Noha a tavaly áprilisi országgyűlési választáson elszenvedett bukás után már egy év is eltelt, a baloldal még mindig nem vállalja a nyilvános és közvetlen párbeszédet a szavazókkal, legalábbis ez lehet az egyik magyarázata a lap szerint annak, hogy a hazai baloldal, felhagyva a több évtizedes hagyománnyal nem rendez majálist. Pedig korábban nagy népszerűségnek örvendett a tavaszköszöntő fesztivál, ahol a pártpolitikusokkal egy pohár sör és egy pár virsli mellett lehetett dicsérni, vagy épp kritizálni egy-egy intézkedést, széljárástól függően.

Hirdetés

Tény, hogy a koronavírus-járvány miatt két olyan év is volt, amikor nem, vagy csak részleges feloldások mellett lehetett nagyobb rendezvényeket tartani, a baloldalnak kapóra is jöhetett, hogy nem kellett a népszerűségvesztéssel szembenézni. Az utolsó nagy majális 2019-ben, az EP-választás évében volt, akkor persze minden párt kampány-majálist tartott.

A tavalyi országgyűlési választás után azonban bújkálni kényszerült az előbb egységes, majd széthullott balliberális oldal, a jelenlegi közvélemény-kutatási adatokat tekintve pedig egyáltalán nem csoda, hogy idén sem együtt, sem külön nem próbálkoznak nagyobb rendezvénnyel.

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője úgy látja, a szavazóik mellett szervezeti erejüket is elvesztő ellenzéki erők jó ideje nem képesek számottevő tömeg megmozgatására. – Ezzel legutóbb tavaly március 15-én próbálkoztak, amikor a dollárban kapott támogatásaik ellenére is sikertelenül próbálták híveiket a fővárosba buszoztatni.

Korábban írtuk

Ezért ismét az amerikai baloldal módszerét követik, és a majálisokhoz hasonló hagyományos események helyett kis létszámú, de formabontó, provokatív és erőszakos akciókkal próbálják megugrani a szélesebb nyilvánosság ingerküszöbét – fogalmazott az elemző, aki szerint ezek a megmozdulások azonban inkább nevetség tárgyává teszik őket, hiszen a választók nem formai, hanem tartalmi okokból fordulnak el tőlük.

Így az MTI eseménynaptárja szerint Budapesten két párt tart nagyobb rendezvényt a munka ünnepén. Az MSZP a Vajdahunyad vára és a Napozórét közötti területre várja híveit, ahol Korózs Lajos alelnökkel a nyugdíjasok helyzetéről, Komjáthi Imre társelnökkel pedig a munka világáról lehet majd társalogni, de a szemfülesek elcsíphetik Kunhalmi Ágnest vagy Hiller Istvánt is, aki „az MSZP sztorijáról” fog beszélni.

Annak, aki balosabb műsorra vágyna, nem kell sokat sétálnia: a Magyar Munkáspárt a rendezvényét a szokott helyen, a Kodály köröndön tartja, a szónok pedig természetesen Thürmer Gyula pártelnök lesz. A résztvevők a köröndről a Nyugati térre mennek, „békefelvonulást” tartva.

A Mi Hazánk a Bikás parkban majálisozik: az ingyenes családi napként meghirdetett rendezvényen koncertek is lesznek, és az államfői kegyelem után a váci fegyházból csütörtökön szabadult Budaházy György is színpadra lép majd.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.