A Magyar Demokrata új sorozatában kicsit közelebbről ismerhetjük meg az Orbán-korszak néhány erős emberét. Ez alkalommal Tiffán Zsoltot.

Adalékok az Orbán-korszak értékeléséhez: Erős emberek

Bár még javában benne vagyunk, a jobboldal adós az Orbán-korszak általános, vagy legalább részleges leírásával, értelmezésével, miközben az ellenzék már hosszú ideje intenzív ideologizálással igyekszik a hazai és külföldi közvéleménybe egy általa készített torzképet plántálni. Ez a torz­kép diktatúrának mutatja a magyar létformát, amit ellep a kormányzati korrupció, ahol a felcsúti kisvasút a népvagyont aranytömbökben szállítja a Puskás akadémia titkos kazamatáinak mélyére, a nép nyomorog és éhezik, a sajtó rab és így tovább. Ez torzkép, de legalább egységes, ezért is adnak neki hitelt sokfelé külföldön. A jobboldali értelmiség mulasztását igyekszik most a maga módján egy kiragadott momentummal enyhíteni a Magyar Demokrata, amikor a korszak számos jellegzetességéből egy markáns jelenséget és annak főszereplőit kiemeljük. Szembetűnő ugyanis, hogy a miniszterelnök nagy előszeretettel kezdeményez olyan vállalkozásokat – idegen szóval projekteket –, amelyek egy adott terület felfrissítését, esetleg több évtizedes lemaradásának ledolgozását tűzik ki célul. E vállalkozások élére általában egy felkészült és határozott, magabiztos ember kerül, aki ezt követően feltétel nélküli háttértámogatást élvez. Feladata az, hogy az adott projektet időre, pontosan, a lehető legjobb minőségben sikerre vigye. Sorozatunkban a teljesség igénye nélkül olyan erős embereket mutatunk be, akik e felhatalmazás birtokában az eddigi magyar közfelfogástól eltérő, merész, célratörő és az esetek túlnyomó többségében maradéktalanul sikeres munkát végeznek, mivel úgy véljük – s bízunk abban, hogy majd az olvasó is egyetért velünk –, hogy ez a jelenség egyértelműen az Orbán-korszak egyik ismérve, sok más vonása mellett. Sorozatunkhoz az apropót a majd fél évszázada hanyatló magyar labdarúgás váratlan, de nem előzmények nélküli feltámadása adta. Idővel erre külön is kitérünk. Akkor hát ismerjük meg kicsit közelebbről az Orbán-korszak néhány erős emberét.

– Hogy került az egyik legsikeresebb magyar pincészetből a politika korántsem csak kellemes élményeket kínáló világába?

– Egyik ősöm 1848–49-ben Villánykövesd bírája volt, így nem én vagyok az első a családból, aki politikára adta a fejét. 1987-től 1995-ig a villányi iskolában tanítottam, közben a rendszerváltozás időszakában elkezdtük felépíteni a pincészetet. 1995-től már csak itt dolgoztam, körülbelül 2002-ig én voltam a pincemester. Akkortájt kezdett nagyon népszerűvé válni a magyar bor, megjelentek azok a kereskedőházak, melyek a gasztronómiában értékesíteni tudták, és egyre divatosabbá váltak a borvacsorák. Voltak évek, amikor én tartottam Budapesten a legtöbb ilyen kóstolót. De a gének erősek, a családunk szilárd nemzeti, konzervatív, antikommunista világnézetét én is örököltem. Nagyon megszenvedtük a vörös világot, anyai nagyapámat szovjet katonák lőtték le, apai nagyapám szovjet hadifogságban volt, hazatérve a kommunisták elvették a 30 hold földjét és minden vagyonát. Mégis mindig azt láttam, hogy a családunk tagjai méltósággal, tartással viselték a sorsukat. Ez mély benyomást tett rám. Azt is láttam, hogy azok, akik mindezt művelték velünk és sok más magyar családdal is, továbbra is veszik maguknak a bátorságot, hogy kioktassanak minket. Így hát 1998-ban Páva Zsolt, Pécs jelenlegi polgármestere hívó szavára többedmagammal beléptem a Fideszbe, megalakítottuk a villányi csoportot. 2004-ben a megyei választmány elnöke lettem, valószínűleg az itt végzett munkámra figyeltek fel, mert 2009-ben Orbán Viktor miniszterelnök úr felkért, hogy vállaljam el a térség országgyűlési képviselői tisztségét. Az általam tisztelt és becsült elődöm, Kékkői Zoltán nagyszerű munkát végzett, a miniszterelnök úr azonban úgy döntött, vérfrissítést hajt végre.

