A nyugat-európai vezetés lassan kezdi tudomásul venni, hogy amit a migrációval kapcsolatban elképzeltek, az egészen másképp alakult. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a határvédelem, ugyanakkor Brüsszel továbbra is erőlteti a kvótákat. Az előttünk álló migrációs hullámokról és Európa jövőjéről Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata



– Úgy tűnik, kiapadhatatlanok a migrációs hullám tartalékai. A klímakutatásokból kiinduló vizsgálatok szerint csak Afrikából tízmilliók indulhatnak útnak az éghajlatváltozás miatt. Reális veszély, hogy ez a hatalmas embertömeg előbb-utóbb Európa déli határainál követel majd bebocsátást?

– Afrikában évszázadokon keresztül a lakosság száma nagyjából változatlan volt. Egészen az 1960-as, 70-es évekig minden családban született hat-nyolc gyerek, közülük rendre ketten-hárman élték meg a felnőttkort. Ma viszont az egészségügyi reformoknak köszönhetően jelentősen csökkent a gyermekhalandóság, ami túlnépesedéshez vezetett. Ráadásul, amit eddig senki nem mert kimondani, számos afrikai ország elitjének alapvető célja a migráció ösztönzése, mivel így könnyűszerrel meg tudnak szabadulni azoktól a radikalizálható fiataloktól, akik adott esetben a hatalmukat veszélyeztethetik. Emiatt bármikor óriási tömegben indulhatnak meg Afrikából az emberek. A migránsok négy helyre szeretnének menni: Ausztráliába, amely nagyon szigorú szabályokkal korlátozza a migrációt, az Egyesült Államokba, ahol Obama elnöksége alatt százezres, Trump regnálása óta pedig ötvenezres kvóta van érvényben. A Közel-Keletre, ám ennek gazdag államai nem fogadnak be migránsokat, marad tehát Európa, amely jószerivel védtelen.

– Mindeközben a Közel-Keleten, elsősorban Szíriában nem látni a háború végét, ahogy Afganisztánban sem sikerült megteremteni a stabilitást…

– A szíriai háború már hetedik éve tart, és csakugyan nem látni a végét. Ebben a konfliktusban ugyanis nem az fog győzni, aki a jobb, hanem alapvetően egy orosz–amerikai megállapodás kérdése. Amikor elkezdődött a konfliktus, Condoleezza Rice akkori külügyminiszter azt írta, hogy gyors lefolyású, mindössze néhány napos harcokra számítanak. Ehhez képest azóta is tart a háború, amelyben minden félnek más az érdeke. Afganisztánban sem látszik a békétlenkedés vége, jelenleg mintegy húsz-huszonhét háború folyik világszerte, ezek közül talán az afganisztáni konfliktus a legkilátástalanabb. Az országban eddig bármilyen vezetés volt, az, hasonlóan az ukrán elithez, csalt, lopott és hazudott. A központi kormány addig maradhat fenn, amíg a nyugati csapatok az országban állomásoznak, és garantálják a létét.

– Eközben Nyugat-Európában még mindig csak tessék-lássék foglalkoznak a határvédelemmel, miközben a fősodratú média továbbra is a befogadást szorgalmazza.

– Európa egyre inkább próbál védekezni. Az új osztrák, a létrejövő olasz kormány várható összetétele is azt mutatja, hogy változás lesz. Tehát Európa vált, nagyon lassan, ellentmondásosan és megkésve, de mégiscsak elmondhatjuk, hogy alakul az új irányvonal. Részben azért, mert a nyugat-európai országok vezetői is felismerték, hogy gazdasági értelemben aligha számíthatnak az újonnan betelepítettekre. Egy német kormánydokumentum szerint az ország gazdaságának működéséhez évi háromszázezer fős pótlólagos munkaerőre lenne szükség, ám erre a migránsok alkalmatlanok. A bevándorlók 50 százaléka lesz csak hajlandó dolgozni, mintegy ötéves integráció után. Zömmel most kezdenek erre ráébredni az európai kormányok, és kezdik a feltorlódott migránsokat a területükről kiutasítani. A választásokat megnyerő olasz pártok közölték, hogy kitoloncolják a náluk rekedt 600 ezer gazdasági migránst. Erre én azt mondom, hogy ha közülük négyszázezret ki tudnak toloncolni, már sikeresnek mondhatják magukat, ugyanis a többiek el fognak tűnni a fekete- és szürkegazdaságban. Németországban a minap volt egy jelentős politikai vita a migrációról. Az eredmény: tömegével akarják eltávolítani a gazdasági migránsokat, ahol a háború véget ért, oda visszaküldenék a menekülteket is.

