– Gyurcsány Ferenc mindjárt a megállapodás másnapján azt nyilatkozta, meghátráltak a gazdák.

– Több ízben is visszautasítottuk Gyurcsány Ferenc állításait. Szó sem volt semmiféle meghátrálásról. Az efféle hamis vád olyan alattomos dolog, mint a fociban az utánrúgás.

– Aztán jött az első fizetési határidő, március 20. Nem fizetett a kormány.

– Azzal, hogy a kormány nem tartotta be a határidőt, óriási károkat okozott a gazdáknak, sokakat egyenesen a tönk szélére sodort. Hiszen vannak gazdák, akiknek éppen március 21-én járt le a bankok felé a hitelfizetési határidejük. Ha ez így megy tovább, kamatokat kérünk a késedelmesen érkező összegekre, illetve áthárítjuk a gazdákkal szemben alkalmazott banki szankciókat a kormányra. Éppen ezért azt kérem ezúton is a gazdáktól és a Magosz helyi szervezeteitől, hogy tájékoztassák a központot a gondjaikról.

– Sokan elkeseredésükben ismét az utakra vonulnának.

– Azt nem tudjuk megakadályozni, hogy egy-egy dühös termelő kiálljon a gépével az útra. De egyelőre nem ezt tartjuk a megfelelő megoldásnak. Ám ha így folytatódnak a dolgok, a tavaszi munkák végeztével egységesen adunk választ a tárcának és a kormánynak.

– Megvan ehhez az erő?

– Igen. Azt mondták nekem a gazdák: csak egy szavadba kerül és itt vagyunk.

– A kormánypropaganda most azt akarja elhitetni a közvéleménnyel, hogy 200 milliárd forintot követeltek a gazdák, de csak 2 milliárdot sikerült kiharcolniuk…

– Mi sohasem beszéltünk 200 milliárdos követelésről. Nem is az összegekre koncentráltunk, hanem arra, hogy megfelelő körülményeket és feltételeket teremtsünk a gazdák munkájához. Ezek közül számos dolog semmiféle költségvetési forrást sem igényelt. Ilyen volt például a kormányzati hibák és mulasztások helyrehozása, különösen a gabonaintervenció területén. Vagy: megvédtük 650 falugazdász helyét és állását, nagy részüket ugyanis el akarták bocsátani. Hadd tegyem hozzá, eredetileg 1200 falugazdász dolgozott az országban. Sikerült megakadályoznunk azt is, hogy a kombájnokra súlyadót és nagy összegű biztosítást vessenek ki. Ezek az eredmények egyetlen fillért sem vontak el a központi költségvetéstől, a gazdák számára azonban komoly megtakarítást jelenthetnek. Ha forintosítjuk, akkor a kiharcolt megtakarítások körülbelül 50-60 milliárdos összegre rúgnak.

– Valóban betechnikázta volna a titkosszolgálat a tárgyalásokra használt minisztériumi termet?

– Abban állapodtunk meg a kormányzati oldallal, hogy a tárgyalások idején nem nyilatkozunk a részletekről, nincs semmiféle kihangosítás, nem készülnek videofelvételek a tanácskozásról. Ezt a tüntető gazdák betartották. A kormány képviselői viszont nem. Betechnikázás? Nem tudom. De milyen az élet, épp a Népszabadságban láttunk meg egy olyan fotót, amely azt bizonyította, hogy a kormányzati oldal elhelyezett egy úgynevezett webkamerát a teremben. Később azt a gyermeteg magyarázatot adták erre, hogy a személyzet részére tették oda, hadd lássák, mikor fogy el a kávé odabent…

– …és a kávéfőző másodállásban véletlenül épp a Népszabadság tudósítója volt… Mikor lepleződött le végérvényesen a kormány gazdaellenessége?

– A 2005-ös költségvetés tervezetében. Aggódva kerestük benne a magyar mezőgazdaság 30 százalékos nemzeti támogatását. Ott van az, győzködtek bennünket, de mi mégsem találtuk. Kiderült az is, hogy a kormány megint bűnbaknak akarja beállítani a gazdákat, rájuk fogja a költségvetési hibákat, torzulásokat.

– Nem ez az első ilyen eset. Korábban is megtörtént, hogy a szocialista kormány a gazdatársadalommal akart kifizettetni bizonyos hiányokat, illetve rá hárított minden felelősséget…

– Mi ezt egyszer és mindenkorra tisztázni akarjuk. Éppen ezért az volt az egyik fő követelésünk, hogy minden mezőgazdasági év költségeit és kiadásait az adott esztendőben számoljuk el, s igyekezzünk leszorítani az áthúzódó kifizetések mértékét. Normális viszonyok között ez semmiképpen sem lehetne több 20-30 milliárd forintnál. Most viszont 214 milliárd…

– Miből áll ez?

