Volodimir Zelenszkíj
Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
Hirdetés

Fedinec Csilla emlékezetett: Volodimir Zelenszkíj ukrán államfő kifejezte szándékát, hogy kétoldalú találkozó keretében rendezné a magyar-ukrán viszonyt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

A tárgyaláson a nyelvtörvénynek elsősorban a magyar nyelvű sajtót hátrányosan érintő rendelkezéseinek enyhítésére kerülhet sor – tette hozzá.

Mint mondta: a z ukrán magyar viszonyt jellemzi, hogy Zelenszkíj hivatalba lépése óta valamennyi „fontos” ország vezetőjével, illetve az Ukrajnával szomszédos országok vezetőivel is találkozott. Ez alól csak Magyarország kivétel.

Arról is szólt, hogy a korábbi államfő, Petro Porosenko, illetve a korábbi amerikai alelnök, Joe Biden között korábban lezajlott beszélgetést rögzítő és korrupció gyanúját felvető hangfelvétel nyilvánosságra hozásának célja az ukrán-amerikai viszony aláásása.

Ez egyértelműen Oroszország érdeke – mondta a szakértő.