Felvidék first

– Voltak nehéz korszakok a felvidéki magyarság és a szlovák állam kapcsolatában. Elég, ha csak Vladimír Mečiar miniszterelnöki időszakaira vagy Robert Fico első kormányzati ciklusára emlékeztetünk. Ma hogy fest ez a kép?

– A magyar–szlovák viszony most sem tökéletes, de sokkal jobb, mint az elmúlt 150 évben valaha volt. Ma kiegyensúlyozottság érezhető, nemcsak akkor, ha a pozsonyi és a budapesti kormányról van szó, de a két nép között is. Akadnak még megoldandó feladataink, de a közép-európai sorsközösség gondolata ott van az emberekben. Felvidéki magyarként ezt üdvözlendő fejleménynek tartom. Politikai példaképeim, gróf Esterházy János és Duray Miklós is a szlovák–magyar egymásrautaltság jegyében politizáltak.

– Miért fontos ma számunkra a német megszállás alatt internált, a szovjet megszállás idején a Gulagra hurcolt, a csehszlovák kommunista diktatúra által halálra, majd életfogytiglanra ítélt, végül a börtönben elhunyt Esterházy János?

– Életpéldája kincs és kimeríthetetlen forrás. Munkásságában minden benne van, amit a közéletben szerepet vállaló felvidéki magyarnak képviselnie kell: ragaszkodás a szülőföldhöz, a szlovák–magyar egymásrautaltság hirdetése, a keresztényszociális tanítás hiteles politikai képviselete. Gróf Esterházy János, akinek édesanyja amúgy lengyel grófnő volt, őszinte szeretettel imádkozott a szlovákságért is. Ezt szülőfalujában, Nyitraújlakon nem felejtették el, ott ma is tisztelettel és hálával beszélnek az emberek az Esterházy családról. Akár a szlovákok példaképe is lehetne. Örömteli, hogy a szlovák katolikus egyház magas rangú papjai részéről elhangzott, hogy szent életű ember volt, és azóta folyamatban van a boldoggá avatása.

– A magyar ügyért a csehszlovák kommunista diktatúrában börtönt viselt, 2022-ben elhunyt Duray Miklóstól mit tanult?

– Ő is azt hirdette, hogy csak akkor boldogulhatnak a térség országai és népei, ha nem egymás ellen, hanem egymásra utalva menetelnek a céljaik felé. Nem véletlenül lett az 1990-ben alapított pártja neve Együttélés Politikai Mozgalom, az 1998-ban három szervezet egyesülésével létrejött Magyar Koalíció Pártja egyik elődje. Ennek a gondolatnak most az európai színtéren Orbán Viktor a fő szószólója, aki Robert Fico személyében partnert talált ehhez a térségi politikához. Mi itt, a kontinens szívében mindig a nagyok közti játszmáknak leszünk kitéve. Ebbe a Közép-Európát egységesítő folyamatba be kell kapcsolódnia a felvidéki magyarságnak is, hiszen mi vagyunk a legvisegrádibb közösség. Itt élünk a régió közepén, a magyar nemzet és kultúra részeként, de a nyelvismeret okán a szláv gondolkodásmódot és a szláv világ rezdüléseit is ismerjük. A felvidéki magyarságnak óriási küldetése van.

– Csakhogy a Szövetség elődje, a Magyar Koalíció Pártja a szlovák–magyar vegyes párt, a Most–Híd megjelenésével 2010-ben kiesett a parlamentből. Miért nem sikerült az újraegyesülés után sem visszajutni?

– Az alacsony magyar választási részvétel egyik oka, hogy a felvidéki magyarság fogyó közösség. A másik, hogy sokan, akiknek felvidéki lakcímük van, a valóságban nem itthon élnek, hanem Magyarországon vagy Nyugat-Európában. Emellett, mivel a szlovák választási rendszerben nincsenek egyéni választókerületek, csak listákra lehet szavazni, nincs esély arra, hogy mondjuk Gömör bejuttasson egy magyar jelöltet. Az is nehezíti a helyzetünket, hogy nekünk a félmilliós merítési lehetőségünkkel ugyanúgy ötszázalékos küszöböt kell megugranunk, mint a négy és fél millió szavazóért versengő szlovák pártoknak. Ehhez jön még, hogy az elmúlt több mint tíz év testvérháborúja után az újraegyesülés máig nem zárult le olyan látványos katarzissal, ami lelkileg megemelhetné a közösségünket.

– Ez azért is fontos, mert sokan úgy tartják, hogy a felvidéki magyarság hajlamosabb az asszimilációra a többi elszakított nemzetrésznél.

– Sajnos ez tény, a számok is alátámasztják. Ennek is több oka van. Az egyik, hogy a szlovák és a magyar kulturális szokásrendszer között alig van különbség, mindkét nép a nyugati kereszténységhez tartozik, szemben mondjuk a román, az ukrán, a szerb ortodoxiával, amely így élesebben elkülönül az ott élő magyarságtól. A másik, hogy míg Erdély évszázadokon át bizonyos alkotmányos önállóságban élt, Felvidék a török időkben is a királyi Magyarország része volt. Nincs jelentős földrajzi határ sem, amely elválasztaná a két népet, így aztán semmi nem gátolta az érintkezést a szlováksággal. Ez a hangulat kitűnik Mikszáth műveiből. Egyébként a keveredés oda-vissza igaz, a tíz leggyakoribb szlovák vezetéknév kivétel nélkül magyar: Tóth, Lengyel, Mészáros, Kovács, Horváth és így tovább. Mindezek figyelembe vételével kell építeni a közösségünket és újraszabni a politikum működését négy fő irány mentén.