– Tavaly például a folyamatosan hangoztatott 290 milliárd forinttal szemben december 31-ig csupán 154 milliárdot forintot fizettek ki a magyar mezőgazdaság számára. Hatásos propagandafogásként óriási összegek kifizetésére vállal kötelezettséget a kormány, aztán ennek jelentős részét átviszi a következő évre. Ma már ott tartunk, hogy egy teljes évnyi agrárköltségvetést görget maga előtt a kabinet. A kormányzati kommunikáció természetesen ebben az esetben is a gazdákra hárítja a felelősséget, mondván, követelőzünk, fontos közéleti területekről próbáljuk a pénzt elvenni. Mi visszautasítjuk ezeket a rágalmakat. Csak azt kérjük számon, hogy miért nem kapjuk meg a jogszabályban biztosított forintjainkat. Azaz, ha Németh Imre, az FVM vezetője 2005-ben 328 milliárdos mezőgazdasági támogatásról beszél, akkor ezt fizesse is ki, de még ebben az évben.

– Érdekes lenne tudni, hogyan boldogulna Németh Imre, ha csak jövőre kapna fizetést.

– Az összegnél ezért sokkal nagyobb jelentősége van a kifizetési határidők és feltételek betartásának. Elértük például, hogy ha egy gazda valamelyik parcellájának kijelölésével gond adódik, akkor csak az arra vonatkozó összeget tartsák vissza. A többit nem. Azelőtt mindent visszatartottak. Ez a közös blokkokra is vonatkozik, különben egy fél százalékos kijelölési hiba miatt 50-60 gazda pénzét is visszatartanák. Azt is elértük, hogy a gazdák a tárgyévben kapják meg az uniós kifizetéseket. Ez is óriási eredmény, hiszen aki időben hozzájut jogos járandóságához, annak nem kell hiteleket felvennie, jelzálogot jegyeztetnie a házára, a földjére.

– Továbbra is különféle számok keringenek arról, hány gazdának kell törvényszerűen kipusztulnia a termelésből ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság sorsa jobbra forduljon. Ezt mellesleg a történészszakma numerus claususnak nevezi, és sokakban igen rossz emlékeket ébreszt. A Magosz szerint hány gazdát kellene kiirtani?

– Visszautasítjuk azt, hogy megmondják, melyik gazda életképes, melyiknek kell tönkremennie és így tovább. Mindenkiért harcolunk. Ezért követeltük ki az úgynevezett életképességi határok leszállítását, s az elkövetkező években még lejjebb szeretnénk vinni ezeket. A mi feladatunk az, hogy az összes feltétel ismeretében minél több uniós forrást mozgassunk meg annak érdekében, hogy a gazdák minél nagyobb része életben maradjon. A megállapodás egyik kiemelt pontjában le is szögeztük, hogy a gazdánál kell lecsapódnia a jövőben a profit jelentős részének, és nem a kereskedőnél, sem az integrátornál. Éppen ezért igyekeztünk most letenni az alapját annak is, hogy a gabonatározó építési program első számú kedvezményezettje a gazda legyen. Úgy látom, lezárul egy történelmi korszak az életünkben, a végéhez közeledik a rendszerváltás a mezőgazdaságban. A gazdákat megalázó stílus, a lekicsinylés, a gazdákat kijátszó, eszközként felhasználó ármánykodás a múlté, azt nem hozhatja vissza senki sem.

– Pedig a kormány próbált rossz képet festeni a gazdákról: buták, tájékozatlanok…

– A magyar gazda mindent tud. Ötször nagyobb a kitartása, mint az uniós versenytársaké. Ha az uniós gazdáknak kellett volna a jelenlegi magyar közigazgatás, a nagytőke szakadatlan nyomása és az integrátorok mesterkedéseivel szemben dolgozniuk, rég nem léteznének.

– Azzal, hogy a háromhetes tüntetésen megvédték magukat a magyar gazdák, a nemzet történelmében is fordulópontot hoztak. Ezentúl minden magyar kormánynak a gazdákra, a családi gazdaságokra kell helyeznie a hangsúlyt, nem pedig a nagyüzemekre, a multikra, a külföldi befektetőkre…

– Ez így igaz, és ez előtt fejet kellett hajtania a Gyurcsány-kormánynak is, hiszen aláírta a megállapodást. A magyar gazda felemelte a fejét. Sőt, felébredt az egész társadalom! Számomra az egyik legcsodálatosabb élmény az volt, hogy a budapestiek és a gazdák a legőszintébb módon és a legtisztább érzésekkel tudtak kezet nyújtani egymásnak. Nem tudok mást mondani, ezt az egymásra találást, ezt a szövetséget maga az Isten adta a nekünk. Ez fontos üzenet mindannyiunk számára. Ami pedig az MSZP elképzeléseit illeti, először is sikerült a gazdák programját a közgondolkodás középpontjába állítani… Még csak vita szintjén sem lehet felvetni a kérdést ezután arról, hogy a baloldal kiárusíthatja-e az ország termőföldjét. És soha nem lehet vagdalkozni olyasmivel, hogy képtelenek összefogni a magyar gazdák. Példának okáért egy gazdabank létrehozását sem lehet halogatni…

– Ott Budapesten, a Gazdák terén akár megalapíthattak volna egy vidékpártot. A Magosz nem gondolt erre?

