Nem a bevándorlás, hanem a születések számának emelkedése, a várható élettartam növekedése és az elvándorlás fékezése stabilizálhatja a demográfiai helyzetet Magyarországon, valamint a kelet- és közép-európai országokban.



A demográfia lassan olyan lesz, mint a foci vagy a palacsintasütés: mindenki ért hozzá. A Heti Válasz február 8-i számában megjelent Néptelen helyzet című írás például bebizonyítja, hogy a bevándorlókra éppen az Európai Unió keleti felének országai vannak rászorulva, hiszen ezekben a legnagyobb a népességfogyás. Éppen ezért a cikk szerzője igazolva látja azokat a nyugat-európai véleményeket, amelyek szerint érthetetlen, hogy ebben a helyzetben miért utasítják el ezek a nyamvadt államok a betelepítési terveket. A sokkoló szavak ellenére érdemes a számok mögé nézni, hogy megtudjuk, milyen folyamatok vezettek el a mai helyzethez. Hátha fordíthatunk a számunkra kijelölt sorson.


Európa bajba került

Szinte érthetetlen, hogy az évszázadokon át túlnépesedési gondokkal küzdő Európa miként veszítette el gyermekvállalási kedvét a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben, amikor a kontinens nyugati fele bővelkedett az anyagi javakban, a jövő pedig kiszámíthatónak látszott, ami a társadalomtudósok szerint szintén kedvez a bőséges gyermekáldásnak.

Nagyjából erre az időszakra esett a fogamzásgátló tabletták robbanásszerű elterjedése és a kiteljesedő globalizációt szolgáló neoliberális eszmerendszer térnyerése. Az ennek megfelelő „élj a mának, élj önmagadnak” világszemlélet vélhetően szintén hozzájárult ahhoz, hogy néhány év leforgása alatt radikálisan visszaesett a termékenységi mutató a kontinensen. (Napjainkra ez az érték átlag 1,6 körül stabilizálódott.)

A volt szocialista országokban az akkori születésszám-csökkenés csak főpróbának számított a szovjet birodalom összeomlását követő időszak népességcsökkenéséhez képest. A rendszerváltozás szinte mindegyik országban drámai gazdasági visszaeséssel járt: a nyugati világcégek, amelyek felvásárolták ezeknek az államoknak a gyárait és agrárgazdaságait, elfoglalták a szolgáltatások területét, leginkább piacot és olcsó munkaerőt vettek, ami a családok millióinak lecsúszást, munkanélküliséget, létbizonytalanságot hozott. Az eladósodott államok pedig visszanyesték a nagy közszolgáltató rendszerekre, például az egészségügyre, oktatásra fordítható költségvetési pénzeket.

A társadalmak válasza gyors volt: megugrott a válások és a halálozások száma, csökkentve a várható élettartamot, egyre későbbre tolódott a párválasztás, és egyre több gyermek születését halasztották el a fiatal párok.

A kilencvenes évek elején Magyarországot elkerülte a drámai születésszám-csökkenés. Még szülőképes korban volt a Ratkó-gyerekek népes nemzedéke, Antall József miniszterelnök pedig körömszakadtáig ellenállt azoknak a világbanki követeléseknek, hogy a családtámogatási rendszert vágja vissza a harmadik világ szintjére. Ezt a javaslatot később a Bokros-csomag teljesítette, megrendítve a közbizalmat, elbizonytalanítva a családok életét. Így Magyarország is hasonló helyzetbe került az ezredforduló idejére, mint a volt szatellitállamok társadalmai. A termékenységi mutató 2011-re elérte az 1,2-t. E jelenségre magyarázatot adott, hogy alacsony lélekszámú korosztályok lépték át felnőttkor küszöbét, a képzési idő meghosszabbodása miatt pedig egyre későbbre tolódott a családalapítás és az első gyermekek megszületése. A népesedési statisztikákat pedig tovább rontották a halálozási mutatók.


Irányított elvándorlás

Mindezeken felül térségünk országainak azzal is számolniuk kellett, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott fizetések miatt a fiatalok egyre nagyobb számban vállaltak munkát Nyugat-Európában. A munkástoborzó irodák, illetve a diplomásokat és az egészségügyi szakdolgozókat begyűjtő fejvadászcégek gyakran hazájukban nyerték el azokat a pályázati pénzeket, amelyek jelentősen javították keletre áttett, amúgy is gyümölcsöző vállalkozásuk jövedelmezőségét. E gyakorlat végeredménye az lett, hogy egész régiók néptelenedtek el Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, a Baltikumban vagy akár Németország keleti tartományaiban. A vándorbotot fogó fiatalok az évtizedek óta gazdasági gondokkal küzdő déli uniós országokból és a volt Jugoszláviából kirajzó vendégmunkások nyomdokain haladnak.

