Fotó: MTI/Vajda János (illusztráció)
Ápolónõ egy lélegeztetõgépen lévõ beteg mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház járványkórházként mûködõ Semmelweis Tagkórházának intenzív osztályán, az egyik elkülönítõben Miskolcon 2020. április 7-én
Hirdetés

Az új koronavírus-járvány első hullámát Magyarország az EU-tagállamokkal összevetve is egyedülálló módon sikeresen kezelte. Köszönhetőn az időben meghozott kormányzati korlátozó intézkedéseknek, a kórházak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti folyamatos együttműködésnek, valamint a magyar lakosság fegyelmezettségének.

Míg Olaszországból, Franciaországból, Spanyolországból, Nyugat-Európa több országából tömeges megbetegedésekről, az intenzív kezelésre szorulók lehetetlen helyzetéről szóltak a hírek, addig hazánkban megnyugtatóan sikerült ellaposítani a járványgörbét. A COVID-19 lefutásának kedvező alakulása lehetővé tette az egészségügy fokozatos újranyitását, az élet normalizálását, ugyanakkor fenntartva a legfontosabb közösségi megelőzési előírásokat. Jelen pillanatban ennek betartására helyezzük a hangsúlyt. Ezért hangoztatjuk folyamatosan hogy csak egészséges, tüneteket nem mutató emberek álljanak munkába.

Az Emmi rendkívül károsnak tartja a vírusszkeptikusok és az oltásellenesek tevékenységét, és elhatárolódik minden olyan rendezvénytől, amely tagadja a COVID-19 vírus kockázatát, továbbá megpróbálja kisebbíteni az egyéni védekezés fontosságát.

Világszerte kutatók, orvosok ezrei azon dolgoznak, hogy megtalálják a leghatékonyabb gyógymódot, továbbá a megelőzés egyik leghatásosabb eszközét, a vakcinát. Nem véletlen, hogy emberek milliárdjai várják már a COVID-19 elleni oltóanyagot, hiszen a védőoltások rendszere számos betegség esetében bizonyította hatékonyságát.

Korábban írtuk

Az életkorhoz kötött kötelező védőoltások terén Magyarország évtizedek óta nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket tud felmutatni, országunkban 99,6-99,9 százalékos az átoltottság. Az eddigi 12 védőoltás mellett kötelezővé és ingyenessé tettük a bárányhimlő elleni védőoltást.

Az Európai Unióban nincs még egy olyan ország, amely hazánkhoz hasonlóan, a fertőző betegségek ilyen széles körére kiterjedően, és kötelező rendszerben, az állam által finanszírozott formában biztosítaná a gyermekek, illetve a lakosság számára a védőoltásokat. A ráfordított költség pedig az állam befektetése a jövő generáció egészségébe.

A hazánkban előforduló leggyakoribb és legsúlyosabb megbetegedések ellen alakítottuk ki a kötelező védőoltási rendszert, melynek köszönhető, hogy ezeket a megbetegedéseket jórészt sikerült az oltott lakosság körében felszámolnunk.

Jó példa erre a kanyaró európai előfordulása, mely az utóbbi években az Európai Unió több országában fellángolt, illetve járványokat okozott. Hazánkban az oltás bevezetése után – egy pár évvel későbbi fellángolástól eltekintve – szinte megszűnt a betegség, és az európai járványok hatása alig volt érezhető.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elkötelezett abban, hogy megvédje és megtartsa a magyar emberek egészségét, és elhatárolódik minden olyan törekvéstől, amely megpróbálja kétségbe vonni az védőoltások hasznosságát.

Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma