Feldman Zsolt szerint a változásra azért volt szükség, mert a tapasztalatok alapján a több százezer gazdálkodó viszonya a felvásárlókkal nem mindig kiegyensúlyozott. Az elmúlt három év különösen nehéz volt a termelők számára, a kormány ezért most abban segített nekik, hogy a megtermelt áru ellenértékét időben kaphassák meg, ne kelljen hónapokig várniuk az őket megillető összegekre, és azokat ne mások kamatoztassák, hanem az, aki a terményeket előállította – fogalmazott.

Hirdetés

Az államtitkár úgy véli, hogy a termelővédelmi törvénycsomag jelentős változást hoz ahhoz az időszakhoz képest, amikor a gazdáknak bíróságra kellett járniuk az igazuk érvényesítéséért. A nekik járó pénzt eddig is meg kellett kapniuk 30 napon belül, hiszen az erről szóló szabály 2012 óta érvényes, de ehhez mostantól az állami-hatósági szankcionálás lehetősége is hozzátartozik.

Feldman Zsolt közölte, hogy a határidőn túl fizető felvásárlók ágazatfelügyeleti bírságot kaphatnak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih), a meg nem fizetett összeg nagyságától függetlenül legalább 1 millió forintot. A 30 napos fizetési határidőtől az ágazati igények és szokások alapján el lehet térni. A törvénycsomag arról is rendelkezik, hogy a gazdálkodók csak a tevékenységük során jelentkező kockázatokért felelősek, az ugyanis elfogadhatatlan, hogy a szállítás során vagy más okból keletkező veszteségeket szintén a termelőkre lehet hárítani – hangsúlyozta.

Közölte egyúttal, hogy a kormány határozottan kiáll a területalapú támogatások megőrzéséért, hiszen az nem Brüsszel kegyeiből jár, nem ajándékként kapják a gazdálkodók. Nagyon sok olyan környezeti feltételnek kell például megfelelniük az uniós előírások alapján, ami a költségeiket növeli, a bevételeiket pedig csökkenti.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kifejtette, hogy a hatósági védelem hatékony megoldás lehet a termelői szempontból káros esetekre. A gazdálkodók új lehetőséget kapnak az igazuk érvényesítésére, bejelentésük alapján a Nébih szigorúan léphet föl a jogsértésekkel szemben – tette hozzá Feldman Zsolt, aki a felvásárlóktól tisztességes üzleti magatartást vár. Véleménye szerint ez nekik is érdekük, mert ez a feltétele annak, hogy az ellátás megbízható és jó minőségű maradjon. A tartós, jó együttműködés mindenkinek előnyös, aki pedig nem felel meg a szabályoknak, annak nincs helye a piacon – hangsúlyozta.

Korábban írtuk