Az államtitkár az alábbi hat pontban foglalta össze gondolatait:

Hirdetés
  1. Eleinte elmondtuk, hogy érdemes megnézni a miniszterelnök és a külügyminiszter külügyi naptárát. Azonban jól láthatóan a tények nem zavarják össze a baloldalt.
  2. Az EU és a NATO tagjai vagyunk, rendszeresek a miniszterelnöki, külügyminiszteri találkozók, ha akarnánk, sem tudnánk elszigetelődni.
  3. Az, ha valaki a véleménykülönbségek miatt nem kíván kétoldalú találkozót tartani a magyar partnerével, és azt gondolja, hogy ezzel elszigetel bennünket, nos, ez a helyzet gőgös és totális félreértelmezése.
  4. Voltak, akik a keleti nyitást – legalábbis a politikai kommunikáció szintjén – kinevették és lenézték, aztán az energiaválság kezdete után izzadva rohantak gázban és olajban gazdag keleti országok vezetőihez fényképezkedni. Azonban a keleti országok vezetői tudják, hogy a magyarok nem pusztán „energiabarátok”, hanem a kölcsönös tisztelet talaján álló korrekt partnerek. Gazdasági és energetikai együttműködésünket is ennek köszönhetjük a keleti országokkal.
  5. A bevándorlással kapcsolatban is teljesen egyedül voltunk eleinte, óriási nyomás, támadások ellenére is kitartottunk, és ma már józan ésszel senki sem vitathatja a magyar álláspont jogosságát. Így lesz a háborúval kapcsolatban is.
  6. A politika tapasztalati műfaj. Az elmúlt évek fontos tanulsága: ha a nemzeti érdeket képviseled, meggyőződésed, hogy igazad van, és a tények is melletted szólnak, akkor ne sz@rj be!
Korábban írtuk