Az európaiak többsége szerint a jövő generációi rosszabbul fognak élni, mint a mostaniak – derült ki többek között a Századvég Alapítványnak az Európai Unió összes országát érintő felméréséből. Orbán Balázzsal, az Alapítvány kutatási igazgatójával, a Migrációkutató Intézet vezetőjével a kutatás meglepő részleteiről, valamint az USA tradícióktól eltérő külpolitikájáról is beszélgettünk.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A Project 28-nak nevezett vizsgálat keretében másfél hónap alatt összesen 28 ezer embert kérdeztek meg. Milyen témákban kutattak?

– A felmérést 2016 után immár másodszor tudtuk elvégezni. Hiánypótló munkáról van szó, ilyen összeurópai szintű kutatásokat eddig nem nagyon készítettek. A hasonló adatfelvételek ugyanis vagy nem minden országban készülnek el, vagy nem reagálnak az aktualitásokra, hanem csak sztenderd kérdésekkel dolgoznak. Hat fő területre összpontosítottunk. Vizsgáltuk az általános konjunktúraérzetet, az Európai Unió megítélését, a külpolitika és a globalizáció kérdéskörét, a migrációt, a terrorizmust és az intézményekbe vetett bizalmat.


– Milyen főbb megállapításokra jutottak?

– Távolabbról nézve az eredményeket, az európaiak inkább pesszimisták, mintsem optimisták. A polgárok 60 százaléka szerint inkább rossz irányba, 31 százaléka szerint inkább jó irányba mennek a dolgok a saját hazájukban. Az pedig döbbenetes – noha más nemzetközi kutatások is hasonló eredményt hoztak –, hogy az európaiak többsége úgy látja, a jövő generációi rosszabbul fognak élni, mint a mostaniak, s ezzel szemben csupán 15 százalék optimista. Az Európai Unió országai között ugyanakkor egy kelet–nyugat törésvonal is megfigyelhető: a nyugat-európai országok polgárai sokkal pesszimistábbak, mint a keletiek. A balti államok és Magyarország, Lengyelország, illetve Románia mellett csak Málta tud megjelenni a legoptimistábbak között. Ezek nagyon komoly figyelmeztető jelek…


– Ezek után már igazán izgalmas lehet, hogy vajon miként ítéli meg egy európai átlagember az Európai Uniót…

– A kutatási eredményekből egyértelműen látszik, hogy az európaiak többsége alapvetően nem elégedett az unió összteljesítményével. Az Európai Uniót csupán a megkérdezettek elenyésző kisebbsége tartja a legfontosabb globális szereplőnek, 41 százaléka számol gyengülő, s csak 22 százaléka erősödő európai gazdasággal, illetve a döntő többség gyengének látja az unió migrációs politikáját és a terrorizmus ellen végzett tevékenységét is. Ennek ellenére – két országot, a kilépő Egyesült Királyságot és Csehországot leszámítva – minden európai uniós tagállam bent maradna jelenleg az unióban, amennyiben népszavazást tartanának a kérdésben, és többségben vannak azok, akik az Európai Unió fennmaradásával számolnak 10 éves időtávban.


– Mi következik ebből?

– Röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy az átlagpolgár szerint az Európai Unió nem teljesít jól, nem erősödik, de a megoldás nem az, hogy ki kell onnan lépni, hanem hogy meg kell erősíteni a nemzetállamok szerepét. Többféleképpen is megkérdezve, azt lehet mondani ugyanis, hogy az európai polgárok fontos szerepet szánnak a nemzetállamoknak az unió előtt álló kihívások megoldásában. Ökölszabályként azt lehet felállítani, hogy az uniós polgárok egyharmada föderalista szemléletű, kétharmaduk szerint pedig továbbra is a nemzetállamoknak kell dominálniuk az Európai Unióban. Nemrégiben egy előadásra készülve felmentem az EU hivatalos honlapjára, s meglepve tapasztaltam, hogy az unió a saját maga történetét úgy írja le, hogy az elmúlt évtizedek töretlen fejlődéstörténete után most éppen „kihívásokkal teli évtizedet” él át. Válaszút elé érkezett a közösség, hogy ezekre a kihívásokra a nemzetállamok közötti erősebb együttműködéssel vagy a nemzetek feletti szint megerősítésével kíván-e válaszolni. A választ illetően pedig az európai elit és a polgárok többségének a véleménye eltér egymástól – s ezt nem csak a mi kutatásunk mondja.


