A bíróság halált okozó közveszély okozása miatt ítélte el az 55 éves férfit, és hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától – mondta Bajusz János, a törvényszék sajtótitkára az MTI-nek. Az ítélet tudomásul vételéhez az ügyész és a védelem is három nap gondolkodási időt tartott fenn.

Hirdetés

A törvényszék által közzétett tényállás szerint a vádlott, akinek régóta megromlott a kapcsolata az addig vele együtt élt fiával, a bűncselekmény napján együtt italozott 50 éves unokatestvérével, a későbbi áldozattal. Az apa és a fiú között vita támadt az ingatlan használatáról, a fiú megfenyegette a férfit, hogy megöli őt, ha nem hagyja el a házat. A vádlott ezután a konyhaasztal alatt tartott benzines kannából mintegy két litert szétlocsolt a környezetében, majd egy öngyújtóval meggyújtotta azt.

A párolgó benzingőz begyulladása miatt a helyiségben körülbelül 1000 Celsius fokos lángtenger alakult ki. A vádlottnak és fiának sikerült időben kimenekülnie az épületből, a sértett azonban csak néhány másodperc után jutott ki.

Az áldozat testének 60 százalékán másod- és harmadfokú égési sérülés alakult ki, a lábszárán elszenesedett a bőr. Az égési sokk miatt a férfi másnap hajnalban a kórházban meghalt.

Az épület lakhatatlanná vált, a tűzoltók beavatkozása nélkül a lángok a szomszédos ingatlanokra is átterjedtek volna.

Korábban írtuk