A főügyészhelyettes a Radio Wnet szerkesztőségével közölte: még várja a hivatalos döntés kézbesítését.

Hirdetés

Ostrowski a wpolityce.pl konzervatív hírportálnak elmondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy az eljárás ne folytatódjék. „Amint megismerem a döntést, panaszt nyújtok be ellene, de egyelőre kénytelen vagyok engedelmeskedni” – tette hozzá. Aláhúzta: mindenben törvényes módon járt el.

Közölte: az ügyben az elmúlt napokban már tanúként kihallgatta mások mellett Malgorzata Manowska legfelsőbb bírósági elnököt és Mateusz Morawiecki volt kormányfőt.

Az államcsíny ügyében múlt szerdán az alkotmánybíróság elnöke, Bogdan Swieczkowski kezdeményezett eljárást, amelyet Ostrowskinak továbbított. Michal Ostrowski egyike azon főügyészhelyetteseknek, akiket az előző kormány idején neveztek ki. Az ügyészség vezetése már korábban fegyelmi eljárást indított ellene, mert Andrzej Duda elnökhöz és az ellenzéki politikusokhoz hasonlóan kétségbe vonta a kormányváltás után az intézményben végrehajtott személyi változtatások törvényességét.

Korábban írtuk

Swieczkowski azzal gyanúsította meg Donald Tuskot, a minisztereket, Szymon Holownia szejm- és Malgorzata Kidawa-Blonska szenátusi elnököt, a kormánykoalíció alsó- és felsőházi képviselőit, valamint egyes bírákat és ügyészeket is, hogy a 2023 decemberében bekövetkezett kormányváltás óta „szervezett bűnözői csoportban tevékenykednek”, melynek célja Lengyelország alkotmányos rendjének megváltoztatása, az alkotmánybíróság és más alkotmányos szervek, ezen belül az országos igazságügyi tanács (KRS) és a legfelsőbb bíróság működésének megszüntetése.

Adam Bodnar igazságügyi miniszter és főügyész – aki a Swieczkowski által kezdeményezett eljárás egyik gyanúsítottja – közben a nyomozással összefüggő iratok átadását kérte Ostrowskitól. Anna Adamiak, a főügyész szóvivője hétfőn a PAP hírügynökséggel közölte: a kért dokumentumokat már továbbították a főügyészség titkárságára.

Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság elnöke múlt szerdán „rendkívüli súlyúnak” nevezte Swieczkowski lépését.

„A bejelentés megfelelő reagálás az országban fennálló helyzetre”

– fogalmazott.

Andrzej Duda elnök aznap megállapította: biztosra vehető, hogy „egy sor ismétlődő és folytatódó jogsértésről van szó a végrehajtó hatalmat gyakorló személyek részéről”.

Szymon Holownia alsóházi elnök viszont úgy ítélte meg: Swieczkowski szavai „az orosz propaganda malmára hajtják a vizet”. Tomasz Siemoniak belügyminiszter „tisztán politikai jellegűnek” nevezte az ügyben folytatott eljárást.

Ostrowski felfüggesztésére reagálva Swieczkowski az alkotmánybíróság honlapján közzétett állásfoglalásban azt írta: Bodnar döntése jogtalan, és azt bizonyítja, hogy Lengyelországban „rendszerszintű államcsíny” zajlik.

Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter és főügyész az X-en azt írta: a keddi fejlemények Tusk és Bodnar „félelméről és elszántságáról” tanúskodnak.

Mariusz Blaszczak, a PiS frakcióvezetője sajtókonferenciáján úgy ítélte meg: amíg Bodnar a főügyész, az államcsíny ügye „nem mozdul előre”. „A Tusk-rezsim azonban egyszer megbukik”, és az ügy „hosszú távon” vissza fog térni – vélekedett.