– Vizsgálták a migráció kérdéskörét is. Továbbra is az illegális bevándorlás az egyik legjelentősebb probléma az európaiak szemében?

– Nincs kétség efelől, 81 százalék szerint fontos probléma. Szembetűnő változás azonban, hogy míg 2016-ban a megkérdezettek többsége úgy látta, az Európába érkező migránsok döntő része azért jön ide, mert nincs biztonságban anyaországában, 2017-re ez megfordult, a válaszadók 53 százaléka szerint a bevándorlók inkább gazdasági céllal érkeznek. Ez az eredmény egyébként összecseng az Európai Unió által készített, úgynevezett Eurobarometer-kutatásokkal is.


– Vagyis?

– Az Európai Unióban 2008-tól, vagyis a gazdasági válság kezdetétől a gazdaság állapotát, a munkanélküliséget és a tagállamok fizetőképességét tartották az EU előtt álló legnagyobb kihívásnak. Tartott mindez 2014-ig, amikor a bevándorlás és a terrorizmus kérdésköre lett a legfontosabb megoldandó feladat. Több kutatás alapján látszik, hogy a többség szerint a bevándorlás már nem pozitív ügy, s Európában egyértelműen többségben vannak már azok, akik szerint a bevándorlás megváltoztatja az európai kultúrát, közbiztonsági gondokat okoz, növeli a terrorveszélyt. Egyetlen területen bizonytalanok a válaszadók. Arra a kérdésre, hogy vajon elveszik-e a munkát előlük a bevándorlók, nem tudtak egyértelmű választ adni. Ez nyilván azzal függ össze, hogy a most érkező bevándorló közösségek csak bizonyos, képzettséget nem igénylő munkaerőpiaci szegmensekben, s csupán a legalsóbb társadalmi csoportokban élők számára jelentenek – legalább elvi – konkurenciát.


– A kutatás során az Európai Uniót erősen megosztó kvóta ügyében is tettek fel kérdéseket. Milyen a kvótarendszer megítélése az európaiak szemében?

– Éles a választóvonal Európában a régi és az új tagállamok között ebben a kérdésben. Míg az újonnan csatlakozott országokban átlagosan 70 százalék ellenzi a kvótarendszert, addig egyes nyugati országokban nagyjából éppen ennyien támogatják. Mind a frontországok – Olaszország, Görögország –, mind pedig a fogadóországok – Németország, Svédország – körében nagyon népszerű a kvóta. Ebből érthető, hogy a nyugat-európai politikai elit miért ereszti el ezt a kérdést olyan nehezen. A V4-es országok tehát kemény fába vágták a fejszéjüket… Igazi nyugati populista javaslat: egy valós problémára reflektál, népszerű, ugyanakkor valódi megoldást nem jelent, csupán további problémát okoz. De akárcsak a kvótarendszer, a kerítésépítés is erősen megosztó téma Európában. Az erősebb határvédelemnek rendkívül meggyőző a támogatottsága, a saját ország általi kerítésépítés mellett ugyanakkor csak hazánkban és Bulgáriában állnak ki elsöprő többséggel – ugyebár mindkét országban működik már ilyen határvédelmi rendszer…


– Ehhez kapcsolódik, hogy nemrég került nyilvánosságra Európa biztonsági térképe, ami azt mutatja, hogy az egyes országok mennyire számítanak terrorveszélyes övezetnek. Ezen a térképen Közép-Európa halvány színekkel van jelölve. De mit gondol egy átlag európai a terrorizmusról?

