Fekete Rajmund: 1956 az egyik legnagyobb magyar ünnep

Fekete Rajmund kiemelte: 1956 igazsága mérce és iránytű, ami a büszkeségünket táplálja.

„A pesti srácok és lányok nevét hallva önkéntelenül is kihúzzuk magunkat. Nem azért kell megőrizni az emléküket, mert így kívánja a tisztesség. Hanem azért, mert ők voltak azok, akik sok más, névtelen társukkal együtt nemet mondtak a kommunista diktatúrára. És, nem csupán nemet mondtak, de harcoltak is ellene, fegyvert fogtak és kockára tették legértékesebb kincsüket, az életüket azért, hogy mi itt ma, szabadon élhessünk” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a huszadik századi totalitárius diktatúrákban csak az 1956-os magyar függetlenségi és szabadságharc mert szembeszállni a mindenhatóvá vált terrorisztikus állammal. „Mert a kommunizmussal nem lehetett megbékélni. Mert végső soron a nemzet megmaradásáról és az emberi méltóságról volt szó” – húzta alá.

Az igazgató rámutatott, hogy a forradalmat ugyan leverték – 13 nap szabadság jutott a magyaroknak 1956 őszén – de, ahogyan annak idején Milovan Gyilasz jugoszláv író, politikus fogalmazott: „a magyar forradalom a kommunizmus végének kezdete” volt. Lerántotta a leplet a szovjet típusú terrorrendszerek rideg valóságáról.

„Hatvannyolc évvel ezelőtt a magyarság a legjobb és legszebb arcát mutatta fel a világnak. A magyar szó a bátorság, a szabadságszeretet, a nemzeti összefogás, a hazaszeretet, a hősiesség szinonimájává vált” – jelentette ki a történész, kiemelve: „mindezért hálásak vagyunk nekik”.

Fekete Rajmund elmondta, a szovjet hadsereg rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett Magyarországon, azon belül is különösképpen Budapesten: két hét alatt közel 700 idevezényelt szovjet katona esett el, másfélezer megsebesült, félszáz eltűnt. Csak a Corvin közben több mint húsz harckocsit, önjáró löveget és páncélozott szállítójárművet semmisítettek meg a pesti srácok és lányok.

A magyarok közül csaknem húszezer felkelő szenvedett sérülést, mintegy 2700 ember életét vesztette, 200 ezren emigrálni kényszerültek. Az összecsapások alatt bekövetkezett veszteségek mintegy 44 százalékát a legfiatalabb korosztály, a pesti srácok és lányok adták: nagyjából 750 fiatalkorú vesztette életét – idézte fel.

Az igazgató úgy fogalmazott: „1956 két hétnyi szabadságára hét év represszió következett” 1956 végétől az 1963-as amnesztiáig. „Vagyis minden egyes forradalmi napért fél év terrorral fizetett a magyar társadalom” – állapította meg. Mint mondta, 229 embert végeztek ki perekben hozott ítélet nyomán, 26 ezer embert ítéltek el, 25 ezret bebörtönöztek vagy internáltak, 860-at hurcoltak a Szovjetunióba. Az 1956 decembere és 1957 januárja között elrendelt sortüzekben legalább nyolcvanan haltak meg – ismertette.

„Mindez a magyar történelem legsúlyosabb politikai megtorlása volt” – jelentette ki.

Kitért arra is, hogy akik elkerülték a bitófát, azok évtizedekig másodrendű állampolgárok, megtűrt személyek voltak. Ilyen volt például Wittner Mária is, akit a forradalom leverését követően első fokon halálra ítéltek, majd 1970-ig börtönben tartottak fogva.

Fekete Rajmund szavai szerint a Szovjetunió azért intézett ilyen brutális erejű támadást és megtorlást Magyarországgal szemben, mert a magyar forradalom és szabadságharc „nem az életkörülmények, nem az ellátás, a megélhetés javítását vagy a normák csökkentését követelte, hanem magát a kommunista rendszert és az azt ránk erőltető megszállást utasította el, vagyis nyíltan antikommunista és szovjetellenes volt”.

„A magyarok osztálykülönbség nélküli szabadságot és függetlenséget akartak, legyen az munkás, paraszt, diák, polgár, értelmiségi. Egy szóval mindenki. A nemzet felülírta az osztályhovatartozást, ami eleven cáfolata volt a marxi tanításnak. 1956-ban a magyarok szabadságot, nemzeti függetlenséget és szabad választásokat akartak szovjet tanácsadók és szovjet tankok nélkül. Ezért is azonosult vele oly magától értetődően a világ minden szabadságszerető embere az Amerikai Egyesült Államoktól Dél-Afrikáig, Koreától Törökországig. Mert mindenki átérezte, hogy élet-halál harcunk az iszonyatos túlerővel szemben az emberi méltóságért, nemzetünk megmaradásáért, identitásunk megőrzéséért folyik” – hangsúlyozta.

Fekete Rajmund a brüsszeli Liszt Intézet csütörtöki, 1956-os megemlékezésén tartott előadást, amelyen többek között a mártírhalált halt Tóth Ilonkáról szóló képregény-kiállítást is bemutatták.