– Mi excellenciád ars poeticája?

– Már több mint nyolc hónapja dolgozom Magyarországon, ahol otthon érzem magam, nagyon jó személyes kapcsolatokat sikerült rövid idő alatt kialakítanom az államigazgatás szereplőivel, számos kulturális intézménnyel és a magyar emberekkel is. Egy évvel ezelőtt kezdtem magyarul tanulni, sajnálatos módon nem elég intenzíven, de igyekszem. Érdekesnek, melodikusnak találom ezt a szép nyelvet. Diplomáciai munkámat nagyban megkönnyíti, hogy országaink között kiválóak a kapcsolatok, nincs nyitott, vitás kérdés, az együttműködés rendkívül intenzív politikai, gazdasági, kulturális és más területeken egyaránt. Ezt igyekszem én is erősíteni, ennek érdekében igyekszem minél többet tenni derűlátó szemlélettel. Vezérelvem két régi latin mondás: tempus fugit, vagyis az idő múlik, épp ezért carpe diem, azaz ragadd meg a napot! Ennek szellemében tevékenykedem.

– Milyennek látja a Magyarországon élő horvátok helyzetét?

– Nagyon aktív horvát közösségek élnek Baranyában és Nyugat-Magyarországon. Élő kapcsolatot ápolunk velük, országaink kisebbségi vegyes bizottságának ülésein egyaránt szó esik a horvátországi magyarokat és a magyarországi horvátokat érintő kérdésekről. A magyarországi horvátok sokféle projekt, rendezvény keretében őrzik kultúrájukat, nyelvüket, fejlesztik és bővítik iskoláikat Pécsett, Hercegszántón, Budapesten, Kópházán és másutt. Megnyugtató, ahogy a magyar állam viszonyul hozzájuk.

– Miként tekintenek honfitársai a sok évszázados együttélésre, illetve általában a magyarokra?

– Tavaly júliusban egy közvélemény-kutató intézet, a Gallup Balkan Monitor felméréséből kiderült, hogy a horvátok többsége a magyarokat tartja a legrokonszenvesebb szomszédoknak, és úgy érezzük, a szimpátia kölcsönös. Ez a kipróbált barátság, a sötét időszakok teljes hiánya két szomszéd között világviszonylatban is egyedülálló, az pedig teljesen normális, hogy néhány történelmi emléket nem egyformán ítélünk meg. Ez még egy házasságban is előfordul.

– Hosszú idő telt el 1991. június 25., a horvát függetlenség kikiáltása és 2013. július 1., Horvátország európai uniós tagsága között. Mi történt e több mint huszonkét év alatt?

– Horvátország az 1974-es jugoszláv szövetségi alkotmányban szavatolt jog alapján nyilvánította ki függetlenségét, amit meg is kellett védelmeznünk. Ebben nagy segítségünkre volt Magyarország, amit a horvátok sosem fognak elfelejteni. A célként kitűzött euroatlanti integrációt hátráltatta, hogy hazám egyes vidékei sokáig megszállás alatt voltak, és a kommunizmus maradványaitól is meg kellett szabadulnunk. Hosszú időn át nagy erőfeszítéseket tettünk céljaink eléréséért, Magyarország ebben is komoly támogatást nyújtott.

– Nem érezték úgy, hogy Nyugat-Európában nem méltányolják eléggé erőfeszítéseiket, miután 2007-ben olyan országok léphettek be a közösségbe, amelyeket sokan jóval felkészületlenebbeknek tartottak Horvátországnál?

– Mi ezt pragmatikusan fogtuk föl. Akkoriban az Európai Unió afféle biztonsági zónát akart létrehozni egyes volt szovjet tagköztársaságok bekapcsolásával, és e pufferzóna kialakítása volt az oka, hogy Románia és Bulgária annak ellenére felvételt nyert, hogy ezek az országok bizonyos feltételeket még nem teljesítettek maradéktalanul, különösen az igazságszolgáltatás, valamint a korrupció elleni harc területén voltak lemaradásaik. Nekünk eközben nemcsak az országot kellett újjáépíteni és átalakítani, hanem a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt is meg kellett védenünk honvédő háborúnkat és az abban részt vett hőseinket. Emellett Szlovénia is akadályokat gördített csatlakozásunk elé az országaink között fennálló határvita miatt. Mára azonban ezt is sikerült konszolidálni, a szlovén és a horvát parlament megegyezett, hogy mindkét fél feltétel nélkül elfogadja a nemzetközi döntőbíróság eredményét. Reményeink szerint sikerül megoldást találni az egykori Ljubljanska Banka zágrábi leányvállalatában korábban jugoszláv, ma már horvát állampolgárok által elhelyezett és a jogutód Nova Ljubljanska Banka által visszatartott betétek problémájára is, márciusban megállapodtunk Szlovéniával, hogy az ügyet a Nemzetközi Fizetések Bankja védnökségével fogjuk rendezni. Így végül minden akadály elhárult csatlakozásunk elől.