– Az Országház igencsak távol van Villánytól; rögtön igent mondott?

– Családi és baráti kupaktanács után jó szívvel vállaltam a feladatot. Hálás vagyok édesapámnak, akire emiatt nagyon sok munka szakadt a birtokon. Amiben tudok, most is segítek neki, de a politika nagyon sok időt kíván. Az elért eredményekre büszke vagyok, és arra is, hogy 2014-ben újraválasztottak, pedig a választókerületem a korábbinak közel a kétszerese, 96 helyett ma már 174 település tartozik hozzá, és így a legnagyobb az országban.

– Nem lehet könnyű mindegyik településsel folyamatosan kapcsolatot tartani.

– Személyesen, fizikálisan napi szinten lehetetlen is. Szerencsére az internet, a telefon és nagyra becsült munkatársaim jelentősen megkönnyítik a dolgunkat. A nyári parlamenti szünetet arra használom, hogy végigjárjam a választókerületem településeit, és kikérjem a polgármesterek, a helyi emberek véleményét, megtudjam, hogy a 2014–2020-as európai uniós pénzügyi ciklusban mire van szükségük, miben tudok segíteni nekik. Értük vállaltam a képviseletüket.

– Mi a parlamenti munka eddigi mérlege?

– Nagyon büszke vagyok például a hegyközségi törvényre, amivel követ dobtunk az állóvízbe, avagy a boroshordóba. Sok érdeket sértettünk, de sikerült új alapokra helyezni az egész ágazatot, szakmaközi szervezetté alakítani a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát. Ma már minden borvidéken megvannak azok a meghatározó birtokok, amelyek utat mutatnak, meghatározzák az adott térség arculatát, zászlósborokat készítenek. Azoknak a gazdáknak a véleménye, akik minden pillanatban, minden rezdülésükkel a bor mögött állnak, meghatározó kell hogy legyen.

– Legnagyobb vállalása az Ős-Dráva Program; hogy áll ennek megvalósítása?

– Folyamatosan haladunk. Persze semmi nem sima és akadálymentes, meg kell küzdenünk a bürokráciával, azokkal a látható vagy néha láthatatlan emberekkel, akik a régi „mit miért nem lehet” beidegződés alapján, a tehetségtelenség, a kreativitás hiánya, netán az SI-faktor, vagyis a sárga irigység miatt akadályokat gördítenek a munkánk elé. Sokan olyan beégett dogmák szerint gondolkodnak, amiket nagyon nehéz lebontani. Ez is a rendszerváltás folyamata. Ezért is támogatom szívvel-lélekkel a Lázár János miniszter úr által meghirdetett bürokráciacsökkentést, a magyar közigazgatási és hatósági rendszer fejlesztését.

– Mi az, ami már megvalósult a nagyszabású tervből?

– Lassan befejeződik a templomok felújítása, utak és bicikliutak épültek vagy újultak meg, és számos olyan kiadvány jelent meg, sok olyan rendezvényre került sor, amelyek országosan is ismertté tették az Ormánságot. Egyre több vendég érkezik a térségbe, annak is köszönhetően, hogy felépült a szaporcai látogatóközpont. Nagyon fontos, hogy a közmunkát sikerült becsatornázni a programba. Meg is van a látszata, meg lehet nézni a köztereket, az árkokat, a ligetes erdőket, rendbe vannak téve. Vissza kell adni az emberek önmagukba vetett hitét, önbecsülését. Igen, kevés a közmunkáért kapott fizetés. De mégis fizetés. Aki kapja, értékteremtő munkáért kapja. Segélyre nincs pénz. A munka dandárja azonban még csak most következik, az épp futó uniós pénzügyi ciklusban sokkal több lehetőség nyílik, mint a 2007–2013-as időszakban, amit a 2010 előtti, úgynevezett kormány egyszerűen átaludt. A második Orbán-kormány rendkívül rossz hatásfokkal működő lehívási rendszert örökölt, a mostani ciklusban azonban sokkal hatékonyabban tudjuk elérni a rendelkezésre álló forrásokat. Ennek köszönhető, hogy megszületett az a kormányhatározat, amely a program egy fontos és összetett részének ad zöld utat, így a turizmusban, a humánerőforrás-képzésben, az ormánsági védjegy kialakításában, a tájhasználatváltásban, a vízkormányzásban is végre elindulhatnak a változások. Ehhez az is hozzájárul, hogy tavaly a kérésemre a kormány kivette a Baranya Megyei Közgyűlés kezéből a vízkormányzási projektet, és az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz, egészen pontosan a Dél-Dunántúli Vízügyi Főigazgatósághoz delegálta. Ez a program legfontosabb eleme, hiszen az Ormánság a Dráva XX. századi szabályozása miatt kiszáradt. Ez is most indul, még ebben az évben.

