Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Hirdetés

A francia köztársasági elnök értésre adta: a kétoldalú viszonyban több stratégiai területen mélyíteni kívánja a partnerségi kapcsolatokat.

A közlemény szerint a két vezető az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségével kapcsolatban megvitatta az Európai Tanács november 8-án Budapesten tartandó informális ülésének előkészületeit, amelyen az európai versenyképességről lesz szó. A találkozón részt vesz Mario Draghi volt olasz kormányfő, az Európai Központi Bank előző elnöke, az európai versenyképességről szóló, azt stratégiai szempontból elemző jelentés szerzője. Ezzel kapcsolatban Macron az ajánlások mielőbbi megvalósításának fontosságát hangsúlyozta.

Az ajánlások a tavalyelőtti soros francia EU-elnökség kezdeményezte folyamat kiteljesítését is szorgalmazzák az EU ipari és technológiai szuverenitásának fokozására – emlékeztettek a közleményben.

Megvitatták az Európai Politikai Közösség november 7-én Budapesten tartandó ötödik csúcstalálkozójának előkészítését is.

Korábban írtuk

Szóba kerültek továbbá az uniót érintő biztonsági és a védelmi kihívások is, valamint az Ukrajnának nyújtott támogatás folytatása.

A két vezető eszmecserét folytatott a Franciaország és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatokról is. Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy Franciaország mélyíteni kívánja a partnerséget több stratégiai területen, egyebek mellett a védelmi és biztonsági kérdésekben, mint az energiaellátás alakulása és az atomenergia, valamint biztosítani kívánja a kétoldalú kereskedelem fejlesztését az EU belső piacának keretében – olvasható az Élysée-palota közleményében.