Az elmúlt huszonöt évben csaknem negyedével csökkent az Európai Unió fiatal lakosságának a száma, az összlakosság szempontjából viszont szembetűnő a gyarapodás. Jelenleg közel ötszázmillióan élnek az európai közösségben, az elmúlt harminc évben az őshonos lakosság lassú, de biztos népességfogyása ellenére az unió lélekszáma majdnem tíz százalékkal nőtt. Ez az ellentmondás az egyre aktívabb és nagyobb mennyiségű, az egykori gyarmati világból érkező színes bőrű bevándorlóknak köszönhető. A tavalyi év népességnövekedésének például már hetvenöt százalékát adták az újonnan betelepülők.

A mára már sokadik generációt elérő egykori migránsok beilleszkedési problémáit semmilyen körülmények között nem szabad figyelmen kívül hagyni. Erre figyelmeztetnek az egyre szaporodó, etnikai indíttatású bűnesetek szerte a világban. Az új helyzetekre megoldást kell találni. Európa problémáját viszont a dogmává merevült liberalizmus nem képes megoldani. Az álszent „politikai korrektség” az elmúlt évek eseményeinek tükrében nemhogy megoldás, inkább a beilleszkedni képtelen csoportok agressziójának táptalajává lett. A nyugati, keresztény kultúra mindeközben képtelen felvenni a versenyt az új idők harcosaival.

Kölni kalifátus

Az idegenek koncepciótlan betelepítésének következtében óriási társadalmi torzulások jellemzik a nyugat-európai nagyvárosokat. A még többségi társadalom ellenében elkövetett bűncselekmények száma aggasztóan növekszik. Az erőszakos bűncselekmények nyolcvan százalékában betelepülők az elkövetők, míg az áldozatok szinte minden esetben az őslakosság köréből kerülnek ki. Az utcákon lassan nem hallani hazai szót, az általános iskolák sok helyütt átvették a bevándorlási hivatalok funkcióját, a tanárok a békés együttélésre és a beilleszkedésre tanítják diákjaikat ahelyett, ami valójában a feladatuk lenne. A bevándorlók leszármazottainak egy új, már születésekor hátrányos helyzetű nemzedéke van kialakulóban. A képzetlen, asszimilációra képtelen másodgenerációs migránsok segédmunkássá váló gyermekeié. A javarészt külföldiek lakta városrészekből amint tehetik, eltűnnek a bennszülöttek, újabb és újabb gettókat hozva létre így. A helyzet Németországban a legaggasztóbb. Dortmund egyes városrészeiben a kilencven százalékot is meghaladja a bevándorlók gyermekeinek száma.

Az Albrecht Brinckmann Általános Iskola idei első osztályait megkezdő 130 tanuló közül mindössze hatan német származásúak, a többiek tizennégy más nemzetiséghez tartoznak. Az pedig, hogy akadnak köztük szerbek, franciák, lengyelek vagy horvátok is a sok arab, török és egyéb muszlim vallású diák mellett, legfeljebb nekünk lehet vigasztaló, az ott élő német családoknak aligha.

Kölnben, a keresztény Európa első „kalifátusának” iskoláiban már kétnyelvű, török–német oktatás zajlik. Az pedig egyenesen komédiába illő, amit az egyik kölni oktatási intézmény igazgatója nyilatkozott tavaly, amikor az együttélési problémákról faggatta a Bild című bulvárlap.

– Panaszok legfeljebb a bevándorló családok részéről érkeznek, akik azt kérdezik, hogy a gyerekeiknek miért kell ilyen sok külföldivel egy osztályban lenni. Hiszen azért vannak itt, hogy németül tanuljanak. De már nincs kitől.

Hasonló helyzet alakult ki a berlini Kreuzbergben található Eberhardt Klein Általános Iskolában is, ahol a nyolc évfolyamon már egyetlen német diák sem tanul.

Osztrák szomszédainknál sem sokkal rózsásabb a helyzet. A jelenlegi adatok szerint a lakosság tíz százaléka külföldi útlevéllel él az országban, minden ötödik lakos – összesen 1,4 millió – bevándorló, vagy a bevándorlók leszármazottai.

