Ékes József: A Fidesz programjával talpra állítható a gazdaság

Az Orbán Viktor, illetve a Fidesz más politikusai által felvázolt gazdasági program – például a járulékcsökkentés, a családi adózás bevezetése, illetve a magyarok, így a magyar vállalkozások előnyben részesítése – alkalmas arra, hogy a gazdaság újra növekedési pályára állhasson. Ha megnézzük a polgári kormány időszakát, a magyar vállalkozások akkori megítélését, tudhatjuk, hogy ezek nem csupán üres ígéretek – mondta a Demokratának Ékes József, a Nemzeti Fórum országgyűlési csoportjának tagja, a Vállalkozók Pártjának tiszteletbeli elnöke.

– Hosszú utat tett meg a Vállalkozók Pártja, amíg a Fidesz szövetségese lett…

– Ez valóban így van. Az első szabad választásokra úgy készült a párt, hogy a parlamentben is szeretné képviselni a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, s nem is ért el rossz eredményt, hiszen a szavazatoknak több mint három százalékát szerezte meg. Aztán volt egy nagyon súlyos időszak a szervezet életében, hiszen bár ez egy konzervatív pártnak indult, az időközben elnöknek megválasztott Zwack Péter megpróbálta elvinni liberális irányba. Szerencsére ez a szakasz lezárult, az 1998-as választásoktól kezdve mindvégig a nemzeti oldal mellett tette le a voksát a Vállalkozók Pártja. Ebben az időszakban is voltak ugyan olyanok, akik megpróbáltak beállni a tagok sorába és eltéríteni a VP-t, de most már nyugodtan mondhatom, végérvényesen sikerült tisztázni az irányt, annak köszönhetően, hogy ma már csak azok vannak közöttünk, akik a másfél évtizeddel ezelőtti alapelveknek megfelelően jobboldali, konzervatív értékrendet vallanak.

– Miért van szükség egy olyan pártra, amely elsősorban a vállalkozók érdekeit védi?

– Ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy arányaiban Magyarországon ment tönkre a legtöbb kis- és középvállalkozás az elmúlt időszakban az Európai Unió országai közül. Éppen ezért a vállalkozók is változást akarnak, s úgy gondolom, erre az lehet a garancia, ha áprilisban a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség győz a választásokon. Azért is döntöttünk úgy, hogy csatlakozunk a Szövetséghez, mert azt láttuk, hogy nem a Fidesz akarja központi akarattal ráerőltetni a programját a vele együttműködő szervezetekre, hanem a program kidolgozása során számított és számít a támogatói bázisára. A Magosz részt vett a mezőgazdasági program megalkotásában, a Gyógyszerészeti Kamara több szakembere nyújtott segítséget az egészségügyi résznél, s ugyanígy számítottak ránk is, amikor a kis- és középvállalkozásokról volt szó. Miután kiderült, hogy szövetséget kötünk a Fidesszel, az egyébként azt is magával hozta, hogy azóta folyamatosan nő a tagjaink száma, ma már minden megyében létrejöhetett a megyei választmányunk.

– Tapasztalata szerint melyek azok a területek, amelyeken leginkább változásra lenne szükség?

– A jelenlegi kormányzat számára a hazai termékpiac-védelem semmit sem jelent. Nagyon divatos lett olyan nagyáruházakat építeni, ahol olcsó az áru, azonban ezeken a helyeken többnyire silány minőségű külföldi termékeket árulnak. Ezáltal egyrészt tönkremennek a hazai kis- és középvállalkozók, hiszen az ő termékeikre nem tartanak igényt, másrészt pedig említhetném azt is, hogy a rossz minőségű élelmiszerek a fogyasztók egészségét is veszélyeztetik. Emellett a hosszú távú nemzeti stratégia szempontjából létkérdés a hazai kutatás-fejlesztés magyar vállalkozókkal történő innovációs megvalósítása is. De szükség van a járulékcsökkentésre is, amiről Orbán Viktor beszélt nagyon jól sikerült évértékelő beszédében. Magyarországon ugyanis nagyon nagyok a közterhek, ezek nyomják a kis- és közepes vállalkozásokat. Emiatt sok a színlelt szerződés, a kényszervállalkozás, és részben ez okozza a körbetartozásokat is. Hazánkban nagyon magas a körbetartozások mértéke – a járulékterheken túl megemlíthetném az okok között az áfatérítés visszatartását, vagy éppen azt, hogy az állami, önkormányzati pályázatokon elnyert összegeket késve fizetik ki. Mindez pedig azt eredményezi, hogy a vállalkozók tartoznak az alvállalkozóiknak, a kényszervállalkozóknak… Orbán Viktor is többször elmondta, hogy Németországhoz vagy más uniós országokhoz hasonlóan törvényileg kell gátat szabni a körbetartozásoknak. S fontos lenne az is, hogy legalább az állami szervek időben fizessenek.

– A multinacionális cégek, például az ön által is említett nagyáruházak rendben fizetnek a beszállítóknak?

