Az ellenzék azt ígéri, hogy választási győzelem esetén rendbe teszik az egészségügyet. Egyszer már megtették: adóssághegyek, lepusztult kórházépületek és rendelők, elaggott műszerpark és bezárt intézmények mutatták tevékenységük eredményét. Dr. Bene Ildikót, a Fidesz–KDNP egészségpolitikusát arról kérdeztük, hol tartunk e súlyos örökség felszámolásában.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

– A szocialista–szabad demokrata kormányok a neoliberális társadalomfilozófia nevében a kórház-privatizációra és a fizetős egészségügyre esküdtek, ám az átalakításaik jobbára pillanatnyi lobbiérdekeket szolgáltak. Mit lehetett tenni 2010-ben, hogy felszámolják a kaotikus állapotokat?

– A 2010-es kormányváltáskor mindenki érezte, hogy az egészségügyben nagyon komoly átalakításokra van szükség. A kormánypártok abban egyetértettek, hogy mindenkinek jár az egységes egészségügyi ellátás, amit leghatékonyabban és a legjobb színvonalon egy állami rendszeren belül lehet biztosítani. Az állami szerepvállalás deklarálása mellett óriási jelentősége volt a 2010-ben napvilágot látott Semmelweis-tervnek, amely átfogó koncepcióként meghatározta a megteendő lépéseket.

– Az égető gondok közül a leginkább talán a hosszú várólisták voltak azok, amelyekkel a betegeknek is szembesülniük kellett, akármilyen kórházi beavatkozást igénylő betegségük is volt.

– 2010-ben voltaképpen nem léteztek várólisták, előjegyzési névsorok voltak, amelyekről az intézmények önbevallása alapján alkothattunk képet. Valójában senki nem tudta, hogy az egyes műtétekre mennyi ideig kellett várakozniuk a betegeknek. Az is homályos volt, minek alapján sorolnak előre valakit ezen a listán. Az Orbán-kormány volt az, amely bevezette a szakmai kritériumok alapján felépített várólistákat. Így képet alkothattunk arról, milyen pontokon kell beavatkozni ahhoz, hogy leszorítsuk a várakozási időt. Emellett 2010 óta közel 20 milliárd forintot fordítottunk arra, hogy mind a várakozók számát, mind a várakozási időt jelentősen csökkentsük. Mára eljutottunk odáig, hogy egyes műtéti típusok esetében a legjobbak között vagyunk Európában a várakozási idő rövidségét illetően.

– A laikusok számára 2010 előtt a legrémítőbbek az óriásira nőtt adóssághegyek voltak, amelyek előrevetítették, hogy egész régiók maradhatnak kórházi ellátás nélkül, ha a beszállítók ráunnak arra, hogy sosem juthatnak a pénzükhöz.

– Ha visszatekintünk arra az időszakra, láthatjuk, hogy a kórházak önkormányzati tulajdonban voltak, és az önkormányzati adósságállomány tetemes része éppen kórházak fenntartásából származott, hiszen ez jóval meghaladta a teherbíró képességüket. Nyilvánvaló volt, hogy ha meg akarjuk tartani köztulajdonban a kórházainkat, akkor komoly átalakításra, egységes irányítási és felügyeleti rendszer kiépítésére, valamint az egészségügy állami támogatására van szükség. Mára elmondhatjuk, hogy az akkori adósságállományt sikerült lefaragni, s bár időről időre ma is szükség van állami közbelépésre, a kórházaknak nem kell éveken át magukkal hurcolniuk az adósságot.

– Az Orbán-kormány komoly támadásokat kapott azért is, mert nagyon rossz állapotban voltak a kórházak és a rendelőintézetek…

– Az önkormányzatok valóban nem tudtak megküzdeni az infrastruktúra amortizációjának gondjaival. Ez akkora feladatnak bizonyult, hogy a jobboldali kormány is csak úgy tudott úrrá lenni rajta, hogy koncentrálta a rendelkezésre álló pénzt. A vidéki intézményhálózat felújítása azért lehetett olyan sikeres, mert a hazai és az uniós forrásokból származó, összességében 500 milliárd forintos finanszírozási háttérrel valóban sikerült áttörést elérni. A vidéki egészségügyi hálózat megújítása után most a főváros és a központi régiót jelentő Pest megye intézményhálózatának korszerűsítése következhet, ismét koncentrálva a rendelkezésre álló pénzt.

