Átalakult Magyarországon a kábítószerek piaca, olyan helyeken, társadalmi rétegekben is megjelentek a drogok, ahol korábban nem volt jellemző. A klasszikusnak nevezhető szereket manapság már csak egy szűk, jellemzően tehetősebb csoport vásárolja – fogalmazott Rétvári Bence. Az egyre szaporodó laborokban olyan új, pszichotróp anyagokat gyártanak, amelyek hatása kevésbé, vagy semennyire nem ismert a szakemberek előtt, ezért ezek használata különösen veszélyes – hívta fel a figyelmet. Utóbbiak ugyanakkor lényegesen olcsóbbak, sokkal többen meg tudják vásárolni ezeket, ezért különösen fontos a gyártók és a forgalmazók elleni minél hatékonyabb fellépés – tette hozzá.

Hirdetés

A hatékonyabb fellépés része a felvilágosítás. A rendőrség és az iskolák együttműködnek ebben, évente több mint százezer gyermek vesz részt a programban. A drogbetegek gyógyítása korábban évtizedekig az egészségügyi szociális rendszer feladata volt, az utóbbi öt évben azonban ezek az emberek orvosi segítséget kapnak a felépülésükhöz. A kábítószerbűnözők elleni hatékony fellépés része, a szigorú büntetés is. Európában Magyarországon a legszigorúbb a drogtörvény – emlékeztetett Rétvári Bence. Aki kábítószerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, az más emberek életét, jövőjét veszi el – emelte ki.

A dizájnerdrogok terjesztőivel kapcsolatban korábban azért voltak lemaradásban a hatóságok, mert az ezeket tiltó lista ugyan folyamatosan bővült, de a gyártók az alkotóvegyületek apró módosításaival újabb anyagokat állítottak elő, és mivel utóbbiak még nem szerepeltek a listán, a forgalmazók nem voltak büntethetők. Ez ma már másképp van, a rendőrség nemzetközi együttműködéssel azonosítja az újabb és újabb vegyületeket, ennek köszönhetően jelenleg már azelőtt tiltólistára kerülhet egy-egy újabb fajta drog, hogy az egyáltalán megjelenne Magyarországon – részletezte az államtitkár.

Korábban írtuk

Az utóbbi hónapokban csaknem hatezer eljárást indított a rendőrség kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt, amelyeknek több mint hétezer érintettje van. Az esetek között van egy nemzetközi bűnözői csoporthoz köthető eljárás, amelyben harminckét tonna kábítószer alapanyagot foglaltak le a nyomozók. Ennek feketepiaci értéke 480 milliárd forint, ami vetekedik a rendőrség éves költségvetésével – hangsúlyozta.

Jeney Áron, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén több mint száz büntetőeljárást indítottak, a meggyanúsított emberek közül pedig szinte mindegyik esetében indokoltnak találta letartóztatásukat a bíróság. Az ezredes beszámolója szerint az új pszichoaktív drogok terjedésével megváltoztak a terjesztők szokásai is, ma már a közúti mellett megjelent a vasúti csempészés is, emellett a csomagküldő, illetve futárszolgálatok jelentette lehetőségeket is igyekeznek kihasználni a terjesztők. Volt olyan elfogásuk is, amikor a csempészek drónnal igyekeztek átjuttatni a drogot az országhatáron – tette hozzá. Jeney Áron kiemelte: a szintetikus drogok előállítása viszonylag egyszerű, és az ilyen szerek jelentette probléma nem korlátozódik Magyarországra, nemzetközi jelenség, ezért a magyar rendőrség az európai és más társhatóságokkal is szorosan együttműködik a drogterjesztők elleni eredményes fellépés érdekében.