A Görögkatolikus Metropólia tízmillió forintot gyűjtött össze egy ősi keresztény szír település, Al-Dmeine al-Sarqije megsegítésére. Kocsis Fülöp érsek-metropolita személyesen vitte el Szíriába az adományt, amelynek nagy részét a falu lerombolt templomának rendbehozatalára fogják fordítani.

Fotó: MTI, archív

– Miért ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen vigye el az adományokat?

– Kereszténységünkben a személyesség alapvető elem, Krisztus megváltása is mindenkit személyesen érint. Keleti egyházvezetőkkel való beszélgetéseim megerősítettek abban, hogy a keresz­tény­üldözés és a háborúk miatt szenvedő testvéreinknek a személyes kapcsolattartásra, a segítség személyes átadására van leginkább szükségük. Az utazás előtt is így gondoltam, de az út során még inkább megbizonyosodtam erről. Az egyházi vezetők és a falubeliek is mind azt mondták, hogy ez a legtöbb, amit adhatunk. Az, hogy személyesen ott vagyunk, és tanúságot teszünk arról, hogy nem feledkeztünk meg róluk.


– Milyen további segítségre van a leginkább szüksége az ottani keresztényeknek?

– Főleg egészségügyi ellátásra, gyógyszerekre, kötszerekre. E téren a magyar kormány jelentős segítséget nyújt. A közel-keleti egyházi vezetők nagyra értékelik a magyar kormány közel-keleti keresztényeknek nyújtott támogatásait, amelyekből Szíriában, Irakban és Libanonban iskolákat, kórházakat létesítettek. A falubeliek tőlünk tanszereket, illetve járművet kértek, amivel a gyerekek iskolába mehetnének. Szíriában nincs tömegközlekedés, és így nagyon nehéz a diákoknak eljutni az iskolába. Áramfejlesztő gépeket is kértek, ezért vittünk napelemeket is, hátha azzal tudjuk enyhíteni az áramszolgáltatás hiányosságait. Mint mondtam, a személyes kapcsolattartás a legnagyobb segítség. Azzal, hogy nem félünk odamenni, nekik is bátorítást adunk. A nyugati döntéshozóknak azt kellene megérteniük, hogy a keresztények nem akarják elhagyni a hazájukat, ott akarnak élni. Ezért abban kellene őket segíteni, hogy otthon tudjanak maradni, hogy ne induljanak útnak, mert akkor nemcsak a vagyonukat, de az identitásukat, a vallásukat is elveszítik. Nem azzal teszünk jót, ha tárt karokkal fogadjuk őket Európában, hanem ha mindent megteszünk azért, hogy ott maradhassanak, illetve hogy hazájukba visszatérhessenek.


– Mi volt a legmegdöbbentőbb élménye?

– Megrázó volt, amikor az egyik család arról mesélt, hogy öt évvel ezelőtt két gyermeküket elrabolta az Iszlám Állam. A terroristák váltságdíjat követeltek, hogy életjelet adjanak róluk. A család ki is fizetett 15 ezer dollárt, de nem történt semmi. Ők még mindig bíznak abban, hogy a fiúk életben vannak, holott erre szinte semmi esély nincs. Továbbá beszélgettem egy fiatal családapával, aki hazatért Kanadából, mert nem tudott a hazájától távol élni. Pedig a családja már lakást és munkát is kapott az észak-amerikai országban, a gyerekek pedig beiratkoztak az iskolába. Ennek ellenére négy hónapnál tovább nem bírták, és visszajöttek a teljes bizonytalanságba. Úgy érzi, a keresztények megmaradása érdekében fontos, hogy ne menjenek el, hanem vállalják a szenvedést, mert ha elmennek, a kereszténység eltűnik Jézus szülőföldjéről.


– Hogyan élik meg a hitüket a szír keresztények?

– Nagyon erős a hitük. Az üldözés ellenére tudatosan vállalják a Krisztushoz tartozást. Aki meg van keresztelve, mind templomba jár. A legapróbb gyűlölet vagy bosszú sem él bennük. Ezt annak tulajdonítom, hogy a kereszténység, az ellenség és a felebarát szeretete mélyen átjárja gondolkodásukat. Akiknek el kellett hagyniuk az otthonaikat, azokban szomorúság van, de akikkel otthonukban találkoztam, azok az egyszerű életet, a szegénységet is sokkal könnyebben fogadják el. Ugyanaz történik, mint az őskeresztények idejében a keresztényüldözés során. Hiába gyilkolták őket, a keresztények szaporodtak. Az iraki atyák mesélték, hogy Irakban a lepusztult plébániákon óriási hitélet zajlik. A muszlimok közül hetente többen is áttérnek a kereszténységre. Látják, hogy mit kínál az iszlám és mit a kereszténység.


– Milyen egyházi méltóságokkal találkozott, és mi volt a beszélgetések fő témája?