Ausztria Ausztrália, Kanada és az USA után arány szerint a negyedik legtöbb betelepülővel rendelkező ország. Közülük a legtöbben muszlimok, így néhány éven belül az iszlám válhat a második legnépesebb hitközösséggé Ausztriában, maga mögé utasítva a protestantizmust. Az iszlámhívők száma harminc év alatt csaknem tizenötszörösére emelkedett, Ausztria katolikus és a protestáns vallású lakossága ezzel szemben a vizsgált időszakban több mint egymillió fővel csökkent. A történelmi Délvidéken is új szelek fújnak, új vallások ütik fel fejüket. A Nyugat-Európában vendégmunkát vállaló muzulmánok már Szerbia területén is felépítették vallási őrhelyüket. A szabadkai mecsetet a napokban adták át Európa migránsainak.

Megerőszakolt együttélés

A konzervatív német hetilapban, a Die Weltben nemrég meghökkentő interjú jelent meg a német főváros közbiztonságáról Eberhard Schönberggel. A rendőrség szakszervezetének tartományi vezetője szerint a súlyosan erőszakos bűncselekmények fiatalkorú elkövetőinél a bevándorlók aránya a bűntettek típusától függően 50-80 százalék. Erőszakra való hajlandóságuk és brutalitásuk folyamatosan nő. Schönberg szerint már tíz éve annak, hogy felismerték, a nem német lakosság körében sokkal nagyobb, és egyre nő a hajlandóság az erőszakos cselekedetek iránt.

– Annak ellenére, hogy évek óta figyelmeztetünk ezekre az állapotokra, s jeleztük a lopakodó növekedést a politikának, mindeddig nem született olyan döntés, ami lehetővé tenné, hogy a rendőrség feltartóztassa ezeket a folyamatokat – fogalmazta meg a probléma kiindulópontját.

Schönberg úr számtalan elrettentő esetet sorol fel, kihangsúlyozva, hogy nem egy elkövető ellen akár nyolcvan esetben is folyik eljárás, holott még nem is nagykorú. A rendőrség vezetője szerint azonban lehetetlenség bármit is tenni, ugyanis a politika még nem jutott el odáig, hogy komoly összegeket fordítson a megelőzésre, másrészt egy olyan bűnözői csoport alakult ki, akiknél már semmilyen preventív eszközzel nem lehet elérni, hogy visszatérjenek a társadalmi együttélés normális formáihoz.

Berlin bizonyos kerületei, a Wedding, a Tiergarten, Schöneberg vagy Kreuzberg mára törvényen kívülivé váltak. A rendőrség már nem mer bemerészkedni az új gettók területére, ugyanis az ott élők minden irántuk való tiszteletüket elvesztették, vagy egyáltalán meg sem tanulták.

Rémisztő tendenciák

Nagy-Britannia fővárosát több mint negyven százalékban új betelepülők lakják, akik fittyet hánynak a törvényekre, igaz, meg is tehetik, van már nekik sajátjuk. Tony Blair szerint a feketék kultúrájában gyökerezik a késelésekbe torkolló erőszakhullám. A volt kormányfő már 2007 nyarán megfogalmazta, hogy a politikailag korrekt félrenézés nem segít, az igazságszolgáltatástól kell várni a probléma megoldását. A brit fővárosban csak az év első felében 36 késeléses gyilkosság történt. Az elkövető 35 esetben afrikai fekete, egy esetben török. A 2004-ben csoportosan elkövetett nemi erőszak elkövetőinek 49 százaléka karibi és afrikai fekete, további tizenhárom százaléka indiai és pakisztáni. Áldozataik 59 százaléka fehér nő. A tendencia, amely szerint a bevándorlók és leszármazottaik az őshonos lakókra támadnak Anglia utcáin, folyamatosan emelkedik.

– Néger bandák-bűnügyei és késelések sorozatai rázzák meg időről időre a brit közvéleményt, melynek hátterében nem a szegénység, hanem egy jól körülírható fekete kultúra áll – mondta miniszterelnöksége utolsó napjaiban Tony Blair.

