Fellegi Tamás Kínában tárgyal
Fellegi Tamás az út során tárgyal a kínai Kereskedelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Vasútügyi Minisztérium, a Közlekedési Minisztérium, a kínai Légügyi Hatóság, a kínai Központi Bank és számos nagyvállalat vezetőivel. A látogatás célja érdemi előrelépések elősegítése a kétoldalú gazdasági-kereskedelmi együttműködés fejlesztésében, a magyar exportlehetőségek, valamint a nagy volumenű, munkahelyteremtő magyarországi kínai beruházások bővítésében.
A megbeszéléseken a felek az infrastrukturális, elektronikai, informatikai és turisztikai fejlesztések, a kereskedelmi, pénzügyi, légiközlekedési, kutatás-fejlesztési, valamint kulturális és oktatási együttműködés további lehetőségeit térképezik fel.
A miniszter kínai útja során ellátogat Csungkingbe is, ahol április 20-án megnyitja a helyi magyar főkonzulátus schengeni vízumkiadás körülményeit megteremtő új hivatali helyiségét. A képviselet és helyi partnereinek együttműködése nyomán kölcsönösen előnyös vállalati együttműködések, befektetési projektek jöhetnek létre Magyarország és Csungking, illetve Csungkingon keresztül az egész belső-kínai térség között. A vízumkiadás nyomán jelentősen emelkedhet a Magyarországra és Magyarországon keresztül Európába utazó turisták, üzletemberek, befektetők száma.
Fellegi Tamás a magyar kormány nevében örömmel üdvözli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly októberi és az általa vezetett tavaly decemberi tárgyalások betetőzéseként Kína egyik vezető telekommunikációs vállalata, a Huawei úgy döntött, az eddig teszt-jelleggel működő támogató-központjukat véglegesen hazánkban telepítik le. A kormánybiztos kilátásba helyezte, hogy mostani látogatása során a Huawei vállalat vezetőivel folytatódó megbeszélésein áttekintik az együttműködés kiszélesítésének további lehetőségeit.
A delegáció tagja Urbán Zoltán, az MFB vezérigazgató-helyettese, Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) vezérigazgatója, Szarvas Ferenc, a MÁV ZRt. vezérigazgatója és Mendelényi Dániel, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztosság vezetője.