– Melyek ezek?

– Szellemi, mentalitásbeli, szervezeti és szakmai átalakításokra, megújhodásra van szükség. Meg kell határoznunk a politikánk kereteit. A felvidéki magyarság nem homogén közösség, erre az adottságra válaszul fogalmaztam meg a Felvidék first jelmondatot. Ez azt jelenti, hogy ne a különbözőségeken rágódjunk, hanem azokra a kérdésekre fókuszáljunk, amelyekben minden magyar egyetért. Ilyen például a nyelvhasználat: legyen a magyar regionális hivatalos nyelv. Mindannyian egyetértünk az iskolahálózatunk megőrzésében és abban is, hogy Szlovákia északi és déli járásainak támogatását arányossá és méltányossá kell tenni. A saját közösségünk kulcskérdéseivel kell foglalkoznunk, mert más nem teszi meg helyettünk. Március 15-én meg is fogalmaztam, hogy a Felvidék first a lokálpatriotizmus programja, ami a Szövetség számára az egyetlen helyes irány.

– Mi a mentális feladat?

– A mostaninál sokkal jobb, derűlátóbb hangulatot kell teremteni a közösségünkben. Sajnos hajlamosak vagyunk a kardunkba dőlni, holott van mire büszkének lennünk. Regionális szinten mi vagyunk a legerősebb párt, több polgármestert adunk, mint a Robert Fico vezette kormánypárt, a Smer, több a megyei képviselőnk, mint bármelyik szlovák pártnak úgy, hogy a nyolc megyéből csak ötben vagyunk jelen. Ha innen nézzük, akkor korántsem vagyunk olyan erőtlenek, mint ahogy sokan láttatni szeretnék. El kell felejteni régi sérelmeket, az újraegyesülés után létrejött belső platformokat, az azokon alapuló tisztségkvótákat. Szép nevünk van, Szövetség, hát akkor kezdjünk is úgy viselkedni végre, hogy megfeleljünk ennek a névnek!

– Hogy áll a pártszervezés?

– Folyik a tagrevízió, építjük a háttérintézményeket. Ezek 2025-ben nélkülözhetetlenek, ha professzionálisan akarunk politizálni. Létrehozunk egy kutatóintézetet, hogy teljes és valós képet kapjunk a közösségünk társadalmi állapotáról. Sok évtizedes adósságot törlesztve zajlik az önkormányzati társulásunk létrehozása is, amely ernyőszervezetbe tömöríti a választott helyhatósági tisztségviselőinket. A szakmai háttér megerősítése érdekében létrehoztunk egy agytrösztöt is, amelynek részeként tehetséges felvidéki fiatalok végezhetnek tudásuknak megfelelő elemzőmunkát. Ennek nyomán a Szövetség politikusai releváns témákra reagálhatnak és megfelelő információk alapján hozhatnak döntéseket. Hiszek abban, hogy ha mindezt a munkát elvégezzük, akkor a folyamat végén sokkal jobb hangulatú és összetartóbb közösségünk lesz, ami politikai téren parlamentbe visszajutó pártot jelent.

– Marad az etnikai politizálás, vagy nyitnak a szlovákok felé?

– Magyar párt vagyunk, de megszólíthatjuk a szlovákokat is. A felvidéki magyarság mindig akkor volt sikeres, amikor a saját ügyét egyetemes üggyé tette. Az együttélés Duray-féle gondolata is abból indul ki, hogy a Szlovákiában élő nemzetiségek érdeke is, hogy egy sikeres magyar párt képviselje őket. Úgy szeretnénk magyar pártot építeni és olyan nemzetpolitikai pályára állni, hogy jelentős választói réteg sorakozzon fel az ügyünk mögé.

– Hogy viszonyul ma a szlovák közember magyarokhoz? Úgy tűnik, van Felvidéken egyfajta rokonszenv Orbán Viktor iránt. Mi ennek az alapja?

– Az a szuverenista politika, amit a magyar miniszterelnök a nemzetközi színtéren folytat. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a szlovák szavazók nemzeti tábora valaha is méltatni fogja Orbán Viktort, az első Fico-kormány idején még teljes képtelenség lett volna. De ma a világpolitikai tényezővé vált magyar miniszterelnök szavára a szlovák választók is figyelnek. Persze az akció-reakció képletének megfelelően létrejött Orbán Viktor kritikusainak és ellenzőinek tábora is.

– Hogyan aránylanak egymáshoz ezek a választói tömbök?

– Fele-fele módon. Viszont egy felmérés szerint a megkérdezettek többsége a három legjelentősebb politikus között tartja számon Orbán Viktort Szlovákiában.