A bűnelkövetési arányok az Egyesült Államokban is hasonlók. A legutóbbi, még 2007-ben készített vizsgálat szerint a 2005-ös évben 37 460 fehér nő esett áldozatul a feketék által elkövetett nemi erőszaknak, míg 0 és 10 közé tehető azon fekete nők száma, akiket fehér elkövető erőszakolt meg. Abban a 36 620 esetben viszont, amelyben a nemi erőszak áldozata néger volt, az elkövetők száz százaléka volt fekete bőrű.

Bár az Egyesült Államok összlakosságának csak 12 százaléka fekete, mégis ők követik el az erőszakos cselekmények több mint felét, illetve a gyilkosságok hatvan százalékát. A 20-34 év közötti néger férfiak közül minden kilencedik éppen börtönben ül, de nőtársaik is jelentősen nagyobb arányban követnek el különféle bűncselekményeket, mint a fehér nők. A bűnözés tavaly már a lakosság egyszázalékát érintette, amivel Amerika messze világelső a kommunista Kína előtt (ott nem egészen egy tized százalék a börtönben ülők számaránya).

A hatalmas méreteket öltő bűnözés azonban nemcsak a társadalmi együttélésre, hanem az ország költségvetésére nézve is megterhelő. Egy amerikai börtönlakó az adófizetők számára évi 23 ezer dollárba (kb. 2,5 millió forint) kerül, ami a két és fél millió bűnelkövetővel számolva durván évi hatmilliárd forintnak felel meg.

A népcsoportok keveredése és az együttélési nehézségekből fakadó problémák nem csak Európa nyugati felét érintik. Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada is hasonló gondokkal küzd, nem is beszélve az ázsiai térség némely országáról. A jelenleg háromszázmilliós Egyesült Államokban a legutóbbi népesedési adatok szerint minden második gyermek színes bőrű. Minden ötödik kanadai a harmadik világ országaiból vándorolt be.

Nem meglepő, hogy az alapvetően toleráns kanadai nemzet körében is egyre több a beilleszkedési zavarokból fakadó gond, és ezzel párhuzamosan fokozódik az idegengyűlölet. Ennek ellenére a bevándorlási hivatal nemrégiben kifejezte abbéli örömét, hogy az elmúlt öt évben több mint egymillió új lakóval gazdagodott az ország.

Oroszországot az illegális ázsiai bevándorlók milliói olyan, nem éppen politikailag korrekt törvények meghozatalára kényszerítették, mint például a piacok teljes zárolása a nem orosz állampolgárok elől. A népességfogyás megállítására állami programokat hoztak létre, amelyekben hazaszeretetre és a világ orosz népességének növelésére buzdítják őket.

Az orosz területen leginkább a szomszédos Kínából érkező menekültek jelentik a problémát. Jelenleg mintegy kétmillióra teszik az orosz fennhatóság alatt élő kínaiak számát, ám valójában Eurázsia északi részén lehetetlenség pontosan meghatározni, mennyien lehetnek. Kína azonban nem csak Európa és Ázsia felé terjeszkedik. Kevesen tudják, hogy Afrika keleti partjain él a világ Kínán kívüli legnagyobb kínai közössége.

Megoldási kísérletek

Németországban tavalyelőtt már megkezdődtek a kísérletek az erőszakhullám és a kulturális konfliktusok kezelésére. Maga Merkel kancellár vetette fel a kulturális „átnevelőtáborok” létrehozását, hogy a beilleszkedésre képtelen, német identitással nem rendelkező fiatalok beilleszkedését elősegítsék. Az ötletből azonban nem lett semmi. Németország törekvéseire ugyanis még hetven év után is túl nagy súllyal nehezedik a Harmadik Birodalom árnyéka. A jogos nemzeti önvédelem meglehetősen nehézzé válik, ha minden lehetséges megoldási javaslatot elutasítanak az esetleges hasonlóság miatt.