– Annál bonyolultabb helyzetben van keleti szomszédjuk, a szintén Brüsszel felé tekintgető Szerbia. Behegedtek már a sebek?

– Gyógyulnak, de a háború borzalmai még élénken élnek a horvát emberekben. A kiengesztelődést számos probléma lassítja. Szerbia vitatja Horvátország jogát a Dunán található sarengrádi szigetre, emellett még mindig választ várunk Belgrádtól több mint ezer, a háborúban eltűnt horvát civil sorsát illetően. A normális kapcsolatokhoz időre és bölcs, megfontolt politikára van szükség, annyi bizonyos, ez mindkét ország érdeke. A magunk részéről ugyanolyan európai távlatot kívánunk Szerbiának, mint amilyet mi sikeresen megvalósítottunk. Ehhez szomszédainknak rendezniük kell a Koszovó-problematikát, és fel kell számolniuk az emberi jogok terén tapasztalható anomáliákat.

– Milyen célokkal, reményekkel csatlakozik Horvátország az Európai Unióhoz?

– Az Európai Unió az államok és a nemzetek közössége, mely nemes eszmei alapokon: a demokrácián, az emberi jogok tiszteletben tartásán, a biztonságon, a stabilitáson nyugszik, mely bővítési politikája nyomán kontinentális léptékben igyekszik megjelenni a világpolitikában. Mindezen értékeket és célokat hazám is magáénak vallja, ehhez a nagy közös vállalkozáshoz szeretnénk hozzátenni a magunkét. A csatlakozás egyfajta történelmi elégtétel is, Horvátország sok évtized után képletesen értve visszakerül oda, ahová mindig is tartozott: az európai nemzetek közösségébe.

– E közösséget azonban ma komoly ellentétek feszítik, ebben a helyzetben felértékelődik a közép-európai együttműködés jelentősége.

– Az Európai Unió heterogén, július elsejétől huszonnyolc államból álló közösség, a maga nemében különleges vállalkozás. Tagországainak kultúrája, múltja, de jelene is eltér egymástól, ezért másképp látnak bizonyos problémákat. Horvátország csatlakozása új helyzetet jelent a közép- európai térségben, nagyon fontosnak tartjuk a visegrádi folyamatot, és szorosan együtt akarunk működni a V4 országaival, különösen Magyarországgal, hiszen ezeresztendős közös múlt köt össze minket.

– Milyen változásokra, újdonságokra számíthatnak a Horvátországot választó magyar turisták július elseje után?

– A leglátványosabb változás a vámellenőrzés megszűnése. Ezután tízezer euró értékig nyugodtan vihetnek magukkal élelmiszert és minden egyebet, a határátlépéskor csak az okmányokat fogják vizsgálni. Reméljük, két év múlva már a rendőri ellenőrzés is megszűnik, és akkor ugyanolyan simán utazhatnak magyar barátaink a tengerre, mintha a Balatonhoz mennének.

Ágoston Balázs

Dr. Gordan Grlić Radman

Horvátország magyarországi nagykövete, a Duna Bizottság állandó horvát képviselője és titkára

1958-ban született Zágrábban.

Agrárgazdasági mérnökként szerzett diplomát a Zágrábi Egyetemen 1982-ben, ezután Svájcban élt és dolgozott.

1991-ben tért vissza a független Horvátországba, a Zágrábi Egyetem Orvostudományi Szakának üzleti titkáraként tevékenykedett.

1992-ben visszatért Svájcba, hogy létrehozza Horvátország ottani nagykövetségét és konzuli hálózatát Genfben, Zürichben, Bernben, eközben közreműködött a háború elől menekült horvátok megsegítésében.

Később Horvátország szófiai, majd budapesti nagykövetségén dolgozott, ezután a horvát külügyminisztérium államtitkára volt.

1997-ben posztgraduális képzésre iratkozott be a Zágrábi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Karára, 2002-ben végzett, diplomamunkáját Svájc és a semlegesség címmel írta meg. 2007-ben PhD-zett ugyanitt, doktori értekezésének címe: Semlegesség és az új európai biztonsági felépítmény.

A Horvát Atlanti tanács igazgatóságának tagja.

2012 októbere óta Horvátország budapesti nagykövete.

Nős, három gyermek édesapja.