– Mit gondol a jelenlegi miniszterelnök-jelöltről? Számított arra, hogy Bajnai Gordon kormányfő lehet?

– Aki figyelte az elmúlt időszak politikáját, az számolt ezzel az eshetőséggel. Az, hogy Gyurcsány Ferencet mikor váltják le, pontosan nem volt megjósolható, de az elmúlt hónapok szánalmas vergődései egyértelműen arra engedtek következtetni, hogy ennek nagyon gyorsan vége lesz. Megközelítőleg másfél éve, Bajnai Gordon gazdasági csúcsminiszterré való kinevezésekor már látszott, miniszterelnök is lehet belőle.

– Az új kormányfő kiválasztáskor az MDF képzelt királycsináló volta mintha háttérbe szorult volna. Ön szerint a szocialisták azért törekednek a frakció nélkülivé vált MDF-es képviselők meggyőzésére?

– Az MDF ma a liberálisokkal ellentétben nem parlamenti párt, Fodor Gáborékhoz ráadásul a kisebbségi kormányt sokkal több szál köti, mint az MDF-et. A Demokrata Fórumnak szükséges volt a kormánypártok támogatása a frakció életben tartásához anno, a későbbiek során is meglehetős jóindulattal volt az MDF a balliberálisok irányában, ezért azt gondolom, a kóbor szavazatok megnyerése most is folyik. Ahhoz, hogy az MDF frakciója újjáalakuljon, szintén kell majd kormányzati többség, ami alátámasztja a viszonossági alapon történő politizálást. A többletszavazatok szükségesek az MSZP-nek, nem most, hanem a későbbi program végrehajtásához, és feltehetően több olyan független képviselő akad majd, aki támogatja a megszorításokat.

– Az MDF által korábban nem szívelt Bokros Lajos most az MDF értékeiben látja a saját értékeit visszatükröződni. Elképzelhetőnek tartja, hogy ha Bokros miniszterelnök nem lesz is, de a Bajnai-kormányban helyet kap?

– Ez a történet sokkal korábban kezdődött, mint Bokros jelölése. A Magyar Demokrata Fórum az utóbbi idők politikai eseményei kapcsán ráébredt arra, hogy elfogyott a levegője a politikai paletta jobbközép oldalán, megszüntetve azt a képet, hogy az MDF egyfajta tájékozódási pontként szolgál a politikai szereplők tekintetében. A párt szakemberei felmérték, hogy a következő választásoknál már máshol kell identitást keresni. Igazodva azokhoz a mozgásokhoz – együtt szavazások a szocialistákkal, a kormányzó erők hallgatólagos támogatása, parlamenti hiányzások kulcskérdések esetében –, amelyek az MDF-et az utóbbi időben jellemezték, Dávid Ibolya lépett egy merészet, és azt mondta, hogy átmegyünk a baloldalra konkrét, világos üzenetekkel, részeként egy olyan személyt, Bokrost jelölve, aki egyértelműen a balliberális oldalhoz kötődik, és akinek – elmondása szerint – van programja, megoldási javaslata a jelenlegi válságos helyzetre. Ez egy nagyon jó kommunikáció és politikai stratégiai fordulat az MDF részéről. Nem lepett meg a dolog, mert a politikai légkör egyértelműen két lehetőséget diktált Dávid Ibolyának. Vagy visszatér az eredeti vágányra, ami nagyon nehéz a történtek után, ugyanis három hónap alatt így nem tud sikeresen szerepelni az európai parlamenti, majd az egy év múlva esedékes országgyűlési választásokon, vagy az, amit Dávid Ibolya végül is meglépett, hogy minimális többséget szerzett a párton belül a balra tolódáshoz. Felvetette első pillantásra abszurd javaslatát Bokros jelöléséről, és ennek mentén halad tovább. Bokros Lajos ma az MDF nevében nyilatkozik, ami számomra elképesztően furcsa, de ettől még tény. Az már csak hab a tortán, hogy Habsburg György, akit józan, kereszténydemokrata gondolkodású embernek tartok, hogyan adhatta ehhez a nevét. A rendszerváltó MDF mindig is egy értékvezérelt párt volt, szellemiséget sugárzott magából, és nem a politikai fennmaradás érdekeit helyezte előtérbe. Ma a politikai túlélés a tét, és az MDF cselekedetei ennek megfelelőek. Az a hely, amelyet a politikai palettán korábban az MDF foglalt el, most kiüresedett, ennek csak egy részét tudta eddig a Fidesz betölteni. Hogy a választások alkalmával ki fog a most még üres térbe benyomulni, ez a jövő egyik fontos kérdése. Megítélésem szerint itt többszázaléknyi szavazó van, és arra a szellemiségre, az Antall József által fémjelzett, jobbközép, mérsékelt politizálásra, amelyet a régi MDF hordozott, szüksége van Magyarországnak. Ez a mai MDF-nek nem sajátja.