Tiffán Zsolt borosgazda, ország­gyűlési képviselő, az Ős-Dráva Programot irányító és összehangoló miniszteri biztos

A politikusok általában higgadt, pókerarccal kombináló taktikusok. Akadnak azonban olyanok, akiknek nem kenyere a körülményes diplomatikusság, óvatoskodás helyett azt mondják, amit gondolnak, és azt teszik, amit mondanak. Az 1965-ben, Mohácson született Tiffán Zsolt a kaposvári főiskola elvégzése után 1995-ig testnevelést tanított a villányi általános iskolában, azóta Tiffán Ede és Zsolt Pincészetének társtulajdonosa és marketingvezetője. A Fideszbe 1998-ban lépett be, amikor megalapították a párt villányi szervezetét. 2004 óta a Baranya megyei választmány elnöke. 2008-ban a nemzeti identitást és keresztény gyökereket erősíteni kívánó Új Társadalom Szalon alapítója.

A 2010-es választáson Baranya megye 6. számú országos egyéni választókerületében a Fidesz–KDNP színeiben nyert országgyűlési mandátumot, a Mezőgazdasági Bizottság tagja, a Szőlészeti és Borászati Albizottságának elnöke. 2014-től a Gazdasági Bizottság tagja, ezen belül a Bor és Gasztronómiai Albizottság elnöke. 2012. január 13-tól a 2014-es helyhatósági választásig a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke volt. Nős, három gyermek édesapja.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2012-ben döntött az Ős-Dráva Program indításáról, amelynek koordinálását – a térség iráni elkötelezettsége okán – Tiffán Zsoltra bízták. Az Ormánságban élők életkörülményeinek rendszerszintű javítását már 2010-es választási programjában célként tűzte ki a Fidesz, a program végül 25 milliárd forintos költségvetéssel rajtolt. A nagy ívű program egy összetett, a természetvédelmet, a társadalmi viszonyokat és a gazdaságot egyaránt átfogó fejlesztési terv, melynek célja, hogy egy több évtizedes léptékben zárójelbe tett, szinte leírt régióban egy nagyszabású, komplex tájhasználat-váltással hosszú távon megteremtődhessenek a megmaradás, a fenntartható fejlődés feltételei. A teljes program 45 ezer hektáros tervezési területet fog át, a településeken több mint 10 ezren élnek. A projekt során helyreállítják a vizes élőhelyeket, új vízkormányzási rendszert alakítanak ki, hogy fellendüljön az ökoturizmus, a horgászat, valamint az állattartás, a megélhetést adó családi gazdaságok mozaikos, sokszínű rendszere. A már megépült Ős-Dráva Ökoturisztikai Látogatóközponthoz ezer, a térség őshonos fajtáit bemutató állattartó telep, kilátó, a hagyományos térségi gazdálkodás eszközeit és a Dráva mente élővilágát ismertető három tanösvény, továbbá tájfajtákat összegyűjtő gyümölcsös, valamint fűszer- és növénykert tartozik.

– Ennek van köze ahhoz a tavaly júniusi facebookos bejegyzéséhez, melyben a más által elvégzett munka babérjait learatni kívánó, meg nem nevezett kormánypárti kerékkötőkről írt markáns stílusban?

– Maradjunk annyiban, hogy a helyi politikának vannak olyan szereplői, akik az emberből néha kihozzák a keresetlen őszinteséget. Én amúgy is azt tanultam, hogy ami a szívemen, az a számon. Nem szeretem, ha olyan érdekcsoportok akarnak tündökölni egy-egy munkafolyamat végén, akik nem voltak ott az elején. Egy lecsupaszított, kivéreztetett, perspektívát vesztett, sokszor becsapott térségről van szó, ahol a kormány által adott minden egyes forintnak megvan a helye, és csakis ott van a helye. Nemcsak az a feladatom, hogy mindezt koordináljam, hanem az is, hogy ha kell, meg is védjem. Bárkivel szemben.