– Az ellenzék újabban a sürgősségi betegellátást és a mentőszolgálatot támadja.

– E területen is nagyon rossz körülmények között dolgoztak a kollégák. Elöregedett járműparkkal, kiselejtezésre érett eszközökkel kellett végezniük a munkájukat. Ráadásul egész régiók fehér foltnak számítottak, egyszerűen nem volt elérhető közelségben a mentőállomás. 2010 után nemcsak új mentőautók és eszközök beszerzéséről kellett gondoskodni, hanem új mentőállomásokat is kellett építeni. Az elmúlt közel nyolc év alatt 30 új állomás épült, 97-et megújítottunk. Mindezek mellett 516 új mentőautó állt szolgálatba, idén további 200 járművel bővül a járműpark. Ez a folyamat ma is tart, a fejlesztések folytatódnak. Csak így lehet elvárni, hogy a mentők a lehető legrövidebb idő alatt eljussanak a rászoruló betegekhez, és a lehető legmagasabb színvonalú ellátást tudják biztosítani addig is, amíg eljutnak a kórházig.

– Sok nehézséget okoz a betegeknek a betöltetlen praxisok számának növekedése.

– Véleményem szerint ma már ezt sem lehet kijelenteni. 2010-ig valóban egyre több terület maradt ellátás nélkül, nem volt jelentkező a meghirdetett, például az idősebb kollégák visszavonulása után megürülő praxisok megvásárlására. Nehezítette a helyzetet, hogy az alapellátásban dolgozóknak meg kellett küzdeniük az alulfinanszírozottság gondjaival. Annak ellenére, hogy feladatuk nem csak a betegek ellátása, kulcsszerepük van a betegségek megelőzésében, a családgondozásban. Azt szoktuk mondani, nemcsak gyógyító, lélekgyógyász funkciójuk is van egy-egy településen. Mindezek mellett az orvosoknak komoly szerep jut a helyi közösségek életében is. Éppen ezért örvendetes, hogy az utóbbi három évben sikerült a hosszú időn keresztül üresen álló praxisok 20 százalékát betölteni. Ebben szerepe van annak, hogy 2015-től sikerült fokozatosan javítani az alapellátás finanszírozását. Változást hoztak a letelepedési pályázatok is. Hiszen egy hat évig üresen álló praxis vállalása esetén 20 millió forintos támogatásra számíthatnak a fiatal kollégák. Ez komoly segítség annak, akinek az egyetem elvégzése és a szakvizsga megszerzése után egyszerre kell szembenéznie a pályakezdés, a családalapítás és az otthonteremtés gondjaival. Mindazonáltal még korántsem lehetünk elégedettek, hiszen vannak olyan részei az országnak, ahol valóban gondokat okoz az orvoshiány, vagy éppen az idős kollégák visszavonulási szándéka. Ez valóban aggodalomra ad okot annak ellenére, hogy ma több orvos dolgozik az országban, és többen végeznek az egyetemeken, mint például a rendszerváltáskor. A ma még tagadhatatlanul meglévő fehér foltok ellenére lassan változik a helyzet a béremeléseknek, a meghirdetett ösztöndíjaknak és a szakképzésben bekövetkezett változtatásoknak köszönhetően.

– Az elvándorlás sem égető gond már?

– A 2000-es évek elején jelentek meg az első tanulmányok, amelyek erről a problémáról szóltak. Az aggodalmakat erősítették, hogy Nyugat-Európában valóban két kézzel kapnak a kitűnően képzett magyar orvosok után.

– Sok fejvadász cég is áttette működését Magyarországra éppen azért, mert például hazájukban lefaragták az orvosképzésre fordított kiadásaikat, ezért szakemberhiánnyal küzdenek, amit az odacsábított orvosoknak nyújtott csillagászati összegekre rúgó fizetésekkel igyekeznek enyhíteni.

