Fotó: Csőzik László Facebook
Hirdetés

Elmondta: eredményes szereplését elsősorban a pártok és civil szervezetek összefogásának tulajdonítja, emellett a közösen kialakított programnak, továbbá azoknak a botrányoknak és korrupciógyanús ügyeknek, amelyek az elmúlt időszakban napvilágot láttak. Hozzátette, a lakosság így fejezte ki tiltakozását ezekkel az ügyekkel kapcsolatban.

Első intézkedéseként vissza kívánja fizetni azt a 250 000 forintos csatornázásfejlesztési önrészt, amelyet a városlakók ingatlanonként befizettek, és amelyet már vissza kellett volna kapniuk, mivel Érd részt vett az európai csatornázási programban – mondta.

Polgármesteri ciklusa fő feladatának tartja a politikus a 70 ezres település úthálózatának és csapadékvíz-elvezetésének fejlesztését, mivel a megyei jogú városban az utcák 60 százalékának nincs aszfaltburkolata és járda is alig-alig van.