– Mi lehet e leszegényített térség kitörési pontja?

– Egyértelműen a turizmus. Villány a borral, Siklós a várral, Harkány a gyógy­vízzel, az Ormánság egésze az ökoturizmussal ide tudja csábítani és meg is tudja tartani a vendégeket. Hatalmas lehetőség a falusi vendéglátás. Sok településen vannak olyan régi parasztházak, amelyek alkalmasak vendégház kialakítására. Itt a hátsó udvarban kapirgáló csirkéből készülhet a húsleves, a nagymamák lekvárjait, szörpjeit lehet kínálni olyan környezetben, olyan épületben, amely nem forog kacsalábon, de korrekt, tiszta, emberléptékű. Ne gondolja senki, hogy egy csillagászati összegű fizetésért egy budapesti irodaházban egész napos stressz­ben a lelkét is kidolgozó közép- vagy felsővezetőnek nincs szüksége arra, hogy néha elvonuljon a világ elől, oda, ahol akár térerő sincs. Van kereslet, és azon dolgozunk, hogy kínálat is legyen. Mint mondtam, már most, a Látogatóközpont megépültével is egyre több a turista, már jelenleg is egyre többen adnak ki vendégszobákat.

– Ám mindehhez vállalkozó kedvű helyi emberek kellenek, akiknek forrásokra van szükségük a szükséges fejlesztésekhez.

– El kell hitetni az emberekkel, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek valóban segítenek nekik elérni, lehívni a forrásokat. Ilyen például a Baranya Megyei Vállalkozó Központ, vagy a Szentlőrinc és Vidéke Takarékszövetkezet, amely a fiatal vállalkozóknak kedvező hitelezési rendszerrel segíti a munkáját. Itt nem csillagászati összegekről, hanem nyolc-tízmillió forintos beruházásokról beszélünk, melyekből ha sok lesz, az családok megélhetését jelenti. Ezért szerettem volna a költségvetésből másfél milliárd forintot a harkányi fürdő fejlesztésére fordíttatni. Most nem sikerült, de nem teszünk le róla. Harkány a munkaerőpiac központja Dél-Baranyában. Több ezer vendégágy van, a szolgáltatóipar a fürdőre épül. Munkát kell adni az embereknek. Erről szól az Ős-Dráva Program. Ez a célom, és nem érdekel, ha bárhonnan lőnek rám. Vagy azt gondolták a tisztelt urak, hogy egy évszázada pusztuló térséget néhány év alatt fel lehet virágoztatni? Főleg azok hallgassanak, akik főbűnösei a pusztításnak, akik téeszekbe verték a parasztokat, majd kirabolták ezeket a téeszeket.

– A csönd, az elvonulás a borásznak és a parlamenti képviselőnek is jár. Ön mivel szokott kikapcsolódni?

– Régi szenvedélyemmel, a rockzenével. Gyerekkoromban a nyarakat egy bakonyi kis faluban, Úrkúton töltöttem a nagymamámnál. Az 1970-es évek közepén a helyi fiatalok a bányász kultúrotthonban magnón hallgatták az osztrák rádióból szalagos magnóval fölvett zeneszámokat. A Nazareth együttes Kentucky fried blues című dala azonnal megfogott. A gimnáziumban én is gitározni kezdtem, és egy szovjetunióbeli osztálykiránduláson a híres, ámde ürességtől kongó moszkvai GUM áruházban vettem magamnak egy szovjet gyártmányú Aelita gitárt. Olyan távol volt a húr a nyaktól, hogy mire lefogtam, fél hanggal följebb csúszott. Több gimnáziumi zenekarom volt, a főiskolán is muzsikáltam. Ezelőtt 30 évvel Mohácson is volt egy zenekarom, velük nemrég újra összeálltunk. Rengeteg koncertet is szerveztem. Büszke vagyok rá, hogy többször is játszhattam néhány dal erejéig egyik zenei példaképemmel, Póka Egonnal, illetve több koncerten felléphettem a neves muzsikusokat tömörítő Üzletembers zenekarral. Otthon van egy kicsi házi stúdióm, ha időm engedi, szívesen szerzek zenét.

Ágoston Balázs

Fotók: Vermes Tibor/Demokrata

Demokrata, 32. szám, 2016. augusztus 10.