– A baloldal vajon befogadja az MDF-et, nem tekint rájuk úgy, mint testidegen elemre? Bokros Lajos szerepeltetése elegendő ahhoz, hogy Dávid Ibolya elfogadtassa törpepártját a baloldalon?

– Bokros Lajos személye a balliberális gazdaságpolitika megjelenítője, függetlenül attól, hogy a gazdasági válság megoldása ügyében mit javasol. Nagy különbség van az eredeti MDF által képviselt, szociális piacgazdaságot célként kitűző gazdaságpolitika, valamint a Bokros-féle liberális gazdaságpolitika között. Az eltérés lényege szerintem az, hogy az MDF eredeti gazdaságpolitikája emberközpontú, fontos, hogy azt embereken valósítják meg. A jelenlegi kormányzó erők ezzel szemben kőkemény szociális megszorításokat ígértek be, ami nagyrészt a kisember vállát nyomja majd, Bokros szellemisége, értékrendje pedig egyértelműen balliberális. Levelet írtam Dávid Ibolyának, amelyben felhívtam a figyelmét az MDF régi szellemiségére, hangsúlyozva azt, hogy a tisztességes politika hosszú távon mindenképpen kamatozik, de a tisztességes politika önmagához hű és következetes. Mivel ezek a tulajdonságok a mai MDF-menedzsmentet nem jellemzik, azt kértem az elnök asszonytól, hogy ne hivatkozzon Antall Józsefre és annak szellemi örökségére, mert az a jelenlegi MDF-szellemiséghez viszonyítva távolságban Makó és Jeruzsálem. Nem bántani akarom a pártot, de világosan le kell szögezni, ez az MDF nem a rendszerváltó MDF.

– Van még visszaút az MDF számára a jobboldalra? Ha adott esetben ön újra csatlakozna, és esélye volna vezetni a pártot, merre gravitálna?

– Ma egyiknek sincs reális esélye. 2010-ig jelentős feladatokat vállaltam az önkormányzati szektorban, önkormányzati szövetségek munkáját koordinálom, amelyet nem szeretnék egyelőre feladni. Hogy van-e visszaút, nem feladatom eldönteni, jómagam 2010-ig nem látok erre esélyt. Az MDF igen megosztottá vált az utóbbi idők történései miatt, s mára már legalább öt irányzata van.

– Szétfeszítheti az MSZP-t ez a sok irányzat?

– A mai állapotában a szocialista párt már nehezen összetartható. A régi elv, hogy az egy irányba húzás minden más érdeket felülír, megszűnni látszik az MSZP-ben. Kemény belső és külső hatások érik, és jó esély van arra, hogy elérkeztek az utolsó közös érdekig, a pénzig, amely talán még a következő választásokig egymáshoz közelíti a szocialista képviselőket. Elég belegondolni, egy mindössze 16-17 százalékot elérő szocialista párt jelenlegi képviselői közül soknak nem lesz állása, biztos megélhetése, ez tehát nyilván összetartja a képviselőcsoportot az ország megmentésének égisze alatt, de ez már csak egy romjaiban meglévő MSZP. Ettől még nincs kényelmes helyzetben az ellenzék, amelynek valódi alternatívát kell nyújtania. Ma még kevés, amit letesz az asztalra, bár megszólalásai nyilván frissek, naprakészek.

– Itt és most egy olyan kormány és miniszterelnök bukott meg, amelyik hazudott a választópolgároknak az ország állapotáról és így nyert választást, aztán hamis adatokat továbbított az EU felé, majd kéretlenül a többi tagország nevében szónokolva próbált segélyt koldulni Brüsszelben. A valós állapotokat, amelyek tehetetlenségük miatt ráadásul napról napra romlanak, csak a balliberálisok ismerik. Ennek ismeretében lehet ma reális alternatívát kínálni?

