianon-kultusz, a nagymagyar illúziók ezer megnyilvánulása sok jó szándékú szlovákot is zavarba hoz. Mintha a magyarok közel egy évszázad után sem lennének hajlandók tudomásul venni a realitásokat. Mintha itt felelős tényezők tényleg komolyan gondolnák a revíziót. Ezekkel a kétségekkel, ezekkel a félelmekkel él vissza a szlovák Nemzeti Párt, amikor felerősíti őket, és a tények manipulálásával további félelmet kelt a magyarokkal szemben.

Itthon pedig magukat önzetlen honfiaknak képzelő zavaros fejű emberek lelkesen szállítják hozzá a muníciót. Az olykor rossz sínre futó magyar nemzeti indulatok azonban alapvetően egy rossz belpolitika következményei. Ahol a kormányzó hatalom képtelen ellátni a nemzeti érdekek képviseletét, ott mindenféle kontrollálatlan csoportok vállalkoznak önként erre a feladatra. A vállalkozók többsége jó szándékú, becsületes, törvénykövető ember. De a zavarosban náci maskarák is felbukkannak, hogy számban és lélekben egyaránt törpe csoportjuk más kezdeményezésekhez csapódva mutogathassa magát.

A baloldali értelmiség pedig lelkesen mutogatja is őket, nagy erőfeszítéssel csinál a bolhából elefántot, hogy aztán azzal lesújthasson politikai ellenfelére, a jobboldalra. A műnáciknak nyilvánosságra van szükségük, hogy kiélhessék exhibicionista hajlamaikat, a baloldalnak mutogatható műnácikra – a közös érdek alapján hogy ne menne az üzlet? Éppen csak azzal nem számolt senki, hogy külföldön egész Magyarországot minősítik majd a mesterségesen felturbózott fasisztázással. Ha a miniszterelnök utcai demonstrációt hirdet a szélsőségek elítélésére, akkor milyen hitelességgel képviselheti külföldön azt, hogy Magyarországon nincs szélsőséges veszély? Ha ilyen-olyan chartázók barna eső ellen emelgetik az esernyőjüket, akkor hogyan magyarázzák el külföldön, hogy nem esik barna eső Budapesten?

Itt áll tehát Magyarország egy olyan kormánnyal, amely zsigerileg alkalmatlan minden nemzeti feszültség kezelésére, és amely folyamatosan szítja a fasiszta vád tüzét, érveket szolgáltatva az országot támadóknak – és amely egyáltalán nem mellesleg gazdasági katasztrófába sodorta az országot, és kivezetni is képtelen onnan.

Csakhogy amikor ezt a kormányt külföldről szemen köpik, akkor egész Magyarország törölgeti az arcát. Amikor Robert Fico szlovák miniszterelnök megengedi magának az arcátlan mondatot: „mi ma nyugodt felülnézetből tekintünk magyarországi barátainkra, mert mindaz, amit gazdasági, szociális és pénzügyi téren elkúrható volt, azt el is kúrták úgy, ahogy az csak keveseknek sikerült” – nos, akkor nem Gyurcsány arca lángol a szégyentől (nem tudni, egyáltalán ismeri-e ezt az érzést), hanem tízmillió magyaré.

Ez a kormány, ez a miniszterelnök ugyan mire megy a magyar érdekek képviseletében? Semmire. Még akkor sem, ha az érdek sérelme nyilvánvaló. A dunaszerdahelyi szurkolóverés állatorvosi lóként demonstrálja a tehetetlenséget.

Nem a körítés számít, hanem a tények: Magyar állampolgárokat minden alap nélkül, pusztán a magyarságuk alapján bántalmaztak egy másik állam rendőrei – tisztességes ország ilyet nem tűrhet el. Magyarországnak nem azt kellett volna bejelentenie, hogy ha egy-két héten belül (mennyi egy-két hét: tizennégy nap, tizenöt, tizenhat, tizenhét?) nem kapja meg a videofelvételeket, akkor megfontolja, hogy lépéseket tesz. Ez a diplomácia nyelvén azt jelenti: nem csinálunk semmit. Magyarországnak órára megadott határidőt kellett volna szabnia, és ha az eredménytelenül letelik, nemzetközi vizsgálóbizottságot felkérnie, hogy a rendelkezésre álló dokumentumok alapján tegyen jelentést. Magyarországnak követelnie kellett volna, hogy a szlovák kormány legalább rendőri túlkapásnak minősítse az esetet, és legalább egy rendőr elbocsátásával kifejezze, hogy nem ért egyet a történtekkel.

Ehelyett magyar részről maradt a megszokott lárifári, megfejelve a magyar miniszterelnök lépcsőházi okoskodásával, a találkozó után megírt levelével, amelyet Robert Fico nyilván gond nélkül ráz le magáról. És folytatja Magyarország lefasisztázását, nem mellesleg pedig folytatódik a felvidéki magyarság csöndes szorongatása, emigrációba vagy asszimilációba noszogatása.

Itt állunk most. Grósz elvtárs hazajött Aradról, a falurombolás meg megy tovább. Úgy tűnik, Gyurcsány Ferencet és kormányát a világválság megmentette a közeli bukástól. De egyszer eljön a szavazás pillanata. Ne feledkezzünk meg akkor erről a kudarcba fulladt révkomáromi találkozóról sem.

Bencsik Gábor

Komáromi szócsata

Magyarságunk nem állhat szemben a szlovákok szlovákságával, a radikálisok ellen küzdeni kell akár az utcán, akár a parlamentben fordulnak elő. Gyurcsány Ferenc értékelte így a szombati révkomáromi találkozóját Robert Fico szlovák kormányfővel, aki szerinte nem csupán flörtöl, de egyenesen eljegyezte magát a nacionalizmussal.

A tervezett fél óra helyett több mint egy órát tárgyalt egymással négyszemközt Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök Révkomáromban, óriási nemzetközi sajtóérdeklődés közepette. Vita volt, a felek azonban nem ugrottak egymásnak. A két miniszterelnök a várakozásoknak megfelelően nem nézett duneszerdahelyi „mozit”, ezért a magyar kormányfő ismét arra kérte Ficót: videofelvétel segítségével szolgáltasson bizonyítékokat, hogy a szlovák rendőrség magyar szurkolókkal szembeni fellépése indokolt, jogos és arányos volt. Fico viszont a magyarországi szélsőséges megmozdulásokat, mindenekelőtt a Magyar Gárda erőfitogtatását és a Nemzeti Őrsereg Szlovákiában történő felvonulásait kérte számon Gyurcsányon, valamint azt, hogy szlovák zászlót égettek a budapesti szlovák nagykövetség előtt. Kijelentette: ha Szlovákiában ilyesmi történne, a tetteseket a lehető legrövidebb időn belül bíróság elé állítanák és börtönbe csukatnák – azt nem tette hozzá, hogy az elmúlt két és fél évben hat magyar zászlót égettek el Szlovákiában szlovák nacionalista fiatalok. Erre a magyar kormányfő a Malina Hedvig-üggyel huzakodott elő, s azt mondta: szeretné, ha az immár két éve húzódó Hedvig-ügyben is a Fico által óhajtott gyorsasággal fognák el és ítélnék el a tetteseket.

Ígéretek persze születtek. Gyurcsány Ferenc a magyarországi szélsőjobb visszaszorítására adta szavát, Fico pedig mindent elkövet majd annak érdekében, hogy a tankönyvügyet megoldják, és megpróbálja visszafogni Ján Slota nacionalista pártvezért, sőt: meg is fenyíti, ha kell.

Tarics Péter