A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett – Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója vezetőjének módosító javaslatával kiegészült – előterjesztést egyhangúlag támogatta a testület.

Hirdetés

A Fővárosi Közgyűlés feladata, hogy „a politikai felelősséggel kapcsolatban megállapításokat tegyen, illetve olyan cselekvési tervet fogadjon el, ami a fővárosi önkormányzat intézményei tekintetében a gyermekvédelemmel kapcsolatban az állammal és az önkormányzatokkal szembeni közbizalom helyreállítását szolgálja” – emelte ki az előterjesztésben a főpolgármester.

Minderre az öttagú eseti bizottságnak kell javaslatot tennie a közgyűlés március végi ülésén a rendelkezésre álló iratok és szükség szerint személyes meghallgatások után.

Karácsony Gergely az előterjesztésében úgy fogalmazott: „az egész országot megrázta az elmúlt hetekben, hogy elnöki kegyelmet kapott egy olyan személy, akit a bíróság jogerősen pedofil bűncselekmény eltussolásában való közreműködésért ítélt el”. Hozzátette: a pedofil bűncselekmény a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történt, amelynek fenntartója 2013-ig a főváros volt, továbbá a bűncselekmény elkövetőjét a 2015-ben Bárczy-díjjal tüntette ki a Fővárosi Közgyűlés. Emlékeztetett rá: a közgyűlés a kezdeményezésére 2019-ben visszavonta a díjat.

Korábban írtuk

„Fontos, hogy megértsük, miként fordulhatott elő az, hogy a fenntartó fővárosi önkormányzat és az állami szervek olyan mértékű kudarcot vallottak 2011-2012-ben, hogy a sérelmükre elkövetett bűncselekmény miatt segítséget kérő gyermekeket a közösség cserbenhagyta, hogy éppen a bejelentést tevő pedagógusokat hurcolták meg” – írta a főpolgármester.

Az eseti bizottságnak a többi között értékelnie kell, hogy a fővárosi önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal a bicskei gyermekotthonban történt pedofil visszaélésekről 2011-ben tett bejelentést megfelelően kezelte-e, valamint mindent megtettek-e annak érdekében, hogy a bejelentésben foglaltak kivizsgálása nyomásgyakorlás nélkül, a gyermekek mindenek felett álló érdekeinek megfelelően történjen.

„Az ügy sokkal komolyabb annál, mint hogy az pártpolitikai viták mocsarába süllyedjen. Nem gondolom egyetlen önkormányzati vezetőről vagy hatóságról sem, hogy rosszindulatúan állt volna a gyermekek panaszához” – írta Karácsony Gergely ugyanakkor hozzátette: mégiscsak az történt, hogy az állami és önkormányzati szervek eljárása lehetővé tette, hogy egy pedofil bűnelkövető az üzelmeit még hosszú éveken át folytassa a legkiszolgáltatottabb, állami gondozásban levő gyermekek sérelmére.

Wintermantel Zsolt módosító javaslatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a bicskei gyermekotthon pedofíliáért jogerősen elítélt igazgatóját 1990 szeptemberében nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés akkori oktatási bizottsága, és a kinevezést öt alkalommal hosszabbították meg. Erre figyelemmel javasolta, hogy ne csupán a 2011-ben tett bejelentés, illetve a díj adományozásának körülményeit, hanem a teljes ezt megelőző időszakot vizsgálja a bizottság, amikor az elítélt férfi vezette a gyermekotthont.

Az öttagú bizottság elnöke Kiss László (DK) óbudai polgármester, tagjai: Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP), Soproni Tamás (Momentum) terézvárosi polgármester és Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi polgármester.

Wintermantel Zsolt a vitában közölte, frakciója támogatja és megszavazza a bizottság felállítását, maga pedig részt is vesz annak munkájában, mert a gyerekek és a gyermekvédelem „mindennél fontosabb”. Ugyanakkor beszélt arról is, szerinte az őszinteség hiányzott a javaslatból, és úgy tűnik, hogy Karácsony Gergely politikai hasznot akar húzni ebből az ügyből. Szerinte a főpolgármester nem akart érdemi vizsgálatot, hiszen már kimondta a saját politikai ítéletét.

Elmondta, amikor szembesült vele, hogy megszavazta a kitüntetést, „végtelen szomorúság” fogta el és azon gondolkodott, hogyan járhatott volna el körültekintőbben. Kiemelte: meg akarja tudni és érteni, hogyan történhetett meg nemcsak a kitüntetés odaítélése, hanem az is, „hogyan vezethetett egy ilyen intézményt hosszú éveken keresztül egy ilyen aljas bűnöző”.

Kiss László arról beszélt, „fájóan hiányzik” a bocsánatkérés, amely még nem hangzott el az akkori városvezetéstől. Úgy vélte, „elképesztő”, hogy az érintettek nem érzik a morális felelősségüket. Hozzátette: nemcsak illő, de helyénvaló dolog is megkövetni az áldozatokat, „mert vezettük és vezetjük ezt a várost” és fontos arról is beszélni, hogyan kerülhetők el az ehhez hasonló esetek.

Dódity Gabriella kijelentette: a baloldali képviselőknek azért is bocsánatot kell kérniük, amiért párttársaik az Országgyűlésben nem szavazták meg a többi között a gyermekpornográfia elkövetőivel szembeni súlyosabb szankciókat.

Karácsony Gergely zárszavában arról beszélt, eljött a politikai felelősség tisztázásának ideje. Bocsánatot kért az áldozatoktól és a szociális munkásoktól, akiket annak idején nem hallgatott meg az önkormányzat.

Az ezer más ügy mellett egy belpolitikai botrány kellett ahhoz, hogy mi is utána nézzünk, mi vezetett idáig – jegyezte meg. Kiemelte, lehet, hogy hamarabb el kellett volna végezni ezt a feladatot. Elnézést kért azért is, amiért a közgyűlés tagjaként „az indokoltnál jobban bízott” az akkori városvezetésben, hogy nem tesznek olyan személyi javaslatot a Bárczy-díj kapcsán, ami miatt a képviselőknek kutakodniuk kellett volna. „De ne keverjük össze a félrevezetett közgyűlési tagok felelősségét azokkal, akik az előterjesztést tették” – jegyezte meg.