– A sort folytatni lehet. Gyurcsány Őszödön elmondta, hogy nem tudja a szükséges lépéseket, maximum az első kettőt. Az idei költségvetés három hét alatt megbukott. Itt és most nem nagyívű programokról kell dönteni, hanem a nagy ellátórendszereket, például az egészségügyet áttekintve arról kell határozni, kinek mi jár belőle. A példánál maradva, mennyi kórház finanszírozható, mekkora kórházi ágyszám tudja a rendszert korrektül ellátni, lesz-e privatizáció vagy sem. Hiller István fölvetette az iskolák visszaállamosítását, erről sem lehet tudni semmit. A változtatás kérdése tehát megragadható pusztán financiális oldalról, de ehelyett inkább meg kell fogalmazni egy nemzeti minimumot, amiből nem lehet engedni. Az ellenzéki pártoknak azonban óvatosan kell fogalmazniuk, hiszen ha hazugsággal vádolnak egy miniszterelnököt, akkor ők nem maradhatnak hazugságban 2010 után, de irányokat meg lehet és meg kell határozni, ebben érzek lemaradást. Nem láttam például önkormányzati projektet, azt, hogy mit csináljunk a kistelepülésekkel, a közigazgatással. A büdzsé keretei tágulni már nem fognak, a fontossági sorrend meghatározása elengedhetetlen. De kulcskérdés a népesség is. Egy politikai erő nem mehet úgy neki egy választásnak, hogy nem beszél arról, nincsenek gyerekek ebben az országban, és hogyan erősíti majd meg a családokat, nem elsősorban szociálpolitikával, hanem értékekkel, morálisan. Van még egy nagyon kevés idő fölkészülni a kormányzásra, amíg a másik oldalon tovább megy a vergődés. Az is megfontolandó, hogy a most felálló válságkormány időszaka alatt vegyünk elő néhány olyan pontot a kétharmados többséget igénylő kérdések közül, ami támogatható, például az önkormányzatok ügyét. Nem veszít semmit az ellenzék, ha ezekben az esetekben kimondja, hogy azonnali megoldás kell, mert a kormányváltás után is szükséges lenne a beavatkozás. 1700 önkormányzat van ma önhibáján kívüli hátrányos, csődközeli helyzetben Magyarországon, de nem a települések, vagy a képviselők száma sok, hanem nincs a rendszerben tartalék. Leszámítva a főváros BKV-val, metróval összefüggő visszásságait, túlköltekezését, az önkormányzati rendszer 3400 milliárdja teljesen le van fedve feladatokkal. Például az önkormányzati képviselők tiszteletdíja összesen tizenötmilliárd forint, ebből nem lehet az önkormányzati szektort megváltani. A polgármesteri hivatalok tekintetében azon kell elgondolkodni, hogy hány embert kell kiszolgálniuk, de ez is elsősorban a hatékonyság fokozására, semmint jelentős megtakarításokra vezet. Látható tehát, hogy az önkormányzati szektorban tartalék nincs, onnan csupán feladatot lehet elvenni. Lehet azt mondani, hogy nem kell közvilágítani éjfél és hajnali öt között. Én nem javasolnám, mert ez a közbiztonság csökkenésével járna, de ebben az esetben ki lehetne venni a szektorból húszmilliárdot. De említhetem a közétkeztetés kérdését is. Ha ezt a feladatot elveszik, amit szintén nem javasolok, az százötven milliárddal kevesebb kiadást jelent a büdzsének. Nyilvánvaló, hogy sok gyerek kizárólag a közétkeztetésnek köszönheti, hogy rendes, meleg ételt ehet naponta, de azt is látom, amikor visszaviszik a rántott húst a gyerekek, és ötszáz forintos hamburgert esznek helyette. Ezt is át kellene világítani, kinek járjon és kinek ne. Összegezve elmondható, hogy az önkormányzati szektor hatékonysága növelhető, a képviselők létszáma egy kevéssel csökkenthető, de érdemi megtakarítás ettől nem, csak az ellátandó feladatok körének átgondolásától várható.

– Ha önnel szemben most egy kormánypárti politikus ülne, azt mondaná, hogy amit ön elmondott, az nagyszerű, de minden szektorból csak a panaszáradat zúdul feléjük, az egészségügytől a szociális ellátórendszerig.

– Ezért fogja a válságkormány elvenni a feladatot, megszüntetve a szociális támogatások jó részét, és átteszi a terhet a lakosságra, az állam egyszerűen nem látja el. Vannak azonban nyilvánvaló ostobaságok is, például a négynapos munkahét bevezetésének kérdése a közigazgatásban. Itt Gödöllőn negyvenezer ügy van egy évben, kevesebb emberrel a feladatot nem lehet ellátni, illetve egyetlen esetben mégis, ha az ügyintézési határidő harminc nap helyett megkétszereződik, vagy háromszorozódik.

– A Bokros-csomagról szóló összeállításunkban őrült sebészhez hasonlítottuk a balliberális közgazdászt, aki minden esetben csak vágni tud. Ön sebészorvosként hogy vélekedik a beavatkozások szükségszerűségéről?

– Bokros gazdaságfilozófiája mindig nélkülözi annak a ténynek a figyelembe vételét, hogy a gazdaságpolitikát embereken kell végrehajtani. Lehet a kórboncnoknak is boncolni, és az már nem jár fájdalommal, ha viszont élő emberen végez valaki beavatkozást, érzésteleníteni kell, és az érintettnek azzal a tudattal kell a műtőasztalra feküdnie, hogy gyógyítani akarják és meg fog gyógyulni. Hihetetlen problémák vannak a mindennapi megélhetéssel, többet elvenni már nem lehet.