– Ennek ellenére azt kell mondjam, az utóbbi években sikerült csökkenteni az elvándorlók számát. 2016-ban például 53 százalékkal kevesebb magyar állampolgárságú orvos igényelt első alkalommal hatósági bizonyítványt, mint 2010-ben. Az is örvendetes jelenség, hogy 2016-ban már kétszer annyi fiatal rezidens orvos kezdte meg a szakképzését itthon, mint a nyolc évvel ezelőtti kormányváltás idején. Új jelenség az is, hogy egyre többen vannak, akik néhány év külföldi munkavállalás után hazatérnek. Az elérhető magasabb bérek, a pluszjuttatások, a korábbinál kiszámíthatóbb viszonyok hazacsábítják őket. Komoly szakmai tapasztalataik, ismereteik a külföldi munkaszervezési gyakorlatról javára válik a hazai orvoslásnak, intézményszervezésnek. Valamennyien gazdagodunk e hazahozott tudás által.

– Sok fiatal az intézményekben uralkodó feudális hierarchiával magyarázza, hogy külföldre megy szerencsét próbálni.

– A fiatal kollégák valóban gyakran említik ezt a gondot. Nyilván a hierarchikus rendszerek is átalakíthatók idővel, ahogyan a gondolkodás megváltozik. A gyökeres átalakuláshoz tisztességes bérek, jó intézményi légkör és a szakmai lehetőségek bővülése is szükséges. Most is láthatjuk, hogy ott, ahol jó a légkör, profi a munkaszervezés és következetes a vezetés, ott szárnyalnak a fiatalok, nem vágynak el máshová.

– De lassan megoldhatatlan gondokat okoz a nővérhiány, amely a mai népes létszámú gárda közeli nyugdíjazásával akár kezelhetetlen problémává dagadhat.

– Valóban sok nővér él azzal a lehetőséggel, hogy negyven év munkaviszony után nyugalomba vonulhat. Szerencsére sokan közülük a nyugdíj mellett is folytatják a munkát, és ugyanúgy segítik a fiatal kollégákat, ahogyan a mi kezünket fogták pályakezdő korunkban. E nagy tudású és rengeteg tapasztalattal rendelkező generáció nagyon hiányozni fog, ha egyszer kiöregszik a szakmából. Úgy látom, az elérhető bérek emelése mellett komoly figyelmet kell fordítani a szakma presztízsének javítására, az aktív nővérek erkölcsi megbecsülésére. Ennek egyik eszköze lehet, hogy megnyílt az út az ápolók előtt, hogy egyetemi végzettséget és szakképzettséget szerezzenek. Örvendetes tény, hogy a képzés megkönnyítésére tavaly meghirdetett Michalicza-ösztöndíjra első körben 112-en jelentkeztek.

– Az egészségügy állapota ezek szerint javult az eltelt évek alatt. Meglátszik mindez az emberek egészségi állapotán is?

– Sokat tettünk azért, hogy javuljon az emberek általános egészségi állapota, de még nagyon sok lépést meg kell tennünk. Még ma is évente háromszáz nőt veszítünk el méhnyakrák következtében, ami teljességgel indokolhatatlan. Sokan nem mennek el az elérhető ingyenes szűrésekre, egyszerűen azért, mert úgy érzik, sebezhetetlenek. Ezen a helyzeten akarunk változtatni a „helybe visszük a szűrővizsgálatot” programmal, amelynek keretében tíz mammográfiás készülékkel, tíz, általános vizsgálatok elvégzésére alkalmas műszerekkel felszerelt mobil szűrőegység járja az országot. Át kell törni a férfiak ellenállását is, hogy alávessék magukat a vastagbélszűréseknek. Valódi áttörést vélhetően az új nemzedék körében várhatunk, ennek érdekében az egészséges életmódra, egészséges táplálkozásra való nevelést már egészen kicsi gyermekkorban el kell kezdeni. E célt szolgálja az egészséges menza, vagy akár a mindennapos testnevelés bevezetése. Ők vélhetően abban is segítenek majd, hogy a felnőtteket rávegyék az életmódváltásra, ami megelőzheti a ma még túlságosan gyakori szív- és érrendszeri vagy a daganatos megbetegedések kialakulását.

Nagy Ida