– Találkoztam többek között a szír ortodox pátriárkával, a szír ortodox püspökkel, a homszi görögkatolikus melkita érsekkel, a görögkatolikus pátriárkával, a szír katolikus pátriárkával és az aleppói püspökkel. Elmondták, az iraki és szíriai háború legnagyobb mértékben az ott élő keresztényeket sújtja, akikről az egész világ megfeledkezni látszik. A nyugati vezetők, az ENSZ és egyéb szervezetek az üldözött keresztényekkel nem, csak a menekülttáborok lakóival foglalkoznak, akiknek több mint kilencven százaléka muszlim, akik között a keresztények amúgy nincsenek biztonságban. A keresztények nem mernek a nemzetközi humanitárius szervezetek által fenntartott menekülttáborokba sem elmenni, mert ott a saria törvényei uralkodnak. III. Ignác József szír katolikus pátriárka bírálta Európa vezetőit migrációs politikájuk miatt. Amíg a muzulmánokat tárt karokkal várják meggondolatlan ígéreteikkel, addig az otthonukba visszatérni kívánó, elsősorban Libanonban tartózkodó keresztény menekültekről megfeledkeznek. Szerinte a nyugat-európai katolikus egyházi vezetők is teljes mellszélességgel a muzulmán migránsok mellett állnak.


– Mi az oka annak, hogy a nyugati vezetők megértőbbek az iszlám iránt és elutasítóbbak a kereszténységgel szemben?

– Sokáig azt hittem, hogy ez csak a tudatlanságuk miatt van. Nem értem, hogyan lehetnek ilyen fontos kérdésben tájékozatlanok. Aligha fogadható el ez a magatartás. A kereszténység ma nem vonzó, és a keresztény értékek mellett nem divat kiállni. Mivel a muszlim bevándorlók nagy tömegben érkeznek, saját érdekük, hogy jó kapcsolatokat alakítsanak ki a nagyon erős muszlim szervezetekkel.


– Egyetértenek a szíriai keresztény vallási vezetők azzal, ahogy Magyarország a migránshelyzetet kezeli?

– Nem mondhatom, hogy ebben mindegyikük tájékozott, de aki hallott a magyarországi helyzetről, az egyetértését fejezte ki. A szír katolikus pátriárka azt mondta, teljes mértékben egyetért a magyar kerítéssel, mert egy országnak meg kell védenie határait a papírok nélkül érkező és követelőző muszlim tömegektől. Hozzátette, hogy senkinek nincs joga követelőzni, és a Libanonba menekülő keresztények soha nem követeltek még semmit


– Személyes tapasztalatai után változott-e a bevándorlásról alkotott véleménye?

– Korábban is úgy véltem, hogy a migránskérdés gócpontja nem Európában, hanem azokban az országokban van, ahonnan ezek a szerencsétlen sorsú emberek elindulnak. A segítséget nem az országhatárnál vagy a nyugat-európai országokban kell megszervezni, hanem ott, ahonnan eljönnek. Ez nem mentesít azon kötelezettségünk alól, hogy az éhező, úton lévő embereken segítsünk, de nekünk, keresztényeknek az a fő kötelességünk, hogy megállítsuk és visszafordítsuk ezt a kaotikus folyamatot.


– Lát esélyt a keresztények és a muszlimok közötti békés együttélésre?

– A saját szememmel láttam erre példát. Isztambulban találkoztam békés muszlimokkal, akik az asztalukhoz ültettek, meghívtak vacsorázni. Elmondták, hogy Szíriában a keresztények és a muszlimok évszázadokig békében éltek egymás mellett. Jó tapasztalatokat szereztem az iszlám hívők körében is.


– Hogyan látja Európa és benne az európai kereszténység jövőjét?

– Nincs okunk derűlátásra. A keresztény hit egyre értéktelenebbnek tűnik, az egyház kiállása pedig egyre gyengébb. Európa egy fékevesztett járműben száguld a veszte felé. Emberi tekintetben nem sok jövője van. Viszont ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Abban hiszek, hogy Isten nem mond le sem Európáról, sem rólunk, európai keresztényekről. Megsegít bennünket, és történik valami fordulat, amikor az európai jövőről és benne a keresztény jövőről nyíltan tudunk majd beszélni.


– Mit tehet az európai keresztény a közel-keleti üldözött keresztényekért?

– Először is mindenkinek a saját hitében kell megerősödnie. Erőt kell merítenünk a szenvedő testvéreink hitéből, és akkor rá fogunk jönni arra, hogy mi a további feladatunk. A hitünk elgyengülése vákuumként vonzza ide az iszlámot. Ahogy Henri Boulad atya megfogalmazta, lelki vákuum keletkezett Európában azzal, hogy eldobta a kereszténységet. Az emberi vágyakozás azonban megtalálja a spiritualitást, és ne adja isten, hogy ebben a folyamatban Európa is muszlimmá legyen. Az a feladatunk, hogy Európát újra kereszténnyé tegyük, és ezt legelőbb magunkkal kell kezdeni.

Lass Gábor