– Sajnos nem. Bár a versenytörvények szerint 30 napon belül fizetni kellene, nem ritka a 90-150 napos fizetési határidővel megkötött megállapodás, amit a vállalkozók kényszerűen aláírnak. Gondoljunk bele, hogy valaki a megtermelt élelmiszert vagy legyártott terméket leszállítja, majd három-négy-öt hónap múlva lát belőle pénzt. Közben vannak költségei, fizetni kell az alkalmazottakat, a közterheket… Ki kell mondani, hogy a liberális gazdaságpolitika, ami szerint ki kell nyitni a kapukat a multik előtt, tönkreteszi a hazai kis- és közepes vállalkozások jó részét. Tönkreteszi, hiszen a magyar cégek kiszorulnak az állami, önkormányzati pályázatokból, s tönkreteszi azért is, mert kiszolgáltatottak a multinacionális cégeknek, amelyek – tisztelet a kivételnek – ki is használják ezt a helyzetet. S emellett – bár a kormányzati szólamok mást mondanak – nem is támogatják a hazai kis- és középvállalkozókat. Hallhatunk arról, hogy az ő támogatásukra 62 milliárd forintot szánt a kormányzat. A pályázatra 12 ezer vállalkozás jelentkezett. Ha jól tudom, kétezer vállalkozás nyert összesen 26 milliárdot, ám közülük eddig csak 490-nek fizettek, 2,3 milliárd forint értékben. A 62 milliárdos támogatásból tehát eddig kevesebb mint hárommilliárd jutott célba. Ezek után lehet azt mondani, hogy ez a kormányzat támogatja a magyar vállalkozásokat?

– Miközben a nemrégiben Dunaújvárosba települt Hankook milliárdokat kapott…

– Gondoljunk bele, hogy ebből a közel 20 milliárd forintból hány magyar vállalkozást lehetett volna megmenteni a csődtől… De szeretném hangsúlyozni, hogy a Vállalkozók Pártja nem a multinacionális cégek ellen van, hanem az ellen a jelenlegi rendszer ellen, amely megfoszt számos magyar vállalkozást attól, hogy eredményes és versenyképes legyen.

– A balliberális sajtóban igyekeztek ellentétet gerjeszteni a Vállalkozók Pártja és a Fidesz között, önök ugyanis egykulcsos adózást szeretnének, amire Orbán Viktor határozottan nemet mondott. Valóban van véleménykülönbség?

– Ez egy olyan részterület, ahol mi mást látnánk helyesnek, mint a Fidesz. Azonban sokkal fontosabb, hogy úgy gondoljuk, az Orbán Viktor, illetve a Fidesz más politikusai által felvázolt gazdasági program – például a járulékcsökkentés, a családi adózás bevezetése, illetve a magyarok, így a magyar vállalkozások előnyben részesítése – alkalmas arra, hogy a gazdaság újra növekedési pályára állhasson. Ha megnézzük a polgári kormány időszakát, a magyar vállalkozások akkori megítélését, tudhatjuk, hogy ezek nem csupán üres ígéretek.

– A Széchenyi Tervre gondol?

– Jó példa ez is. A jelenlegi kormányzat azt harsogja, hogy több pénzt adott a vállalkozásoknak, mint a polgári kormány. Hogy ez valóban így történt-e, arról lehetne vitatkozni, azonban nem szabad elfelejteni, hogy míg az utóbbi időszakban egyre több uniós forrás vált elérhetővé, addig a polgári kormány idején csak a PHARE-program volt EU-forrásként. Ennek ellenére elindulhatott a már említett Széchenyi Terv. De ne feledkezzünk meg az autópálya-építésekről sem. Nehezen tudom elképzelni, hogy Ausztriában egy német cég kapjon ilyen megbízást, vagy hogy Németországban egy francia társaság építsen autópályát. A polgári kormány idején azt mondták: kapjanak teret a magyar cégek, mert ha még itt sem jutnak lehetőséghez, akkor soha nem lesznek képesek megerősödni. És tessék, magyar vállalkozók is tudtak autópályát építeni. Ezért mondom azt, hogy biztos vagyok benne: ha a Fidesz nyer, újra a magyarok lesznek a legfontosabbak Magyarországon.

Bándy Péter


Új szövetséges

Hivatalosan is megkötötte az együttműködést a Vállalkozók Pártja és a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség. Az erről szóló megállapodást múlt pénteken látta el kézjegyével Császár Antal, a VP, illetve Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.

Mint a megállapodás bevezetőjében áll, az együttműködést a két szervezet „Magyarország jövője iránti elkötelezettségük, a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozói réteg iránti felelősségvállalásuk jegyében, illetve ezen vállalkozásoknak az ország felemelkedését biztosító gazdasági stabilitás megteremtésében, a teljes foglalkoztatottságot megcélzó munkahelyteremtésben, az önmagukért és közösségeikért felelősségvállalásra képes, adófizető, nemzetfenntartó kisegzisztenciák tömegére épülő polgári társadalom felépítésében játszott szerepének erősítése érdekében” kötötte.

A VP a KDNP, az MKDSZ, a Nemzeti Fórum, a Lungo Drom, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidelitas után a Fidesz hetedik szövetségese, s a párt együttműködik a gazdákat képviselő Magosszal is.