Építő cigány kezek

A 29 éves József Szolnokról, a nála két évvel fiatalabb Martin Tiszapüspökiről jár Törökbálintra dolgozni, vagy épp ahova a munka szólítja őket. József Angliából jött haza, elmondása szerint már nem éri meg idegenbe menni, ha az ember talál itthon egy megbízható céget, egy jó brigádot. Ő munkagépeket kezel, Martin csak most kezdte el a tanfolyamot. Mindketten családos emberek, fontos szempont számukra a kiszámíthatóság, amit főnökük, Lukács Adorján csapatában végre megtaláltak.

Martin tapasztalt már olyat, hogy másképpen beszéltek vele egy brigádban, mint a többiekkel. Bár nem gyakran, de érezte úgy, hogy származása miatt nem bíznak meg benne. Most kicsit könnyebb szívvel jár dolgozni, hiszen a főnöke is roma.

Lukács Adorján vegyes házasságból származik.

– Látom mind a két oldal hibáit és erényeit. Nehéz a roma–magyar együttélés kapcsán részrehajlás nélkül véleményt mondani. A véleményem miatt még a barátaim is szélsőségesnek tartanak, pedig csak próbálok józanul ítélni – fejtegeti a cigány–magyar kapcsolatokat. Úgy látja, a cigányság nagy százaléka már integráns része a társadalomnak, dolgoznak, gondoskodnak magukról, és csak onnan tudjuk róluk, hogy cigányok, hogy esetenként sötétebb a bőrük az átlagosnál. Van azonban egy legalább ennyire széles réteg, amelyik ugyanott tart, mint 30-40 évvel ezelőtt.

– Régen érzékelhető volt a negatív diszkrimináció. Aki ezt tagadja, az hazudik. Voltak olyan állások, olyan pozíciók, amelyek roma ember számára elérhetetlenek voltak. Ma már más a helyzet. Nincs többé üvegplafon a cigányok fölött – mondja a vállalkozó.

– Én ma magyar romaként egy nagyszabású építkezésben viszek egy fontos részt. Milliós gépekkel dolgozunk, a romák már nem csak a lapát mellett állnak. Ha Magyarországon olyan nagy a fajgyűlölet, akkor hogy lehet, hogy én itt ülök és egy ekkora projektet vezetek? – kérdezi.

Közel sem csak erről az egy építkezésről van szó, Lukács úr munkásai a Hung­expón is dolgoznak, cége éves forgalma már kilenc számjegyű. Két-három nagyobb projektjük van évente, plusz a saját építkezések.

Lukács Adorján cége nemrég egy olyan projekt részfeladatát nyerte el, amelyet 10-15 évvel ezelőtt nemhogy cigány, de még magyar ember sem kapott volna meg, legfeljebb csak egy külföldi alvállalkozójaként. Akkoriban romaként legjobb esetben is csak sokadik alvállalkozóként állhatott volna munkába úgy, hogy közben végig ott lebeg a feje fölött annak a kockázata, hogy végül nem fizetik ki. Azóta nagyot fordult a világ, és ez a cigány munkások lehetőségeire is hatással van.

– Ma már minden munkáskézre szükség van, a bőrszín nem számít. Aki nem talál munkát, az nem is keres – vázolja a valóságot.

A tapasztalat szerint közmunkán csak az marad, akiket lehetetlen összetettebb, a fizikai erőkifejtésen túlmutató feladatokra betanítani. A legtöbb cég már az utaztatást is vállalja, így a földrajzi távolság sem akadály azok számára, akik akarnak és képesek is dolgozni.

Lukács Adorjánék cége 15 embert foglalkoztat közvetlenül, az alvállalkozóknál további 40 dolgozik. 80 százalékuk roma. A vállalkozó bevallja: tény, hogy a rend, a következetes munkavégzés időnként nehezére esik a cigány munkavállalóknak. A kulturális sajátosságok miatt a többet kell velük foglalkozni, figyelemmel lenni lelki és egyéb gondjaikra, és meg kell szokni, hogy az átlagnál néha többet spekulálnak. Ha viszont tisztességesen bánnak velük, azt ők is becsületességgel viszonozzák.

