A bíboros a 88 éves korában, hétfőn elhunyt egyházfő munkásságának legfontosabb elemeiről szólva emlékeztetett: Ferenc pápa mindjárt a megválasztása után hangsúlyozta, hogy az egyház „úton lévő” egyház. A másik jelszava az volt: „ascoltare”, vagyis „meghallgatni”, „ráhallgatni a környező világra”, az egyházra, az egyes emberek a problémáira.

Hirdetés

Hozzátette: természetesen az egyházban eddig is volt „éhség erre”, de ő külön hangsúlyozta. Erdő Péter fontosnak nevezte a teremtett környezet védelmét, ami az egyház tanításában szintén korábban is jelen volt, de Ferenc pápa tanításában külön hangsúlyt kapott. A bíboros kiemelte azt is: Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre, mind a társadalom, mind a világ perifériáján élőkre, akikkel mások alig tartanak kapcsolatot.

„Tehát ő szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni”

– fogalmazott Erdő Péter.