Ennyit? Ugyan hol?

Napóleon a győri csata után megkérdezte, hogy mi legyen a magyarokkal. „Felség, vedd el a múltjukat” – válaszolta a minisztere. A bécsi udvar ezt a politikát meg is valósította. Követői máig szorgoskodnak közöttünk.

Fotó: MTI

Az osztrák udvar a Magyar Tudományos Akadémia élére német tudósokat tett: Hunfalvy Pál (született Paul Hunsdorfer) és Budenz József (Joseph Budenz) felnőtt fejjel tanultak meg magyarul. Nemcsak a tudományos osztályokat, hanem a gazdasági vezetést is kezükben tartották. Ekkor, a XIX. század közepén kezdett a finnugor elmélet virágozni az új vezetés irányításával. A keleti nyelveknek már folyamatban lévő kutatását abba kellett hagyni. Ezek a kutatók nem kaptak anyagi támogatást. Számos tudós keleti kutatását nem engedték kiadni, sőt összegyűjtötték és nagyrészt megsemmisítették őket. (Pl. Czuczor–Fogarasi: A magyar nyelv szótára, I–VI. kötet, Pest 1862–1874. Azóta sem adták ki újra.)

A gazdasági kényszer fényes bizonyítéka, hogy Trefort Ágoston az 1876-os konferencián kijelentette: „Magyarországnak nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szüksége.” Kijelentésének és hathatós intézkedéseinek több mint száz évre volt hatása és következménye.

Ezzel szemben Sima Qian kínai történész Kr. e. 140 körül leírja, hogy Kínát északnyugat és délnyugat felől jövő hunok és a hunokkal rokon népek támadták. Szájhagyományunk szerint (amit a mai nyugati történetkutatás mindenekelőtt elfogad) a hunok és magyarok testvérnépek voltak. Ezt tükrözik krónikáink is. Téves feltételezés, hogy ezt a későbbi indogermán krónikák befolyásolhatták volna, amelyek semmilyen úton nem juthattak el népünk széles rétegeihez (László Gyula: Őstörténetünk, 26–27. old.). Ezek a Kínát támadó népek Kr. e. 91-ben ismét nyugatra vándoroltak.

Lehetséges, hogy Levédiába Kína felől jöttek a magyarok, lehet, hogy délről, de semmiképpen sem az Oka-Káma tájáról, illetve az Urál hegység keleti részéről, ami a hideg éghajlat miatt nagyon gyéren lakott volt. Az őshazában fejlődött ki több ezer év alatt a nagyon komplikált és nagyon régi magyar nyelv, a világon egyedülállóan különleges népzene (pentatónia, ereszkedő dallamszerkezet, kvintváltó stílus), a népművészet, az antropológia, génállomány. A több ezer éves nyelv annyira komplikált, agglutináló, hogy a szanszkrithoz és sumér nyelvekhez hasonlítják. (Egyedülálló nyelvi jellegzetességünk például a kettős igeragozás, amikor egy igealakban két személyes névmás, az „én” = „k” és a „te” = „l” ősrégi, ma már nem használt alakja rejtőzik el: lát – látok – látlak, néz – nézek – nézlek, ismer – ismerek – ismerlek stb. – a szerk.)

Ezzel a több ezer éves kultúrával, nyelvvel, zenével és génállománnyal érkeztek a magyarok Levédiába, ahol több száz évig éltek finnugor népek mellett. Prof. Hideo Matsumoto (Osaka) kutatásai szerint a magyarság vérképe, az immun­globulinok marker génje ázsiai eredetre utal, míg az uráli és finnugor népeknél ez teljesen elütő. Ez minden embertani rokonságot vagy közös származást kizár. Több száz év kevés ahhoz, hogy a népek génállománya összeolvadjon, de ahhoz nem, hogy a kis létszámú finnugor népek nyelvüket a nagy létszámú magyarok nyelvével gazdagítsák, nem pedig fordítva. Hogy a magyar nagy és politikailag erős nép volt, bizonyítja az is, hogy a Kijevi Rusz fejedelme évi tízezer arany adót fizetett a magyaroknak (gr. Mikó Imre: Kijevi csata. 1857. Magyar Nemzet, 2013. 06. 01., 37. old.)

László Gyula szerint az obi-ugorok (faji, genetikai rokonság nélkül) nyelv­cserével jutottak mai nyelvükhöz és a nyelvet átadó nép a magyar volt, éppen nagyobb létszáma miatt. Feltehető, hogy az obi-ugorok a magyar nyelv korai szakaszát őrizték meg nyelvükben, s ebből adódik a nyelvrokonság. Nyelvcserére volt már példa a bolgár–türk és bulgár–szláv népnél. Vikár László zenetörténész szerint ahogy finnugor nyelv nincs, csak különböző egymással rokon finnugor nyelvek, ugyanúgy kimondottan finnugor zene sincs. De minden finnugor nyelvű népnek van saját zenei hagyománya.