– Általánosságban komoly a terrortámogatásoktól való félelem az egész kontinensen. Az is látszik ugyanakkor, hogy a párizsihoz, brüsszelihez vagy berlinihez hasonló terrortámadás bekövetkeztétől azokban az országokban tartanak leginkább, amit mi is és a szakszolgálatok is kézenfekvőnek gondolnak: Németország, Belgium, Franciaország, Svédország. Ezzel összefüggésben komoly kihívásként tekintenek a muszlim populáció növekvő arányára és az Iszlám Államra.


– …ahogy az Egyesült Államokban is. Térjünk rá egy kicsit az amerikai kontinensre! Donald Trump megválasztása óta mintha megváltoztak volna az amerikai külpolitika prioritásai. „Nem új, hanem újjászülető Amerikát látunk, melyet értenünk kell”, ezt éppen ön mondta június elején egy, a Századvég Alapítvány által rendezett budapesti konferencián. Mit értett ezen?

– Külpolitikai értelemben és belső dinamikáját tekintve is azt látjuk, hogy Donald Trump megválasztása óta megváltozott az Amerikai Egyesült Államok működési logikája. A magyarázathoz kicsit messzebbre kell visszamennünk, de mindig ugyanaz a külpolitikai kiindulópont: az amerikaiak biztonsága, jóléte és életformájuk védelme. Az elmúlt évtizedekben az amerikai külpolitikában két iskola dominált, amelyek hosszú időn keresztül váltogatták egymást. Az úgynevezett „hamiltonista” irányvonal lényege, hogy az USA-nak egy szabad nemzetközi kereskedelmen alapuló világgazdasági rendszer motorjának kell lennie. A „wilsonisták” szerint ugyanakkor az Egyesült Államok globális dominanciáját emellett elsősorban az emberi jogok, valamint az amerikai életforma terjesztésén keresztül kell biztosítani. Mindkét iskola lényege, hogy a fentiek jók az amerikaiaknak, de sokszor nem direkt módon, hanem több áttételen keresztül. Donald Trump az elemzők szerint egyik iskolát sem követte, hanem visszatért a 19. században divatos „jacksonista” irányvonalhoz. Andrew Jackson az egyik legsikeresebb elnök volt, akit emellett sokan az első populistának is tartanak. Ez az irányzat „befelé figyel”, de nem klasszikus izolacionalista. Azokat a külpolitikai lépéseket támogatja, amelyek direkt módon, áttétel nélkül az amerikai nép érdekeit szolgálják. Vagyis a tavalyi kampányszlogen, az „America first”, nemcsak egy jelmondat, hanem valódi külpolitikai stratégia.


– Mi, magyarok tudunk ebből profitálni?

– Az új irányvonal miatt már most jelentős a konfrontáció az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok között, ami hosszú távon gazdaságilag akár hátrányosan is érintheti Magyarországot. Persze ez pozitív európai válaszlépéseket is kiválthat, a védelmi kiadások növelése például egyértelműen ilyen. A másik oldalról viszont ez kétségtelenül egy lehetőség hazánknak is. Az USA számára a németekkel és az oroszokkal szembeni ellensúlyképzés miatt Közép-Európa felértékelődött. A magyar külpolitikának pedig nem rossz, ha a nagyhatalmak számára „izgalmasak vagyunk” – sokak szerint a probléma éppen az volt az elmúlt időszakban, hogy az USA magára hagyott minket. Ha pedig keményen dolgozunk azon, hogy egyenlő távolságot – vagy éppen közelséget – tudjunk tartani, akkor ki fogjuk tudni használni azokat az előnyöket, amelyek ezekből a lehetőségekből adódhatnak. Tér tehát sok nyílik a külpolitikában, csak okosan kell „benyomulnunk”.

Takó Szabolcs