Azt írták, a 32 éves gyanúsított szerda hajnali 4 óra körül – egy féltékenységből adódó szóváltás után – benzint locsolt alvó élettársára és a pilisvörösvári ház több pontjára, majd meggyújtotta az ingatlan ablakát, és elhagyta a helyszínt. A házban tartózkodott a nő volt férje és két közös gyermekük is, akik időben észrevették a tüzet, és épségben kijutottak a házból.

Hirdetés

A lángok továbbterjedtek három másik ingatlanra, amelyek lakhatatlanná váltak. A tűz eloltása után a helyszínelés órákon át tartott, a nyomozók égésmaradványokat és benzines kannát is lefoglaltak.

Az életvédelmi nyomozók elrendelték a férfi körözését, ennek hatására B. Richárd csütörtök este önként jelent meg a VIII. kerületi rendőrkapitányságon; a kihallgatásán nem tett érdemi vallomást.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, ellene különös k egyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt indult eljárás, a rendőrök kezdeményezik a letartóztatását.

Korábban írtuk