Noha a finnugor népek nyelve egymástól különbözik (Hajdú Péter: „olyan, hogy finnugor nyelv nincs”), több szavuk hasonlít a magyarra, de a mondatszerkesztés nem (Róna Tas András, 1978). Björn Collinder finn nyelvész szerint hiányoznak a következő magyar fonémák: á, é, cs, gy, í, ly, ny, ó, ő, sz, ty, ú, ű, zs… összesen 14 hang, és egyik finnugor nyelvben sincs igekötő, és határozott névelőt sem használnak (Comparative Grammar of the Uralic Languages. Stockholm. 1960.). A magyar nyelvben 52 igekötő van!

A finnugor elmélet követői a következő háromkötetes szótárat készítették el 1976-ban: A Magyar Nyelv Etimológiai Történeti Szótára. A két első kötet 2516 szaváról (a magyar nyelv alapszókészlete 200 ezer körüli – a szerk.) a következő statisztikát állította össze Hary Györgyné (Valóság, 1976/10.):

1. Ismeretlen, bizonytalan, vitatott: 1039 szó (41,2%)
2. Hangfestő, gyermeknyelvi, indulatszó: 206 szó (8,1%)
3. Ősi örökség uráli, finnugor, ugor korból: 185 szó (7,3%)
4. Ótörök, oszmán-török: 146 szó (5,8%)
5. Szláv: 341 szó (13,5%)
6. Latin: 281 szó (11,1%)
7. Német: 156 szó (6,1%)
8. Vándorszó, nemzetközi szó: 89 szó (3,5%)
9. Egyéb (román, bolgár, olasz, stb.): 73 szó (2,9%)

Tehát 41,2% + 8,1% = 49,3% „ismeretlen eredetű szó” a 2516-ból… A többi eredetét felsorolják. De hol vannak a magyar szavak? Arany János forog a sírjában.

1943–1944-ben Pálfi Károly: A sky­tha kérdés megoldása című könyvét az akkori finnugor hívek pápája, dr. Zsiray Miklós nem engedte megjelenni. Pálfi Károly magánkiadásban mégis az olvasók elé tárta (Budapest 1944, vargyasi Máté Ernő könyvnyomdája, Sopron). E kiadás Kontra Aladárnak dedikált példánya a birtokomban van. A kötet végén a szerző saját kezű bejegyzése a következő: „Korrajz: E munkának a »Magyarság« 1943. húsvéti számában való közlését Zsiray Miklós egyetemi tanár, mint hivatalos cenzor megtiltotta és megakadályozta. P.K.” Feltételezem, hogy minden törvényes és törvénytelen eszközt felhasználtak arra, hogy a magyarok keleti származására irányuló kutatásokat megakadályozzák.

Úgy látszik, hogy a finnugor elmélettel foglalkozók elfelejtik, más a nyelvrokonság, más a nyelv eredete és más a faji, genetikai rokonság, bár kapcsolódhatnak egymáshoz. Bármennyire kellemetlen a finnugor nyelvészeknek, különösen A. Jászó Anna kandidátusnak (Magyar Nemzet 2010. 08. 03.), valamint Honti László nyelvésznek (könyve 2012-ben jelent meg a Tinta kiadónál), a nyelvek eredetének, a népek faji, genetikai rokonságának és a nyelvek rokonságának vizsgálatához hozzátartozik az orvostudomány, az antropológia, a DNS-vizsgálatok, a régészet, a történettudomány, a zenetudomány, a néprajztudomány és sok más is. Nem csak egyedül a történeti-összehasonlító nyelvtudomány. Tudóshoz méltatlan mindezeket semmibe venni.

Meghökkentő, hogy a zenetudományban mennyire tájékozatlanok. Nem tudják, hogy a magyar népzene teljesen egyedülálló, sajátos, nemcsak Ázsiában, hanem sehol a világon nincs ilyen egyéni, magas művészi értékű népzene. Az MTA Zenetudományi Intézetében (ZTI) mára 200 ezer magyar népdalt gyűjtöttek össze, amelyek fele már nyomtatásban is megjelent. Népdalgyűjteményünk gazdagságát tekintve a világ élvonalában járunk. Magyar emberhez és tudóshoz méltatlan az az állítás, hogy „zenénket máshol szedtük fel”. Ennyit? Ugyan hol?