Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell a harcban életüket áldozókra
Emlékeznünk és emlékeztetünk kell a harcban életüket áldozókra, mert az ő helytállásuk az, ami példaként és útmutatóként kell, hogy szolgáljon a mai, szilárd értékrend nélküli világunkban – mondta a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten a Fiumei úti Sírkertben, a II. világháborúban hősi halált halt magyar honvédek ünnepélyes újratemetésén.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: „háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket”.
„Az általuk megtestesített ideák gyakorlása, vagyis a hierarchia elfogadása, a parancs és az engedelmesség rendje, a harc közbeni heroizmus, a becsület és hűség, valamint az önfeláldozás erényei nemcsak a hadsereg számára időtlen értékek, hanem a nemzet létének, egységének és fennmaradásának is elengedhetetlen feltétele” – fogalmazott a miniszter.
A miniszter beszédében kiemelte, az emberiség legősibb kultusza az ősök, vagyis a halottak tisztelete és isteni törvények ellen vét, aki ezt megszegi, mert az illő temetés és a végső nyughely háborítatlansága mindenkinek jár. „Különösen igaz ez azokra, akik harcosként a csatatéren esnek el. Aki kötelességtudatból az életét kockáztatja és a végsőnek bizonyuló küzdelemben alulmarad, azt a legnagyobb elismerésnek kell illetnie” – jelentette ki.
A miniszter emlékeztetett rá, a huszadik század két nagy világégésében rendkívül rövid idő alatt hatalmas veszteség érte a bevonult katonákat és velük a nemzetet. Megjegyezte, a mai napig „nagyon sok negatív irányú tévhit és torzítás él” a magyar alakulatok két világháborús szereplésével és vezetésével kapcsolatban, ezek „politikai érdekből történtek a 20. század második felének baloldali diktatúrájában” és a mai napig nagyon erősen tartják magukat a közgondolkodásban.
„Sajnos ez annak ellenére így van, hogy a két világháborúban küzdő magyar katonák esküjükhöz híven a végsőkig helytálltak, példát adva a becsületről és kötelességtudásról” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Megjegyezte: a méltatlan történelemhamisítás különösen sújtotta a második világháborúban elesett katonákat és a túlélő honvédeket, a hősi halottakról emlékezni sem volt szabad, „a veteránokat a leggyakrabban hátrányos és megalázó megkülönböztetésben részesítették”.
„Ez azért is méltatlan, mert az általánosan rögzült véleménnyel ellentétben a Magyar Királyi Honvédség tagjai a második világháborúban is jól harcoltak. Teljesítményüket a többi hadviselő félhez képest jóval gyengébb felszereltségük korlátozta, a bátorságnak ezek a katonák sem voltak híján, hasonlóan elődeikhez” – fogalmazott.
A miniszter elmondta, 102, különböző magyarországi harcterekről és temetőkből exhumált, holtukban lett magyar hőst temetnek újra a Fiumei úti Sírkert hősi parcellájában. „A Környe, Akasztó, Magyaralmás, Besenyőtelek, Cinkota, Tiszaörs, Rétság, Budapest, Valkó temetési helyekről elhozott hősök hamvai végre méltó helyre kerülnek, Magyarország ezzel fejezi ki köszönetét és háláját a szolgálatukért” – mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte: a környei, sebtében létesített magyar-német katonai temető a szovjet csapatok által ostromlott Budapest felmentésére indított hadműveletek Vértesben zajló harcainak elesetteit fogadta be 1944. legvégétől egészen 1945. március 18-ig.
A miniszter felidézte, nagyapja, Bobrovniczky Tamás, akkor huszárszázados, a magyar királyi 3. Nádasdy Ferenc huszárezred 6. század parancsnokaként Környétől nem messze keletre, a Vértesben dúló közelharcokban március 17-én, Felsőgallánál nagyon súlyosan sebesült egy géppisztolysorozattól, az életét egy cigarettatárca mentette meg, amit a miniszter a mai napig őriz.
„A környei temetőből kiemelt, végső nyughelyükre induló katonák nagyapám bajtársai voltak” – jegyezte meg a miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: nagyapjáról élő emlékei meghatározzák egész életét, az emlékek „az egykori huszártisztről szólnak, aki késő öregkorában is méltósággal viselte golyó szaggatta lábának minden nyomorúságát, ügyet sem vetve az életét kísérő bajokra, melyeket katona múltja hozott rá az új rendszerben”.
A miniszter szerint „különös, felemelő, és nagyon megtisztelő”, hogy ő, a leszármazott az, aki megadhatja azt a katonai tiszteletadást nagyapja elesett bajtársainak, ami a nagyapja kötelessége lett volna, de az a korszak nem adott neki erre lehetőséget.
A miniszter emlékeztetett arra, a Honvédelmi Minisztérium engedelmeskedve a hősi halottaknak járó kegyeleti gondoskodás erkölcsi parancsának, állandó és jelentős erőfeszítést tesz az elesett katonák végső nyughelyeinek felkutatására, az azokban nyugvók azonosítására és sírjaik gondozására.
