A tárcavezető egyebek mellett kitért arra, hogy mennyire meghatározták életét a győri bencés gimnáziumban eltöltött évek: az ott kapott iránymutatások, eszmeiség a mai napig nagyon komoly erőforrást jelent számára.

Hirdetés

„A bencések nélkül nem lennék az, ami vagyok”

– fogalmazott. 

Szijjártó Péter beszélt munkájának nehézségeiről is, amelyben meghatározó volt, hogy az elmúlt húsz évben a világ válságokról válságokra bukdácsolt, a 2008-as pénzügyi majd gazdasági válságtól a migráción, a világjárványon át a háborúig.

A külügyminiszter arra a kérdésre, mit javasol a pályaválasztás előtt álló diákoknak, azt mondta:

„Tanuljanak meg minél több nyelvet, sportoljanak és olyan pályát válasszanak, ahol hosszú távon meg tudják találni önmagukat.”

(forrás)