Házhoz ment a pofonért a Jobbik a bíróságra.📌 Tavaly a Jobbik Magyarországért Mozgalom beperelt, mert még elemzőként…

Gepostet von Farkas Örs am Donnerstag, 22. Oktober 2020
Hirdetés

A szóvivő csütörtökön a Facebook-oldalán emlékeztetett arra: tavaly a Jobbik Magyarországért Mozgalom beperelte, mert még elemzőként azt állította 2019 februárjában, hogy „az országgyűlési választások óta a párt elvesztette a tagságának csaknem felét”. Ahelyett, hogy kiálltak volna a nyilvánosság elé és rámutattak volna arra, hol tévedett – tette hozzá -, a bíróságra mentek. „Függetlenül attól, hogy az általam tett állítás nyilvános információkon alapuló logikus következtetésére épült (mellesleg ez egy elemző dolga)” – írta Farkas Örs.

Farkas Örs közölte: a párt „könnyedén nyert” ellene első fokon. Kiemelte továbbá: már ott jelezte, hogy a Jobbik soha nem tett közzé olyan hiteles adatokat, amelyek cáfolnák az általa elmondottakat.

Úgy fogalmazott: „Az elsőfokú bírósági döntés birtokában a jobbikosok szerteszét kiabálták, hogy mekkora hazugságokat állítok, és mindenféle kamuoldalak cikkeivel alátámasztva próbáltak lejáratni a közvélemény előtt.” A győri másodfok viszont „most helyretette az ügyet” – tudatta. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerint mivel a párt soha nem igazolta az általa elmondottak ellenkezőjét, senki nem tudhatja, hogy mi is a valóság ebben a kérdésben. Hiába kérték, hogy cáfolják meg állítását, még itt sem történt meg – jegyezte meg.

Farkas Örs azt írta: megérti, hogy „nem törik össze magukat, hiszen évek óta küszködnek azért, hogy fenntartsák a látszatot saját képességeiket illetően”. A tagság létszámának pontosságával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra is: „ez az a párt, amelyben arra nem képesek, hogy a bírósági nyilvántartásokban időben átvezessék a változásokat”.

Korábban írtuk

Ha már nem fognak elnézést kérni az elmúlt másfél év pereskedése és „álszent okoskodásuk” miatt, legalább azt megtehetnék, hogy tisztességesen tájékoztatják a közvéleményt a párt állapotáról, „nehogy véletlenül még egyszer könnyes szemmel kelljen futniuk a bíróságra” azért, mert valaki „megsértette a jóhírnévhez való jogukat” – írta bejegyzésében Farkas Örs.