Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint pártja egyelőre vállalhatónak tartja az SZDSZ-szel való közös kormányzást, de csak azzal a feltétellel, ha megújítják az együttműködést. Mesterházy ezért kezdeményezi Gyurcsány Ferencnél, hogy az SZDSZ tisztújítása után mihamarabb kezdeményezze a koalíciós szerződés újratárgyalását. Mesterházy szerint ha ez nem történik meg, előbb-utóbb a szocialistáknak lesz vállalhatatlan a koalíció.

Szili Katalin szerint az MSZP döntéshozó testületeinek foglalkoznia kell a Harmadik Hullám Platform javaslatával. A szocialista házelnök a kisebbségi kormányzás lehetőségét firtató kérdésre azt válaszolta: "A politika az olyan, mint a szerelem: két szót kell törölni az ember szótárából – a sohát meg az örökkét."

Mesterházy a hírTV-nek elmondta: örül annak, hogy rajta kívül más vezető MSZP-s politikusok is értelmét látják a kisebbségi kormányzásnak. Hozzátette: két nap alatt rengeteg sms-t és emailt kapott, amiből arra következtet, hogy a párt tagsága megmozdult, és sokan támogatják a felvetést.

Gyurcsány elhárítana

A miniszterelnök szerint nem a koalíciós szerződést kellene újratárgyalni, inkább a reformok útjában álló akadályok elhárítására lenne szükség. Gyurcsány szerint az embereket nem az érdekli, hogy mi van a koalícióval, hanem hogy mi történik az egészségüggyel.

Új Generáció: lehetőség van ilyen kormányzásra is

A kisebbségi kormányzás lehetőségére Mesterházynak címzett nyílt levelében Léderer András úgy válaszolt, hogy igaza van a szocialista politikusnak, lehetőség van ilyen kormányzásra is. Az SZDSZ Új Generáció elnöke leszögezte: mindaddig, amíg az MSZP tartja magát a 2006-ban aláírt, majd 2007-ben megerősített koalíciós szerződéshez, az SZDSZ kormánypárt marad. A koalíciós szerződés maga a kompromisszum, amihez mindkét félnek tartania kell magát. Ha az MSZP már nem tartja magát az általa is vállaltakhoz, akkor valóban megszűnik a koalíció. Ebben az esetben az MSZP-kormány ésszerű javaslatait természetesen ellenzékből is támogatni fogja az SZDSZ.

(hírTV)