Az Európai Unió valamennyi országában tapasztalható alacsony születésszám ellenére számottevő különbségek mutatkoznak az egyes tagországok demográfiai helyzetében. Írországban, Franciaországban például a termékenységi mutató némi növekedést mutat az utóbbi években, Norvégiában, Hollandiában vagy Belgiumban emellett a várható élettartam hosszabbodása is javítja a népesedési helyzetet. Ezeknek az országoknak, ha nem következik be drámai változás a társadalom életében, nem kell számottevő népességcsökkenéssel számolniuk.

Egészen más a helyzet például Németország és Olaszország esetében, ahol vélhetően csak a bevándorlás ellensúlyozhatja a gyors népességcsökkenést. Romániában és Bulgáriában pedig egyelőre megállíthatatlannak tűnik az elvándorlás, ami komoly demográfiai egyensúlytalanságot okozhat a jövőben. A nagy népességkibocsátónak számító Lengyelországban azonban változás tapasztalható: az imponáló gazdasági növekedést és az elérhető jövedelmek emelkedését felmutató ország sikerrel csábítja vissza külföldre szakadt fiataljait. Igaz, ebben közrejátszik az is, hogy a korábbi legfontosabb célországnak számító Anglia a Brexit után nagyrészt elveszítette vonzerejét.


Gyors válasz

Magyarország esélyei is biztatónak tűnnek a számok tükrében. A második és harmadik Orbán-kormány idején bevezetett családpolitikai intézkedésekre a vártnál is gyorsabban reagált a társadalom. A tavalyi adatok azt mutatják, 40 százalékkal növekedett a házasságkötések száma, 20 százalékkal csökkent a válásoké. Az abortuszok száma pedig, bár nem történt semmiféle törvényi szigorítás, 25 százalékkal kevesebb volt tavaly. Mindez a társadalmi közhangulat változását mutatja.

A „kihalási mutatónak” is nevezett 2011-ben mért 1,2-es termékenységi arány is növekedésnek indult, 2017-re elérte az 1,49-es értéket. Ez ugyan nem elegendő a népesség reprodukálására, de biztató kezdetnek tekinthető. Annál is inkább, mert a napjainkban megszülető gyerekek a Ratkó-unokákat követő kis létszámú nemzedéknek köszönhetők. Vagyis kevesebb fiatal nő hozott világra több gyermeket. A javuló szülési kedv pedig ma már nemcsak a legalacsonyabban képzett szegénységben élőket, vagy a magasan képzett jó anyagi körülmények közepette élő családokat jellemzi. Az erősödő középosztályhoz tartozó fiatalok körében is divat lett a gyermekvállalás, vagy akár a nagycsaládos lét.

A változáshoz szükség volt a második és harmadik Orbán-kormány intézkedéseire. Az otthonteremtést segítő csok, a gyermeknevelés költségeit részben átvállaló ingyenes gyermekétkeztetés, a különböző adókedvezmények következtében ma már a többgyermekes lét nem jelent egyet a szegénység vállalásával. A szülési kedvre is hatással van a családok optimista várakozása a jövőt illetően, a munkanélküliség jelentős csökkenése, a jövedelmek emelkedése.

A népesedési helyzet radikális változásához azonban más eszközök bevetésére is szükség van. Az egészségügyi kormányzat például komoly reményeket táplál az intézményrendszer fejlesztésével kapcsolatban. Az épületek felújítására, az eszközpark korszerűsítésére és a prevenciót szolgáló szűrési hálózat kiépítésére, működtetésére eddig áldozott több mint 600 milliárd forint, és a közeli jövőben a központi régió és Budapest intézményhálózatának fejlesztésére szánt további százmilliárdok várhatóan javítják majd a halálozási mutatókat, így a születéskor várható élettartam is növekedhet. (Igaz, ehhez szükség van arra is, hogy az emberek készek legyenek némi életmódváltásra az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás jegyében.)

Változóban van az az ellenzéki média által sugallt közvélekedés is, hogy a fiatalok számára csak a kivándorlás nyújthat biztos jövőt. Szolid csökkenést mutat például a fiatal orvosok elvándorlása, az elérhető jövedelmek színvonala pedig más területeken is csökkenti a fiatalok elvándorlási hajlandóságát. A választások után felálló kormánynak azonban bőven lesz még teendője e téren: meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek megkönnyítik a külföldön munkát vállalók hazatelepülését, hogy a jövőben minél kevesebb magyar kisgyermek szülessen meg idegenben.

Ehhez persze arra is szükség van, hogy ne törjön meg a magyar gazdaság növekedési lendülete, szaporodjanak a megfelelő színvonalú, kreativitást, innovációt igénylő munkahelyek, és folytatódjék a bérek emelkedése, a középosztály erősödése. Mindezt az erőszakos, felső korlát nélküli betelepítések veszélybe sodornák. Egy szuverenitásától megfosztott állam már nem önálló ország: nem képes arra, hogy megvédje népét a szuperkapitalizmus mohó világcégeitől, a teljes kifosztástól, amit már egyszer átéltünk. Az vezetett el a már említett „kihalási” rátához.

Nagy Ida