Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt, archív, illusztráció

A klasszikus emberi, keresztényi és nemzeti értékek képviseletét, elmélyítését és átadását tekinti a humán tárca legfontosabb feladatának az emberi erőforrások leendő minisztere; erről Kásler Miklós beszélt a Magyar Időknek adott, kedden megjelent interjújában.

A klasszikus emberi, keresztényi és nemzeti értékek képviseletét, elmélyítését és átadását tekinti a humán tárca legfontosabb feladatának az emberi erőforrások leendő minisztere; erről Kásler Miklós beszélt a Magyar Időknek adott, kedden megjelent interjújában.

Kásler Miklós az interjúban kifejtette: „sorsfordító időket élünk, egy új világrend formálódik” és ezekben a hónapokban, években különösen fontos, hogy egy nemzet fel legyen vértezve azokkal az értékekkel, amelyek segíthetik abban, hogy a változó időkben is biztos talajt érezzen a lába alatt. Hozzátette: ezekről a kérdésekről nagyon hasonlóan gondolkodnak Orbán Viktor miniszterelnökkel. „Ő úgy ítélte meg, hogy ennek az értékrendnek a képviseletére, elmélyítésére, átadására a humántárca vezetőjeként én talán alkalmas lehetek” – jegyezte meg Kásler Miklós. 

Kifejtette: lépést kell tartani a világ változásaival, fel kell készülni a már zajló technikai forradalomra, a digitalizációra, „de a jövő épületeit csak a múlt stabil fundamentumaira húzhatjuk fel”. Úgy vélte, „az elképesztően gazdag magyar kultúrát és történelmet” jobban ki kell aknázni például az oktatásban, nevelésben, ehhez azonban az óvónő-, tanító- és tanárképzésben is szemléletformálásra van szükség.

Kásler Miklós azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor a választások napján egyértelművé tette, hogy a következő négy év kormányzásának fókuszában a demográfia áll, kiemelte: a családok további támogatása, az egészségügyi ellátás minőségének javítása, az oktatási rendszer értékalapú átalakítása, a hazaszeretetre nevelés és a munkaalapú társadalom erősítése a demográfiai mutatók javítása érdekében történik. 

„A családtámogatásokat illetően segíteni kell a leendő szülőket abban, hogy ne csak tervezzenek nagy családokat, hanem valóban vállaljanak több gyermeket. Mert ma nagy az eltérés abban, hogy a fiatalok hány gyereket szeretnének és végül mennyire vállalkoznak. Ennek részben anyagi, részben szemléletbeli okai vannak, mi mindkettőn megpróbálunk változtatni, mert a család érték, a legfontosabb értékek egyike” – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a népesedéspolitika kiemelt szerepe jelenti-e egyben azt is, hogy a családügyi államtitkárság az Emmin belül amolyan zászlóshajó lesz, azt válaszolta, az egyes területek együttműködésében, szinergiájában hisz és igazi csapatmunkát vár a munkatársaitól, akik egyenrangú felek lesznek a közös célok megvalósításában.

Szólt arról is, hogy az oktatásügyön belül helyettes államtitkárság formájában szeretnénk kiépíteni, illetve erősíteni a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatást, támogatni az ilyen intézmények létrehozásában a helyi közösségeket. 

Kásler Miklós jelezte: áttekintik a minisztérium és a hozzá tartozó háttérintézmények apparátusát, feladatait. Megjegyezte, fontosnak tartja növelni az egészségbiztosító önállóságát, hatáskörét, hatósági jogkörét, a finanszírozásban pedig a döntési szintek koncentrációját.

Az emberi erőforrások leendő minisztere kijelentette: sehol a világon nincs olyan egészségügyi rendszer, amellyel mindenki elégedett, mert a szakmai és az anyagi lehetőségek nincsenek egymással összhangban, ugyanakkor bizonyos területeknek prioritást kell élvezniük, és az akut problémákat meg kell oldani. Példaként említette, hogy továbbra is kiemelten kell kezelni a keringési, a daganatos és a mozgás­szervi megbetegedések, vagyis a népbetegségek megelőzését, gyógyítását, valamint az alapellátást. Bizonyos értelemben át kell szervezni a sürgősségi betegellátást, jogszabályok megalkotásával és természetesen azok betartatásával kell szavatolni a mindennapi betegellátás nagyobb biztonságát, és a családpolitikai fókusz miatt természetesen prioritásként kell kezelni a gyermekgyógyászatot – mondta. Szólt arról is, az orvoshiány enyhíthető a szabadfoglalkozású orvosi státus bevezetésével. 

Az egészségügyi ellátórendszer átalakításával kapcsolatban azt mondta, tervei szerint nagyobb szerepet kapnak a jövőben az országos intézetek, hiszen ezek egy-egy népegészségügyi jelentőségű betegség csúcsintézményei, és a jövőben jelentősebb feladatuk lesz a szakpolitikák elméleti hátterének kidolgozásában, az ellátás irányításában, szervezésben. 

De a szakmák csúcsán álló intézeteket nemcsak az egészségügyben kell megerősíteni, hanem például az oktatás és a közművelődés területén is, ahol szintén ki lehetne alakítani magas színvonalú centrumokat. Példának okáért a Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár vagy a Nemzeti Színház lehetőségeit, adottságait e téren jobban ki lehetne használni – mondta. 

A béremelésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, meg kell nézni, mennyi emberrel látható el színvonalasan egy adott feladat, és akkor látható, hogy ehhez mennyi pénzre van szükség. Mert nem biztos, hogy a pénz kevés, lehet, hogy az ember sok, vagy nincs jól elosztva a munka – jegyezte meg.

(MTI)