– Nem alakulunk párttá. A gazdák összefogását csak úgy erősíthetjük meg a jövőben, ha távol tartjuk magunkat a pártoktól és a pártpolitikától. A programjainkkal kapcsolatosan persze szövetséget alakíthatunk ki egyes pártokkal, de ennek csak egyetlen célja lehet: javítani a gazdák élethelyzetén. Egy svéd barátom azt mondta, akkor válik komoly szervezetté a Magosz, ha lesz egy olyan gazdaújságja, amit félve nyitnak ki a parlamenti képviselők. Törekszünk rá, hogy legyen. Az biztos, hogy a kibontakozó gazdamozgalomnak is nélkülözhetetlen fegyvere a nyilvánosság.

– Van-e remény arra, hogy a nyugati mintákhoz hasonlóan ne csak termeljen a magyar gazdatársadalom, de legyen része a feldolgozóiparban, az élelmiszeriparban, az értékesítésben, sőt a finanszírozásban is?

– Már kész ez a program a fejünkben, jelentős részét felvittük a számítógépeinkre is. Ezt a programot persze nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. De tudjuk, hogy ha sohasem valósul meg, akkor bárhogyan is harcoltunk most, hosszú távon vége a magyar gazdatársadalomnak. A siker legfontosabb feltétele a gazdák közötti összefogás és bizalom.

– A gazdák terén ez pompásan sikerült. Sokak hitét adták vissza. Kiderült, hogy az ostoba szóbeszéddel ellentétben az egészséges tudatú magyar ember képes összefogni. Ezer magyar egyfelé húzott három héten át.

– Igen, ez így van. És kell is, mert azok az új körülmények, amelyek között élünk és dolgozunk, itt az Európai Unióra gondolok, ki is kényszerítik az összefogást.

– Vajon mit szól az unió a magyar gazdák győzelméhez?

– Nagyon sok nagy nyugati lap foglalkozott a tüntetésünkkel, jelezve, hogy értik, mit akarunk, miért harcolunk. Egyébként két sajtótájékoztatót is tartottunk Brüsszelben. Az EU legtisztább válasza az eseményekre az, hogy 370 ezer tonna magyar gabonára biztosítottak nekünk külön exporttámogatást a tüntetés idején.

– Ha a szocialistáknak le kell építeniük a maguk mezőgazdasággal kapcsolatos elképzeléseit, akkor az EU-nak is át kell fogalmaznia a magyar agráriumra vonatkozó terveit… Vagyis a földvásárlási vágyakat, a tőkeerős befektetők magyarországi megjelenését, az olcsó zsellérség, az elárasztható felvevőpiac ábrándját…

– Erre mi is felhívtuk a figyelmet az egyik brüsszeli sajtótájékoztatónkon. Érezhető egy érdekes fordulat, ami még nem teljesedett ki, de körvonalazódik. Ugyebár kapcsolatban vagyunk a velünk együtt csatlakozó országok agrár-érdekképviseleteivel. És egyre jobb kapcsolatba kerülünk a hasonló jellegű nyugati szervezetekkel is. Úgy tűnik, a mi megmozdulásunk lehet a kovásza egy későbbi nagy, uniós érdekképviseleti összefogásnak. És ez az összefogás rábírhatja az EU bürokratáit arra, hogy ne engedjék a nagy nyugati befektetőknek kihelyezni a termelésüket Brazíliába, Argentínába, Oroszországba, Ukrajnába. Ezzel ugyanis megtörik az uniós gazdák erejét, letörik az általuk előállított termékek árait. Nem lehetünk versenyképesek azzal a hajón kikeltett és felnevelt, majd a kikötőbe érve már fel is dolgozott brazil csirkével szemben, amelynek tenyésztése során nem tartják be az állatjóléti intézkedéseket, fütyülnek az állat-egészségügyi szabványokra, ráadásul genetikailag módosított takarmánnyal táplálják őket. Mi tagjai vagyunk az unióban a családi gazdaságokat összefogó szervezetnek, a CPE-nek, mely a kisgazdaságokat segíti. Ez a szervezet segített nekünk abban, hogy Brüsszelben kellőképpen tájékoztathassuk a sajtót. Szerénytelenség nélkül mondhatom, a mi kis csapatunk rendkívüli erőfeszítéseket tett a magyar gazdatársadalomért, sokszor átlépte a saját árnyékát, majdhogynem úgy néz ki, hogy önmagunkat kellett saját hajunknál fogva kirángatni a a mocsárból, amelybe bizonyos politikai csoportok akartak beletaposni, önös érdekből.