– Nemrég késes támadás ért egy fiatalt Pozsonyban, mert magyarul beszélt a barátaival, a nagyszombati szurkolók pedig olyan molinót feszítettek ki a Dunaszerdahely elleni meccsen, amelyen csavargóknak nevezték a magyarokat. Lehet ez a két, jelenleg egymáshoz közeledő nemzet szándékos, bizonyos körök által a háttérből irányított megosztása?

– A késelést egyedi esetnek tartom, viszont azt bizonyítja, hogy bármennyire kedvezőek is a változások, a látens sovinizmus azért ott van a szlovák társadalom egy részében. A nagyszombati drukkerek a DAC magyar szurkolóinak címezték az üzenetet, de az így is ostoba és felesleges provokáció volt, ahogy az ellenzéki tüntetéseken időnként elhangzó magyarellenes kijelentések is azok, amelyek leginkább a magyar kormányt támadják. Időnként Rastislav Káčer egykori külügyminiszter is megengedhetetlen megnyilvánulásokra vetemedik, a helyi sajtó azonban úgy állítja be, hogy ezek Orbán Viktor politikájának szólnak, és nem a magyarságnak. Egyébként abszurd „koalíciót” eredményeznek az ilyen elvétett atrocitások, mert a szavak szintjén a szlovák progresszív ellenzék termeli a magyarellenes szólamokat, a tettek mezején pedig, és erre példa a késelés és a transzparens is, a nacionalista kemény mag.

– Össze lehet kapcsolni Orbán Viktor szidalmazását és a Fico-ellenes tüntetéseket azzal, ami most Belgrádban történik?

– Nem az én tisztem ezt megítélni, de arra azért figyelmeztetek mindenkit, hogy jó, ha éles szemmel követjük az eseményeket.

– Pártelnökként találkozott és tárgyalt Robert Ficóval. Milyen benyomást keltett önben a szlovák miniszterelnök? Hogy viszonyul most Fico a magyarokhoz? Gondolunk itt például a kettős állampolgárság elrendezetlen kérdésére.

– A viszonylatokkal tisztában levő vezetőnek tűnt. Nem árultam zsákbamacskát, elmondtam neki, hogy én egy belpolitikai anomália vagyok, mivel magyar állampolgárként vezetek egy szlovákiai pártot. Fico azt felelte, hogy történtek olyan dolgok a korábbi kormányzása idején, amelyekre nem lehet büszke. Ez korrekt önkritika volt. Összességében jó légkörű, konstruktív beszélgetést folytattunk, pedig kényes témákat hoztam fel. Ilyen volt például a nyelvtörvény tervezett, a nemzetiségeket hátrányosan érintő módosítása. Erre azt mondta, hogy amíg ő a szlovák miniszterelnök, addig erre nem kerülhet sor, és valóban, a felvetés lekerült a napirendről. A másik kényes kérdés az önkormányzatok finanszírozása kapcsán jött elő. Figyelmezettem, hogy ez hátrányos a felvidéki magyar településekre nézve, mire a következő hétre már össze is hozott a Szövetségnek egy találkozót a témában illetékes államtitkárral. Bízom benne, hogy a találkozást sok hasonló tárgyalás követi majd.

– Előfordulhat, hogy eltörlik azt a 2010-es jogszabályt, ami alapján automatikusan megvonják annak a szlovák állampolgárságát, aki más ország állampolgárává is válik?

– Erről egyelőre nincs szó, bár a probléma nagyon sok embert érintett teljesen fölöslegesen. Csakhogy a legtöbben a cseh állampolgárság miatt veszítették el a szlovákot, a magyar csak ötödik azon állampolgárságok sorában, amelyek miatt retorziók érték az érintetteket, és a magyarok kevesebb mint tíz százalékát teszik ki a jogfosztottaknak. Igor Matovič kormánya áthidaló megoldásként úgy rendelkezett, hogy aki legalább öt évig élt azon országban, amelynek az állampolgárságát fölvette, az nem veszíti el, illetve visszakaphatja a szlovákot. Ez alapján kérelmeztem megválasztásomat követően a 2011-ben elvett állampolgárságom helyreállítását.

– Van esély arra, hogy a magyarokat és a németeket kollektív bűnösnek bélyegző, ma is a szlovák jogrend részét képező, a XXI. században is jog- és vagyonvesztést kimondó bírósági ítéletek jogalapjául szolgáló beneši dekrétumokat valaha eltöröljék?

– A mindenkori felvidéki magyar politikumnak ezért állandóan küzdenie kell. A dekrétumok következtében ma is háborús bűnösnek születik minden magyar gyermek. Az Eduard Beneš által 1945-ben kiadott 143 dekrétum volt az akkori Csehszlovákia alkotmányos alapja, és bár az az állam már nem létezik, a szlovák politikum ma is megkérdőjelezhetetlennek tekinti a korabeli rendeleteket. A XXI. században a magyarokat és a németeket kollektíve megbélyegző 13 dekrétumot nyugodtan el lehetne törölni. Ez a pillanat hozná el a tényleges magyar–szlovák megbékélést. Reméljük, már nem kell sokáig várni rá.