Fotó: MTI/Kulturális és Innovációs Minisztérium/Orosz Péter
Résztvevõk a tiszapalkonyai római katolikus templom megújulása alkalmából tartott hálaadó szentmisén 2024. szeptember 22-én.
Hirdetés

Az eseményen Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára Ferenc pápa szavait idézve arról beszélt, hogy az együttműködés jobb emberré, jobb tanítvánnyá tesz bennünket, ezt pedig a helyiek már többször bebizonyították a településük megújításában végzett munkájuk során.

A római katolikus templom megújításában a katolikus közösség, a református gyülekezet, az önkormányzat, az Egri Főegyházmegye és Magyarország kormánya fogott össze, a templomfelújítási és a Magyar falu program pályázata pedig több mint húszmillió forintot biztosított a felújítási munkálatokra – fogalmazott az államtitkár.

Koncz Zsófia megjegyezte, 2010 óta nagyon sok templom megújult Magyarországon, a helyi közösségek számára ez nagyon fontos dolog. A templomokba betérés a megnyugvást, a feltöltődést és az elmélyülést kínálja az embereknek, az elvégzett fejlesztések nagyban javítják a településképet és erősítik az adott település turisztikai jellegét – fogalmazott.

Korábban írtuk

A templom történetét felidézve az államtitkár hangsúlyozta, a jelenlegi háborús időkben felértékelődnek ezek az egyházi és történelmi helyek és azok az egyházi közösségek, amelyek biztonságot és segítséget tudnak nyújtani a családoknak és a településeknek.

A hálaadó istentisztelet keretében Ternyák Csaba egri érsek szentelte fel és áldotta meg a felújított templomot.