Az ügy előzménye, hogy Móring József Attila KNDP-s képviselő írásbeli kérdésben ismertette az elmúlt időszakban Somogyban megvalósult fejlesztéseket. Mindezekkel kapcsolatban írásbeli kérdéssel fordult Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterhez,

Hirdetés

hogy milyen további lépéseket tesz a kormány Somogy vármegye vidékfejlesztése érdekében.

A kérdésre Dr. Latorcai Csaba János miniszterhelyettes, közigazgatási államtitkár igyekezett válaszolni, Barkóczi a vidék és a fejlesztés szavak hallatán ekkor kelt ki önmagából, teljesen ellehetetlenítve a felszólalást. Olyannyira, hogy figyelmeztetni kellett…

Latorcai Csaba persze nem maradt adós a riposzttal, megszakította felszólalását, ugyanis úgy folytatta,

sajnálatos, hogy a DK képviselői számára ezek nevetséges projektek, de szeretném jelezni, hogy az ott élők megélhetése múlik ezen.

Mint megjegyezte, 

tudjuk, hogy a DK utálja a vidéki embereket, de türtőztessék magukat!

Korábban írtuk

A KDNP-s képviselő később Facebook-bejegyzésében úgy kommentálta az esetet: durván szorulhat a hurok nyugatról, mert a liberális mainstream hazai képviselői füstbomba után most közbekiabálással próbálnak véleményt nyilvánítani. „Barkóczi képviselő úr, nem akarom elkeseríteni, de ez így még mindig NEM demokratikus.”

Úgy vélte, 

újabb kétségbeesett kapálózásnak lehettünk szemtanúi. „Egy biztos, a megrendelők kifejezetten idegesek lehetnek.”

Forrás: vasarnap.hu