Benedek Zsolt, a Fidesz-KDNP erzsébetvárosi frakciójának vezetője, polgármesterjelölt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az elmúlt hetekben súlyos korrupciógyanús ügy pattant ki Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester körül.

Hirdetés

Kiderült, hogy a kerületvezető több mint negyvenmilliós szerződést kötött a Weber und Mill Kft.-vel, amelynek egykori ügyvezetője Hann Péter, a polgármester veje, a volt szabad demokrata államtitkár, Horn Gábor régi barátja – mondta.

A politikus közölte, további korrupciógyanús szerződésekre is fény derült, ugyanis az előbbi cég mellett a Horn Gáborhoz „közvetlenül köthető” Republikon Intézettel is szerződést kötött a VII. kerületi önkormányzat.

Így csaknem ötvenmillió forint vándorolt a polgármester vejéhez köthető érdekeltségekhez – mondta Benedek Zsolt, megjegyezve, az ügyben rendőrségi vizsgálat is zajlik. Szólt arról is, az esetet tovább súlyosbítja, hogy a polgármester és jegyzője megpróbálták eltitkolni, milyen tanácsadói anyagok születtek a szerződésekkel kapcsolatban.

Továbbá a jegyző tíz évre titkosítani akarta azokat a dokumentumokat, amelyek a teljesítéseket igazolták. Ezek a szerződések azok, amelyek Niedermüller Péter imidzsépítésével kapcsolatban születtek, és csaknem negyvenmillió forintra rúgnak – mondta Benedek Zsolt.

Korábban írtuk

Kiemelte, a mai napig nem lehet tudni, hogy a Weber und Mill Kft. és a Republikon Intézet készített-e bármilyen anyagot, vagy csak „kamumegállapodásokról volt szó”. Úgy fogalmazott: Niedermüller Péter az egyik hazugságot találja ki a másik után, vagy egyszerűen igyekszik „idegesen letagadni a személye körül kirobbbant korrupciós botrányt”.

Benedek Zsolt közölte, Niedermüller Péter rendkívüli ülést hívott össze szerdára, de nem szerepel a napirenden a polgármester és Horn Gábor korrupciógyanús szerződéseinek megtárgyalása.

Kijelentette: a kerületi Fidesz ezt nem fogja annyiban hagyni. Niedermüller Péter és „az erzsébetvárosi dollárbaloldal” hiába próbál titkolózni, ki fog derülni az igazság – hangoztatta Benedek Zsolt, hozzátéve: az ülésen szembesítik majd a polgármestert a súlyos korrupciógyanús szerződéseivel.

A kormánypárti politikust kérdezték a belső-erzsébetvárosi közbiztonsági helyzet javítása érdekében meghozott kormányhatározatról is, ezzel kapcsolatban azt mondta: erre azért volt szükség, mert Niedermüller Péter és a kerületi baloldal „becsapta” a Belső-Erzsébetvárosban élőket, csaknem öt év elteltével sem hoztak semmilyen döntést annak érdekében, hogy ott rend és tisztaság legyen.

Benedek Zsolt közölte, Szentkirályi Alexandrával, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjével kezükbe vették a „helyzet menedzselését”, és találkoztak Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel, akitől azt kérték: segítse őket abban, hogy a „Niedermüller Péterék által bezárt rendőrőrs újranyithasson Belső-Erzsébetvárosban”.

Arra kérték a kormányt, hogy további harminc rendőrt biztosítson a városrész problémáinak kezelésére – tette hozzá. A politikus arról is beszélt, Niedermüller Péter és a baloldali vezetés olyan döntést hozott, amellyel lényegében a vendéglátók kezébe adta az éjfél utáni nyitvatartás szabályozását.

Benedek Zsolt azt hangoztatta: ezt a baloldalhoz köthető „mutyivilágot” meg kell szüntetni, fel kell számolni június 9. után, és ehhez kérik erzsébetvárosiak támogatását.