– Mi a gödöllői Premontrei Gimnázium története?

– A magyarországi Premontrei Rendnek két ága van: a csornai apátság, amely a szombathelyi premontrei gimnáziumot tartja fenn, és a gödöllői perjelség, amely a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumot és a zsámbéki Keresztelő Szent János Általános Iskola és Gimnáziumot. Az első világháború előtt Kassán, Rozsnyón és Nagyváradon volt három gimnázium, amelyet a jászói rendi központ tartott fenn, és Trianon után a premontreiek az ország határain kívül kerültek volna. Takács Menyhért, a rend akkori vezetője elhatározta, hogy az anyaországban is letelepíti a premontreieket, és így találta meg Klebelsberg Kuno javaslatára Gödöllőt, ahol 1924-től 1948-ig, az államosításig működött az iskola. Az államosítás Fényi Ottó atya osztályának érettségi vizsgája alatt történt. A szóbeli vizsga első napján még Premontrei Gimnázium volt, majd este jöttek a foglaló biztosok és államosították az iskolát. Az államosítás után az Agrártudományi Egyetemnek adták intézményünket, ma Szent István Egyetemnek hívják. Bár a rendet feloszlatták, Fényi Ottó atya fiatal szerzetesként negyven éven át titokban szervezte a rendet, új tagokat vett fel. Ottó atya már elmúlt hetvenéves, amikor a rend kárpótlást kapott, és 1992-ben újjászervezhette a nyolcosztályos gimnáziumot. Mindig azért imádkozott, hogy megélhesse, újra lesz érettségi vizsga az iskolában. Ez 2000-ben volt, Ottó atya pedig két év múlva halt meg.

– Milyen eredménnyel zárult a két héttel ezelőtt tartott Országos Szülői Értekezlet?

– Csekély a pénzben kifejezhető eredménye. Viszont egy eredmény nemcsak pénzben mérhető, hanem az összefogás erejében is. A szakszervezetek mellett tizennyolc szakmai szervezet tett közös állásfoglalást, tehát nagyon széles az a bázis, amely összefogott az oktatás jövőjéért. Demonstrációnk jelszava az UNESCO és az Oktatási Világszervezet 2009. évi jelmondata volt: „Építsd a jövőt: költs az oktatásra most!” Klebelsberg Kuno oktatáspolitikája pontosan ez volt. Magyarország a legnagyobb veszteségeket az első világháború utáni trianoni békeszerződés következtében szenvedte el. Mi volt erre a válasz a mostaninál is súlyosabb gazdasági, társadalmi helyzetben? Az, hogy építsünk a jövőnek. Fektessünk bele minél több pénzt és energiát az oktatásba, a gyermekekbe. Most is ez lenne a megoldás.

– Mit jelentenek az egyházi iskolák számára a jövő évi költségvetési megvonások?

– A jövő évi költségvetés 63 milliárd forintot von ki az állami és az egyházi oktatásból. Az egyházi kiegészítő normatíva csökkentése még az önkormányzati iskolák helyzeténél is nehezebb helyzetbe hozza az egyházi iskolákat. Az elvonásokat évről évre azzal indokolják, hogy csökken a gyermekek létszáma, ami igaz is. Mi viszont nem azt kérjük a kormánytól, hogy csökkenő gyereklétszám mellett nőjön a támogatás, hanem azt, hogy az egy tanulóra jutó támogatás ne csökkenjen. Ha csak ezt elérnénk, az már megtakarítás lenne az államnak. A kormányzat évek óta tartozik az egyházi iskoláknak. Évente méltatlan alkudozás folyik az egyházi kiegészítő normatíva összegéről. Pedig a jogszabályok, az 1997-es Vatikáni Megállapodás és a Zárszámadási Törvény ezt egyértelműen leírja. Az Állami Számvevőszék 2008. június elején tette közzé azt a minden részletre kiterjedő vizsgálatot, amelyet az egyházi oktatási intézményeknél folytatott. Ennek a finanszírozással is foglalkozó jelentésnek a legfontosabb megállapítása, hogy az egyházi oktatási intézmények 2005–2006-ban 2,7 milliárd forinttal kaptak kevesebbet annál, amit az egyházfinanszírozási törvény, illetve az államháztartás működéséről szóló kormányrendelet előír.

– A költségvetési elvonások további iskolabezárásokhoz vezetnek?

– Egészen biztos. Az iskolák a folyamatos elvonások miatt már a legutolsó tartalékaikat is felélték. Például egy ötszáz fős egyházi iskola körülbelül negyvenmillió forinttal kapna kevesebbet jövőre. Ezt már nem lehet úgy kigazdálkodni, hogy kevesebbet világítanak vagy két hétig nem fűtenek. Ezt csak osztályok összevonásán, tanárok elbocsátásán lehet megspórolni, amely intézmények bezárásához vezet. A legnagyobb veszélyben a kistelepülések iskolái vannak.

– Miben különbözik egy állami és egy egyházi iskola?

