Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Tóth László, az egészségügy szakmai irányításáért felelős belügyminisztériumi helyettes államtitkár a felújítás jelentőségéről azt mondta: „kiszámíthatatlan járványok előtt állunk”, ezért az egészségügynek infektológiai és járványügyi szempontból folyamatos készültségben kell lennie. Úgy fogalmazott, nem tudjuk megmondani, hogy hol, mikor, mire kell felkészülni. A globális felmelegedéssel együtt Magyarországon is egyre inkább megjelenhetnek a trópusokon megszokott betegségek, és a következő időszakban olyan járványok várhatók, amelyekről korábban még az egyetemeken sem tanítottak – tette hozzá.

A koronavírus-járvány mindenkinek bebizonyította, mennyire fontos, hogy az infektológiai és hematológiai ellátás a 21. századi követelményeknek megfelelően, felújított épülettömbökben történjen – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. „Büszkék vagyunk rá, hogy sikerült a világ élvonalába tartó eljárásrendeket meghonosítani és rutinszerűen alkalmazni” – jelentette ki, hozzátéve: a covid-járvány idején végzett összehangolt, színvonalas munkának köszönhetően emberek ezreinek életét sikerült országszerte megmenteni.

Megjegyezte: a szomszédban dúló háború és az energiaárak változása miatt ugyancsak létfontosságú, hogy a betegellátás korszerű és felújított épületekben folyhasson.

Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója a sajtótájékoztatón ismertette, hogy a felújított részlegekben AIDS-betegeket és trópusi betegségekben szenvedőket látnak el. Kiemelte a molekuláris diagnosztikai labor fontosságát is, rámutatva: a modern betegellátás ma már elképzelhetetlen molekuláris diagnosztika nélkül, többi között a hematológiai betegeket is régóta genetikai alapú terápiákkal kezelik.

Korábban írtuk

Közölte: az épületek felújítása és a műszerbeszerzések egy része az Országos Kórházi Főigazgatóság forrásaiból, valamint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program forrásaiból valósult meg, de a műszerpark és az infrastruktúra korszerűsítéséhez kutatás-fejlesztési pályázatok is hozzájárultak.

Szlávik János, a centrumkórház infektológiai osztályának osztályvezető főorvosa ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a járványok évtizedét éljük. A koronavírus-járvány mellett a következő évtizedben egészen biztos, hogy nagyon sok más járvánnyal kell szembenézni – állapította meg, hozzátéve: az infektológia nagyobb hangsúlyt kapott az utóbbi időben, és a fertőző betegségekkel egyre többet kell foglalkozniuk.

Kitért arra is, hogy Magyarországon az AIDS betegség „stigma”, mert az emberek keveset tudnak erről a betegségről, és félnek tőle. Szlávik János szerint ezért fontos, hogy a betegek ápolásán, kezelésén túl felvilágosító, tájékoztató munkát is végezzenek a lakosságnál, valamint az egészségügyi dolgozóknál. Ez utóbbit segíti, hogy az újonnan kialakított épületekben lehetőség van online és személyes oktatásra.

Andrikovics Hajnalka, a molekuláris genetikai laboratórium osztályvezető főorvosa elmondta, hogy a diagnosztikai szakterület robbanásszerű fejlődésen ment át, és az elmúlt öt évben sok korszerű műszert szereztek be. Módszereik segítségével pontos diagnosztikát adhatnak a betegeknek, továbbá meg tudják mondani, milyen kórlefolyás várható, és mely célzott terápiákat érdemes kiválasztani a mielőbbi felépülésért. Megjegyezte: osztályukon szerzett és örökletes hematológiai betegségek genetikai diagnosztikájával foglalkoznak.