Gábor egy tüzéptelepet vezet, közben házépítési munkálatokat is elvállal az embereivel. A magyar férfi mindkét területen foglalkoztat romákat; akkora a munkaerőhiány, hogy ma már luxus származás alapján válogatni. Aki hajlandó megfogni a munka végét, azt szívesen látják, aztán hogy miként állja meg a helyét, az néhány nap-hét alatt úgyis kiderül. Gábornak szép számmal vannak olyan cigány munkavállalói, akik évek óta neki dolgoznak, és vannak a tipikus „pillangók”, akik virágról virágra szállnak, egyik cégtől a másikig mennek, nehezen találják meg a helyüket. Volt persze olyan is, aki miután megkapta a heti munkájáért járó fizetést, többé sosem jelentkezett.

Gáborhoz hasonlóan a faházak építésében utazó Józsefnek is vegyesek a tapasztalatai a cigány munkavállalókkal. Sok év kell ahhoz, hogy az ember kiismerje magát a cigány munkások világában. Vannak olyan csapatok, amelyek rendszeresen visszajárnak hozzá, és akadnak, akikhez csak legvégső esetben nyúl. Az építőiparban hamar híre megy a csalóknak és a megbízható munkaerőnek is.

Lukács Adorján úgy tapasztalja, hogy a roma munkavállalók jelentős része még ma is a szürkegazdaságban dolgozik. Sok olyan cigány vállalkozót ismer, aki saját környezetéből verbuválja a dolgozókat, sokszor éhbéren tartva őket, visszaélve a közösségen belüli helyzetükkel. Így aztán az ő vállalkozásuknak is olyan versenytársakkal kell megmérkőznie, amelyek nem jelentik be a munkásaikat, év végén pedig megszüntetik a céget, majd újat alapítanak. Utóbbi egyébként a megrendelők részéről garanciális kérdéseket is felvet.

– Az olyan cégek, mint a miénk, képesek lennének tömegeket átvezetni a legális gazdaságba. Nálunk nincsenek kiskönyves munkavállalók, sem feketén alkalmazottak, itt mindenki be van jelentve. Hosszú távra tervezünk, ez azonban gyakran hátrány a piacon. Az árajánlatunk kevésbé vonzó egy olyan cégével szemben, amelyik a szürkezónában mozog.

Véleményét József is osztja. Szerinte is képtelenség versenyképes árajánlatot adni olyanokkal szemben, akik nem fizetnek járulékokat munkásaik után. Ő felemás megoldást választott: van egy alapcsapata, akik be vannak jelentve, köztük két roma dolgozóval, miközben időszakos megállapodásokat köt kisebb-nagyobb brigádokkal, amelyek alvállalkozóként segítik a munkát.

Lukácsék a jövőbe is fektetnek. Kamionokat vettek, dolgozóikat pedig a cég költségén küldik el autósiskolába, illetve gépkezelői tanfolyamokra, szakmát adva a kezükbe. Jelenleg három ember kezdte el a brigádból a C kategóriás jogosítványhoz szükséges tanfolyamot, ketten pedig munkagépkezelői papírt fognak szerezni. Cserébe azt várja el a cég, hogy akinek kifizették a jogosítványt, az legalább két évig maradjon náluk. Nyolcvanmilliós gépekről van szó, a vállalkozónak sem mindegy, ki ül a volánnál. A legjobb, ha olyan, akivel évek óta együtt dolgoznak. A munkavállaóknak ez a szisztéma tiszta nyereség. Egy gépkezelői papír, egy C-s jogosítvány sokat ér a munkaerőpiacon, és ha a cég megszűnik is egy nap, a képzettség megmarad, az illető sokkal jobb esélyekkel vág neki a következő álláskeresésének. Ez a legbiztosabb garanciája annak, hogy amennyiben nem muszáj, senki ne menjen vissza közmunkásnak.

– Az én célom az, hogy a cigányok ne csak az árok szélén álljanak ásóval és lapáttal a kezükben; fejlődjenek, tanuljanak, hogy egyre több területen legyenek alkalmazhatók. A kézi erőre egyre kevésbé van szükség, ezért elengedhetetlen a tanulás – mondja Lukács Adorján.

– Egy törekvő cigány sokáig ki van téve a megkülönböztetésnek, ha meg telepen lakik, még annak a veszélynek is, hogy cigány bűnelkövetők célkeresztjébe kerül. Kettős fenyegetésben élnek.

Lukács Adorján tapasztalata szerint nagyon fontos az oktatás, hiszen sokkal könnyebb olyanokkal együtt dolgozni, akik jártak iskolába, van valamilyen végzettségük. Az oktatás egyik célja épp ugyancsak az, hogy megtanítsa, hogyan kell beilleszkedni, az elvárásoknak megfelelni. Azokkal pedig, akik tisztában vannak az alapvető szociális normákkal, már nem lehet olyan nagy baj.