Fotó: MTI/Purger Tamás
Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora (b1), Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese (b2) és Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora (b3), miután aláírták a Európa-tanulmányok Hálózat megalapításáról szóló nyilatkozatot a Károli Gáspár Református Egyetem hivatalában 2024. március 1-jén.
Hirdetés

Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora az aláírást megelőzően emlékeztetett arra, hogy az utóbbi években sok vita volt az Európai Unió jövőjéről. Az európai integráció számos kihívás előtt áll, mondta, amelyekre választ kell adni. Ebben az egyetemeknek, a professzoroknak éppúgy, mint a hallgatóknak, véleményt kell nyilvánítaniuk – közölte.

Hozzátette: számos olyan kérdés van, mint a tagállamok és az unió viszonya, valamint intézményi, működési hatásköri témák, amelyekre a most megalapított hálózat közösen fog válaszokat keresni. Ennek érdekében konferenciákat szerveznek és műhelymunkába is kezd a három egyetem.

Gellén Klára, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese kifejtette: különösen fontos a magas szakmai diszkurzus elindítása, ami lehetőséget ad a hallgatóknak, kutatóknak az eszme- és véleménycserére.

A rektorhelyettes elmondta, hogy 12 szakmai műhelyt hoztak létre, amelyek a három egyetem koordinációjában fognak működni. Ezek közül a Szegedi Tudományegyetem öt területen vállalja a koordinációt, olyan témákban, mint a demográfia és családvédelem, a versenyképesség, a gazdasági kormányzás és a monetáris, kereskedelmi, valamint agrárpolitika.

Korábban írtuk

Az eredményes működés érdekében létrehozták az európai értékek elemző központját, tette hozzá, amelynek egyik fontos feladata lesz, hogy lehetőséget teremtsen a hálózatban dolgozóknak a találkozásra egy-egy konferencia keretében. A nyitókonferenciát november 14-15-én tartják Szegeden – jelentette be.

Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora elmondta, hogy a magyar közigazgatási szakemberképzés bázisintézményeként kiemelt feladatuk olyan szakemberek képzése is, akik majd az Európai Unióban, annak adminisztrációjában is megállják a helyüket.

Emellett részt vesznek abban a munkában is, amelynek eredményeképpen Magyarország méltón képviseltetheti magát az Európai Unió tagállamai között – mondta.

Rámutatott arra, hogy ennek a munkának fontos eleme lesz a most megalapított Európa-tanulmányok Hálózat is. Itt szakembereik, kutatóik módszertani kérdésekben, a köz javát szolgáló tudásbázis létrehozásán dolgoznak – fogalmazott a rektor.