– De lehet egyszerre nyitott társadalomról szónokolni, suba alatt pedig határvédelmet szervezni?

– Ebben a helyzetben nem tehet mást Európa, mint hogy védekezik. Egyértelmű, hogy nem lehet egyszerre szeretkezni és szűznek maradni. A schengeni határok védelme ma egy rendkívül egyszerű politikai döntés. Ha meg tudja lépni Európa, akkor a létét stabilizálja. Ha nem tudja megtenni, akkor saját maga dugja hurokba a fejét. Meg kell tenni, és én személy szerint elhiszem, hogy Afrikában áldatlan állapotok uralkodnak, de nem lehet Európa, főleg nem Közép-Európa feladata, hogy az érkező tízmilliókat betelepítse, már csak azért sem, mert ezzel olyan mértékben gyengítené meg magát, hogy még az esélyét is elveszítené annak, hogy a három globális játékos, azaz Oroszország, Kína és az Egyesült Államok mellé negyedikként felzárkózzon. Vannak persze biztató példák is, amint az olasz haditengerészet hajói elkezdték komolyan venni a tengeri határok őrzését, máris csökkent az illegális bevándorlók száma.

– Mit okozhat, hogy az ENSZ kiáll a migráció mellett?

– Nem árt megjegyezni, hogy az ENSZ százkilencvenhárom állam közössége, döntő részük kibocsátó ország, nekik érdekük, hogy népességfeleslegük ily módon távozzon. Azt sem árt megjegyezni, hogy az ENSZ élén az a portugál diplomata áll, aki korábban migránskérdésekkel foglalkozott, azelőtt pedig baloldali külügyminiszter volt: ilyen a világképe. Ezt aligha tudja ráerőltetni minden tagállamra, de elég komoly problémákat fog még okozni azoknak az európai országoknak, amelyek nem akarnak migránsokat befogadni. A közgyűlés hozott most döntést, ezek viszont csak javaslatok, amelyeket nem kötelező végrehajtani, és egyelőre ezek a javaslatok nem kerülnek a Biztonsági Tanács elé sem. A jövőre nézve pedig az sem zárható ki, hogy Európai Unió egységesen képviseljen ettől eltérő álláspontot. Az EU mai vezetői – és itt szeretném hangsúlyozni, hogy jövőre választások lesznek, például Juncker sem indul már újra – abból indulnak ki, hogy a migráció jó, pótolja a fogyó népességet, a fogyó munkaerőt, ezért támogatták. Viszont ma már napnál világosabb, hogy párhuzamos társadalmak alakultak ki. Merkel azt mondta a CSU kongresszusán, hogy Németország tizenhat tartományából tizenötben vannak no-go zónák, Svédországban két évvel ezelőtt 30-32, tavaly 50-52, idén már több mint 60 ilyen városrész van. A nyugat-európai vezetés lassan kezdi tudomásul venni, hogy amit a migrációval kapcsolatban elképzeltek, egészen máshogy alakult. A német közszolgálati televízióban már a CSU alelnöke is úgy nyilatkozott, hogy aki gazdasági migráns, azt ki kell toloncolni. Ha ő ezt két évvel ezelőtt találta volna mondani, másnapra kirúgják. Ma már nyilvánvaló, hogy Németország és Európa első számú biztonságpolitikai dilemmája lett a migráció.

– Ennek tükrében csillapodhat az össztűz, ami a határok védelme és a kvóták elutasítása miatt Magyarországra és a szomszédjaira irányul?

– Magyarország elsőként mondta ki, hogy lezárjuk az ország határait. Felépült a kerítés, amiért óriási kritikát kapott az ország, dacára annak, hogy ötödikként épült nálunk határzár. Magyarország kezdetben egyedül volt, majd mellénk álltak a visegrádi országok, Ausztria, most pedig minden arra utal, hogy Olaszország is így tesz majd, sőt a német politikában is észrevehető a hangsúlyeltolódás. Ettől függetlenül a kvóták erőltetésére továbbra is számítani kell, most már azért, mert a nyugati országok szabadulnának a feleslegtől. A legnagyobb kérdés jelenleg az, kik lesznek az EU leginkább meghatározó vezetői jövőre? Ki fog Juncker helyére lépni, ki lesz az első számú vezető Brüsszelben? Akár úgy is feltehetjük a kérdést az erőviszonyok ismeretében, hogy lesz-e olyan német politikus, aki az EU élére állna, illetve hogy Angela Merkel lesz-e az? Ugyanakkor meggyőződésem, hogy bárki ragadja is meg a kormányrudat Brüsszelben, az nem lesz annyira elfogult a migrációval kapcsolatban, mint a mostani vezetés.

Kovács Dániel