– A lehetőségében. Az egyházi iskolákban is ugyanúgy tanárok tanítanak, mint az államiakban, de a nevelés az előbbiben lényeges kérdés. Nem arra gondolok, hogy például a másodfokú egyenlet megoldását másként tanítjuk, hanem az erkölcsi dolgokra. Ha a gyerek ugyanazt hallja az iskolában, mint otthon, akkor ezek erősítik egymást. Ha azonban a család és az iskola között ellentétesek a hatások, akkor főleg serdülőkorban, ezek kioltják egymást. Az egyházi iskolákban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szülőkkel együtt neveljünk. Olyan diákok tanulnak egyházi iskolákban, akiknek a szülei azt szeretnék, hogy gyermekük mindennapjait a keresztény szellemiség hassa át. Ez főként a tanórákon kívül, a közös szentmiséken, lelkigyakorlatokon és a különböző közös eseményeken valósul meg. Mivel a szülők egyetértenek az iskola elveivel, szellemiségével, így a gyerekeket a szülőkkel közösen tudjuk nevelni. Az oktatásnak nem szabad kivonulni a nevelésből. A különböző jogszabályokkal mára ezt érték el. Ha egy tanár úgy megy be az órára, hogy állandóan azon gondolkodik, hogy amit mondani vagy tenni akar, az milyen jogszabályt sért, akkor bizalmatlanság alakul ki tanár, diák és szülő között. Bizalom nélkül pedig nem lehet nevelni. Ha nem hiszünk abban, hogy a pedagógus a jó ügyet szolgálja, ha állandóan kétkedünk benne, akkor soha nem fogunk előrelépni, ezért a bizalom hiányát tartom a legalapvetőbb problémának. Karácsony Sándor szerint rossz az az iskola, amely mindent megtilt, még rosszabb, amelyik mindent megenged. A jó iskola a cövekeket jelöli ki, a küzdőteret, amelyen birkózik a tanár a diákkal.

– Milyen károkat okozott a liberális oktatáspolitika az egyházi oktatásban? Tudják-e függetleníteni magukat az egyházi iskolák a káros folyamatoktól?

– Csak részben, mert a jogszabályok ránk ugyanúgy érvényesek. A liberális gondolkodás a szolgáltató iskolát állítja a középpontba, míg a konzervatív az értékelvű, értékközvetítő iskolát. A kettő nem zárja ki egymást, de az iskola a tanár-diák kapcsolattól válik személyessé, és ez nem lehet szolgáltatás jellegű. Nem olyan, mint egy üzlet, ahol megvásároljuk a tudást. Ezért nem lehet megoldás például a digitális tábla. A szemléltetőeszköz, mint a nevében is benne van, eszköz, és nem megoldás. A megoldás mindig a tanár-diák kapcsolat. Ezt a kapcsolatot soha nem lehet és nem is szabad kiiktatni az oktatásból. Nem lehet serdülő gyerekeket távoktatással, digitális táblán, vagy televízión keresztül oktatni, mert minden gyerek elemi fejlődéséhez szükséges a személyes kapcsolat. Az a legszomorúbb a liberális oktatáspolitikában, hogy kiöli a személyes kapcsolatokat, és ez érződik a társadalmon is. A személyesség, a közvetlenség hiánya.

– Lenne igény a társadalom részéről, hogy még több egyházi iskola legyen?

– Az egyházi iskolákba nagyobb a túljelentkezés, de az egyháznak évek óta nincs lehetősége arra, hogy az intézményrendszert bővítse. Ma Magyarországon a közoktatási intézmények 5,2 százaléka egyházi fenntartású. Nem kell attól félnie senkinek, hogy az egyházi oktatás dominanciájának következtében valamiféle veszély fenyegetné a magyar társadalmat. Az egyházi oktatás értékmegőrző akar lenni. A kereszténység kétezer éves értékei helytállóbbak, kipróbáltabbak, mint a celebek óráról órára változó értékei. Nem bebetonozott, szemellenzős intézményekről van szó, amelyek a társadalmi hatásoktól teljesen elzárkóznak. Azt viszont mindig szem előtt tartjuk, hogy a módszerek csak eszközök, viszont a legfőbb cél a teljes ember formálása. Az ÁSZ-jelentés kiterjed az eredményességi mutatókra is, melyek szerint a felsőoktatási felvételi arányok, a kétszintű érettségi vizsgák átlagai és a felvételizők nyelvvizsgaarányai tekintetében is messze az országos átlag fölött teljesítenek az egyházi iskolában tanuló diákok.

– Mi a véleménye arról, hogy Olaszországban egy iskolát bírósági döntés kötelezett arra, hogy vegyék le a falakról a keresztet, mert sértheti a nem keresztények érzéseit?

– Ez a kérdés csak az önkormányzati iskoláknál merülhet fel, ahol úgynevezett szektorsemlegesség van, ami azt jelenti, hogy a falon nem lehet kereszt, vagy a tanuló nem hordhat arab fejkendőt. Ezzel nem értek egyet. Ha integrált oktatást akarnak megvalósítani, akkor el kell fogadni egymást és egymás értékeit is. Ha valaki fejkendőben megy iskolába, akkor őt tisztelni kell, mert a vallása szerint él. Amikor a másság tiszteletéről beszélünk, akkor ezt el kell fogadni. A szektorsemlegességet és a másság tiszteletét nem csak egy bizonyos helyzetben kell hangsúlyozni, hiszen az ember sokféleképpen lehet más. Az egyházi oktatásnak ez is az előnye, mert nincs vita tanárok, diákok, szülők között abban, hogy mi a kereszt szellemiségében gondolkodunk, tanítunk és élünk, és nem kell a másikra sanda pillantást vetni, hogy ő most vajon mit gondol rólunk. A szolgáltató iskolában a tanár nemigen beszélhet az elkötelezettségeiről. Pedig pontosan ez a nevelés lényege.

Tihanyi Tóth Kata