Engedélyhez kötötte Budapest II. kerületének önkormányzata a magánterületen lévő fák kivágását egy csütörtökön elfogadott rendeletben.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A kerületi önkormányzat az MTI-vel azt közölte: a rendelet értelmében azok, akik engedély nélkül vágnak ki fát, közigazgatási bírsággal sújthatóak. 

A hivatal minden, zöldfelületet érintő változást légifelvétel-térkép alapján ellenőriz a továbbiakban. A fennálló állapotokat évente két alkalommal, tavasszal és ősszel rögzítik. A felvételek szoftveres összehasonlításával ki tudják szűrni azokat az ingatlanokat, ahol fakivágás történt.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a szabályozással kapcsolatban azt emelte ki, hogy a rendelet megalkotásának elsődleges célja a kerület természeti értékeinek további megóvása, jól átlátható és ellenőrizhető rendszer kialakítása a lakosság és a vállalkozások számára – írták.

A polgármester egyúttal Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordult levélben, azt kérve: a kormány alkossa meg a környezetvédelmi bírságok fajtáiról és mértékéről szóló rendeletét. Ebben tegye lehetővé, hogy az önkormányzatok az általános közigazgatási bírságolási szabályoktól eltérő – magasabb összegű – bírsággal szankcionálhassák a favédelemmel kapcsolatos előírások megsértőit.

A polgármester hangsúlyozta, nem a bírság kiszabása a céljuk, hanem az, hogy minél többen magukénak érezzék a zöld II. kerület ügyét és tartsák be az ennek megóvását szolgáló szabályokat – áll a közleményben.