– Három évvel ezelőtt azt mondta Dávid Ibolyáról, hogy olyan kelepcébe került, ahonnan már nem fog tudni kijönni, és foglya egy folyamatnak.

– Ezzel kapcsolatban elég megnézni az akkori pártfinanszírozást és a költségvetést, abból minden kiderül.

– Egyes információk szerint az MDF 150 milliós adósságállománnyal bír, ráadásul a frakció megszűnésével évi 80 milliós, frakciónak járó támogatást veszítenek el. Ez is lehet az oka a párt balratolódásának?

– A kérdés megválaszolását mindenkinek a fantáziájára bízom.

– Mi a véleménye az Ifjúsági Demokrata Fórumról, amelyik látványosan szembehelyezkedik Dávid Ibolyával?

– Ez párton belüli hatalmi harc. Dávid Ibolya láthatólag ezt a csatát is meg fogja nyerni.

– De meddig lehet még a kizárások politikáját folytatni? Az utolsó emberig?

– Megítélésem szerint a párttagság is lecserélődött az utóbbi időszakban, mint ahogyan a szavazótábor is a másik oldalról, balról rekrutálódik.

– Nemrég Katona Kálmán Dávid Ibolya ténykedésével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „amit most csinál a nő”, azt ő már nem tudja követni. Nem tartja érdekes megnyilatkozásnak mindezt annak tükrében, hogy Katona Kálmán a jobboldali szavazókat megosztva indult a főpolgármesteri posztért, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy Budapestnek ma ne ellenzéki városvezetője legyen?

– Az MDF markáns emberei szép lassan lemorzsolódtak, elég csupán Boross Péter, Csáky András, Hock Zoltán nevét említeni. Ezt nem kell kommentálni.

– Ha az MDF országgyűlési frakciója esetleg újjáalakul, Dávid Ibolya hogyan tudja kommunikálni a jobboldal renegátjainak, Lengyel Zoltánnak vagy Császár Antalnak a szerepvállalását a párt alapvetően immár baloldali szavazói körében? Ráadásul az európai parlamenti választások után, nyáron tisztújítás lesz az MDF-ben.

– Pártonkívüliként meggyőződésem, hogy a helyzet az MDF politikai túléléséről szól. Az új identitáskeresés során először a szavazótábort kell megtalálnia az elnök asszonynak. Ha az EP-választás sikeres lesz, a menedzsment megerősödik, de ha nem, akkor sem zárható ki, hogy a jelenlegi vezetés irányítja a pártot a választásokig. A sikeresség fokmérője reálisan egy EP-hely elnyerése lehet.

– 2010-ben nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen az MDF-be és saját értékei mentén szerepet vállaljon a párt vezetésében? Előfordulhat, hogy az MDF balratolódása nyomán keletkezett politikai űrt a most eltávolodók, Hock, Katona és a többiek egy új párt révén akarják majd kitölteni?

– 2010 vízválasztó lesz. Három éve, amikor kiléptem az MDF-ből, sokan vádoltak azzal, hogy szorosan együttműködöm a Fidesszel, de rögzíteni kell, hogy ma kizárólag a Fidesz képes ezt a jelenlegi kormányt leváltani, és ebben támogatni kell. Addig azonban nem leszek politikai párt tagja, amíg a régi szellemiséget nem találom meg. Saját későbbi szerepvállalásomat nem zárom ki, a pártstruktúráról azonban korai volna most véleményt formálni.

– Ha az MDF-et még meg lehet menteni, hogy lehetne egyszerűbben megtenni? Ha 2010 után is parlamenti tényező marad vagy akkor, ha kikerül a parlamentből és így felerősödhetnek azok a hangok, amelyek a balratolódás helytelenségét és a visszarendeződést szorgalmazzák?

– Látni kell, hogy a jelenlegi MDF elveszítette a hitelét. Rövid távon egy bizonytalan, nem stabil szavazóbázisra fog alapozni, a baloldalról levált emberekre, mert ők alacsony részvétel mellett az MDF-et parlamenti erővé tehetik. Az EP-választás csupán egy tréning lesz, egy teszt, amelyben a modell működését fogják elemezni. Sok függ attól, hogy az MDF parlamenti párt marad-e 2010 után is. Ami engem illet, hosszú távon optimista vagyok, teszem a dolgom, mert tudom, hogy van még tetterő és elszántság az emberekben. Erre biztosan lehet alapozni.

Udvarhelyi István