Németországgal ellentétben Nagy-Britanniának nem kell félnie korábbi történelmétől. A szigetország ezért egyre merészebben áll a sarkára. Már a bevándorlásügyi miniszter is aggasztónak találja a bevándorlók áradatából fakadó problémákat.

Phil Woolas nemrégiben komoly korlátozásokat helyezett kilátásba. A szakminiszter úgy véli, itt volna az ideje, hogy a brit munkaadók a brit munkásokat helyezzék előtérbe, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, a gazdasági és foglalkoztatási problémák, a bevándorlók olcsó munkaerejének okán kialakult munkanélküliség és megélhetési nehézségek a rasszizmus és az idegengyűlölet első számú okai. Woolas a Times hetilapnak adott egyik interjújában kifejtette, a kormány nem engedi meg, hogy az ország lakossága elérje a 70 millió főt. A jelenleg körülbelül hatvanmilliós országba a Munkáspárt hatalomra kerülése óta egészen mostanáig túl egyszerű volt bejutni.

A bevándorlási miniszter szerint a külföldiek jelenlétének csökkentése érdekében el kell törölni az illegális bevándorlókat amnesztiában részesítő törvényt, és szigorítani kell azt a nemrég bevezetett pontrendszert, amely a leendő bevándorlók brit gazdasághoz való lehetséges hozzájárulása alapján a képzett munkaerő beáramlását propagálja a képzetlenebbel szemben.

A bevándorlási problémákra a legdurvább megoldást Izrael alkalmazta. Az egykori kormányfő, Ehud Olmert parancsára a zsidó állam rendőrsége és tartalékos hadserege egyszerűen összefogdosta és hazadeportálta a még 2008 tavaszán, főként Szudánból érkezett menekültek tömegét. A többi afrikai országból érkező menekültért pedig fizetett a hazájuk, hogy visszafogadja őket.

Koncepció nélkül

Hazánkat jelenlegi, meglehetősen negatív gazdasági megítélése egyelőre megmenti attól, hogy befogadó országgá váljunk, ám hosszú távon mi is hasonló sorsra juthatunk. A sovány vigasz rövid életű lehet, ugyanis a bevándorlókkal kapcsolatban sem rendelkezünk semmiféle kormányzati koncepcióval. Ezzel azonban kivételesen nem vagyunk egyedül.

A jelenleg Európa egészét uraló internacionalista szemlélet célja éppen ellentétes megmaradásunkkal, így lassan már maga a szó – bevándorláspolitika – is komoly konfliktushelyzetek forrásává vált az elmúlt évtizedek szellemi gyarmatosítását követően. Kultúránk és önállóságunk megőrzésére egységes álláspontra volna szükség.

A tradicionális európai nemzetek tendenciózus fogyása azonban mintha senkit nem érdekelne. Eközben a kontinens muzulmán lakossága akár tíz éven belül megduplázódhat és elérheti a százmillió fős lélektani határt. A kisebbségből lassan, de biztosan többség lesz.

Az első betelepítési tervek, melyek szerint a gazdaság szempontjából fontos a munkaerő folyamatos pótlása, úgy tűnik, nem váltak be. Az alacsony képzettségű bevándorlók Európában, csak úgy mint hazájukban, munka nélkül tengődnek, bűnözésből élve, megkeserítve a dolgozók életét a mindennapokban.

A végső megoldást ugyan már sokan megszellőztették, ám a politika jellemzően nem hajlandó foglalkozni az egyre nagyobbá váló gondokkal. Az unió még mindig a betelepítésben látja a közös gazdaság fellendülés eszközét. A tervezett ötvenmillió, Afrikából behozandó állampolgár azonban csak annyira volna képes ellátni feladatát, mint a már itt élő sorstársaik – azaz semennyire.

Európa lassan eltemeti önmagát. Az „iszlám” szó önmagában is beszédes, ugyanis behódolást jelent. Az iszlamizáció nemcsak a mindennapokban, a soha meg nem születő fehér gyermekekben, a növekvő bűnözésben van jelen, hanem az európai emberek fejében is. Behódolunk. Harc nélkül győz le minket egy láthatatlan hatalom.

Gerhát Petra